Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-07-04 / 27. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizet ár./ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. mrde^ÁNegyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. SSL: s: a losonozi függetlenségi és 48-as párt ü Egy.,mimár^on. | HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. jj II. évfolyam. 28. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. julius 11. Amerikai levél. «Kevés embernek van alkalma egész Eszak-Amerikát, az összes magyarlakta területeket megismerni, s ezért kerül annyi téves ismertetés nyilvánosságra kivándorolt véreinkről. A legtöbb kivándorló megérkezte után Newyorkban s annak környékén telepszik le s csak egy csekély része keres a távolabbi államokban foglalkozást. Itt aztán rendszerint meg is marad s csak nagy ritkán változtatja helyét egyszer-kétszer. Különösen az intelligensebb elemek cselekszenek igy s vajmi kevésnek van alkalma az egész Egyesült Államoknak munka és megélhetési viszonyairól hű képet nyújtani. Az én foglalkozásom — magyar lap terjesztésével lévén megbízva — megkívánta, hogy az Egyesült Államok úgyszólván összes magyarlakta vidékeit többszörösen beutazzam. Itt ugyanis ritkán fizet önmagától valaki elő a lapra, hanem lakóhelyeiken személyesen kell felkeresni honfitársainkat s reábeszélni őket a lap megrendelésére. Volt tehát bőséges alkalmam a kivándoroltak megélhetési s kereseti viszonyait, azok erkölcsi s társadalmi életét megismerni. Bizony, bizony mondhatom, elszomorító fájdalmas érzés az, mely ennek gondolatánál szivemet elfogja. Csekély munkabér, testetlelket ölő emberfölötti munka s mélységes erkölcsi zülöttség jeleit kell minden elfogulatlan embernek konstatálnia. Éppen a múlt hetekben történt, hogy Bassó Béla magyar református lelkész egy angol lapban igy ír magyar véreink itteni életéről: «Egy 10 15 szobás házban 50—60 ember lakik 2 -3 családnál. A burdosok (kosztosok) nem bérelhetnek szobákat, hanem csak helyeket az ágyakon éjjelre vagy nappalra. Ugyanezt a helyet más foglalja el, mihelyt a legutóbbi birtokos elhagyja. Az emberek felváltva dolgoznak, nappal vagy éjjel, az egyik felkel reggel s megy munkába, a másik éjjeli munkából jővén, ugyanabba az ágyba fekszik, ugyanazon ágyruhák közé. A szobákat télen nem szellőztethetik, mert különben a téli hideg kihűtené a lakást. Az emberek állandóan megszállva tartják a szobákat. Ha valaki nem ^dolgozik, nincs helye sem a szobájában, sem az ágyán, mert ott más valaki alszik. Szórakozási hely a korcsma. Minden burdos-gazda egyúttal korcsmáros is. Munkából, ivásból vagy alvásból áll ennek a népnek élete. Ivás és verekedés a fővirtus. Fiatal emberek mindig revolverekkel járnak, szombat és vasárnap este az utcák lövések zajától hangzanak. Folyton veszekednek, s verekedéseik közben furkósbotokat, késeket s revolvereket használnak. A vasárnap megtartása ismeretlen. Ünnepekről szó sincs. Az egyedüli különbség, hogy vasárnap kétszerannyi wishkeyt (pálinka) isznak, mint máskor. Sok szülő még gyermekeinek is wishkeyt ad, s örül ha részegen látja, s mulat azon, ha ily állapotban táncolnak s énekelnek.» így ír egy református magyar pap az ő híveiről s általában a magyarokról. Sötét kép, de nincs igazság nélkül. Bassó egyedüli hibája, hogy ezeket angol lapban irta meg s igy még jobban növeli az angolokban a magyar bevándorlás elleni gyűlöletet. A burdos házak erkölcs- és nemzedékpusztító hatásáról én is kénytelen vagyok bizonyságot tenni. Az összes bányatelepeken, ahol pedig a magyarság háromnegyed része keresi kenyerét, mind ily házakban élnek a magyarok. Számtalan helyen láttam, hogy egy-egy szobában fából összetákolt függőágyakban 10—15 ember is lakik egy csomóban. Az ott uralkodó erkölcsi állapotokról fogalmat alkothatunk, ha tudjuk, hogy a burdos-gazdának s feleségének 15- 20 fiatalember lakója van. Egy telepen 50—100 burdos-gazdánál 1000—1500 burdos lakik. Más nő az egész telepen alig van, mint a burdos-gazdák feleségei, esetleg leányai. A bányatelepeken éjjel-nappal felváltva dolgoznak a munkások. Égy-egy turnusban 9—10 órát, de 12 órát is dolgoznak a föld mélyében, ezernyi vas-, vagy szénporban. S mindezért keres egy munkás napi 1 dollár 25 centtől 1 dollár 75 centig. A szerencsétlenség ily helyeken mindennapi. A falusi munkás nem szokta meg a gépekkel való munkát s így legtöbbször önmaga hibás, ha kezét vagy lábát veszti. Kárpótlásról szó sem lehet, még csak betegpénzről sem. TÁRCA. Útirajzok Olasz- és Görögországból. Elköveti: Mister Pane. Akárhogyan sietnék is, mégis foglalkoznom kell a hölgyekkel. Mert a nászutazó párokon kívül voltak ott még egyebek is. Hogy többet ne említsek, volt ott két gyönyörű termetű hölgy. Hatalmas termetükkel kiváltak a tömeg közül és nyugodt méltósággal jártak fel s alá, hódolatot követelve mindenkitől. Már t. i. aki még nem látott szebbet, kiválóbbat náluknál. De én már láttam. Nagyságos Asszonyom Önre gondoltam és a pálmát önkéntelenül Önnek kellett nyújtanom. Kerestem én tovább is a szépet, láttam is még egyet-kettőt, aki kivált a nagy egyhangúságból. Mert nagyon egyhangú ám a szt. Márk-tér, a velenczei hölgyek teszik azzá. Távolról sem akarom én megszólni őket, dehát mind egyforma. Ugyanaz az arc, termet, telt idomok, — melyekről soha sem tudhatni, hogy az izmosságnak vagy a kövérségnek tulajdonitsa-é az ember a teltségüket — és ugyanaz a száj. Erről külön tanulmányt lehetne írni, és még ugyanaz a járás. A járás a velenczei hölgynél valami sajátságos különlegesség. Abban annyi újság, annyi eredetiség és mégis annyi báj van, hogy azt nehéz leírni. Mikor egy velenczei előkelő ifjú hölgy jött sétálni a térre, hát az lefőzte az egész társaságot. Amikor a gondolából kilépett, egyszerre egész udvara támadt, mire a térre ért, akkor már olyan sereg tódult a nyomába, hogy az egész szt. Márk-tér közönségének feltűnt. Jó magam is odavegyültem a kísérők közé és kerestem a feltűnés okát. Az egésznek a magyarázata a hölgy járása volt. Hiszen más ember is tud járni, de ez lépett. Lépett a lábával, a csípőjével, a derekával, a vállával, a fejével, még a szemöldökével is. Minden lépésében külön részt vett minden egyes porcikája, külön — önállóan, de azért valami csodálatos összhang tette egyöntetűvé a járását, a mellyel csodálatra ragadott minden egyes szemlélőt. Hanem amikor leült, egyszerre vége volt a varázsnak. Széles vonású arca, egyenes metszésű szája, éppen olyan jellegzetesen domborította ki a tipikus velenczeit, mint ama fekete-kendős hölgy, aki merész tekintettel járva végig a teret, inegvetőleg tekintett a bámész csőcselékre, mert hisz ő itt »gyükén*, a többi csak olyan gyütt-ment. Hanem azért amikor mindig több és több arcot, termetet figyeltem meg, valami megnevezhetetlen jóleső érzés fogta el bensőmet. És ez az érzés feszitette úgy a keblemet, hogy akaratlanul is ki kellett fejeznem szavakban is, a kellő szavakat is megtaláltam: «Csak áldom az Istenemet, amiért én is magyar vagyok». Hogy miért? Asszonyaink, sőt, hogy a kis lányaink meg ne haragudjanak — hölgyeink szépségéért. Fájdalom, hogy oly nagy kiviteli cikként bocsátják forgalomba, hogy az arcába szökik a vér az embernek, ha reá gondol. Mert hiába, a magyar hölggyel nem állja a versenyt szépség, kellem, báj dolgában sem a velenczei, sem a florenczi, sem a római, sem a nápolyi, de nem állja a versenyt az angol és a germán faj sem. A magyar nőben annyi a báj, a kellem, amely méltóságteljes bár, de mégis megkapó, úgy, hogy feltétlen hódolatot gerjeszt, de azt a hódolatot megadni olyan gyönyörűséges, amely felemeli azt is, aki adja, mint ahogy egy mestermű szemléleténél, amikor bámulva állunk meg észre se vesszük, hogy mennyit nemesedtünk általa. És a bámulatra mindig van mód és alkalom, mert ahány magyar nő, annyi önálló eredeti szépség. Nem csoda, ha büszke a magyar, mert van miben büszkélkednie. Sajnálom, hogy bővebben nem időzhetek egyes megfigyeléseim leírásánál, dehát sietni kell. Velenczéből mit Írjak le? Hiszen mindenki tud róla annyit, hogy én újságot már senkinek sem mondok, ha a Grand-Kanál hihetetlen pazar pompájú palotáit emelném ki, vagy a szt. Márktemplom kábító gazdag díszítését, avagy a többi műkincseket. Tessék elővenni a lexikont, az kellőkép tájékoztat. Ami újat én láttam, az a tornaverseny volt. Az egész ország minden iskolája, sőt a külföld is képviselve volt. Ott voltak a magyarok is, hatalmas csapatjuk minden valamire való díjat összeszedett. Hanem új dolog volt előttem a leányiskolák felvonulása. Kedves jelenség volt, amikor egy elemi iskola apró leánykái nagy komolyan vonultak fel; az egész tér szűnni nem akaró tapssal üdvözölte őket. Hanem ami meglepő volt, az egész zászlóerdőn nem volt kereszt. Olaszország és kereszt nélkül egy egész tábor. Hihetetlen, de úgy van. Még papot is alig látni. *Ha egy-kettő szembe is akad, siet eltűnni a látóhatárról. Persze, mert itt van az olasz király, aki a nemzeti egységet képviseli, és ezzel szemben áll a pápaság minden papjával, bármennyire nehezére esik is a papságnak kiszakítva tudni magát a nemzeti érzésből. A velenczei tartózkodásból még csak Lidót említem meg. A Lidó világhírű tengeri fürdő, amely világhírét homokos partjának köszöni. Ezt meg kell tapasztalni. Egy csalódással többet raktározhatunk el a tanulmányozás után, de egy tanulsággal is többet. A Lidó semmivel sem különb a Balatonnál, sőt több tekintetben hát-
