Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-06-20 / 25. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. hw«-, 1 Negyedévre 2 kor. j Egy petitsor tere 10 fill. i : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT I 3 Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. j jutányosabb. jj II. évfolyam. 26. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. junius 27. (r ■ ■* •• •• ••«••• I Tömörüljünk. i —r—s). Az osztrák császár jelszava : «viribus unitis — egyesült erővel» közismeretes. De ismeretes Baróti Szabó Dávid, magyar író, közmondása is: «erő és pribék ellen nincs pecsétes levél.» Mind a két mondás nagy élettapasztalat, leszűrt életbölcseség igazságát tárja elénk, de rendszerint csak a nyomás napjaiban gondolunk reá. Pedig sokkal helyesebb lenne, ha a béke napjait használnók fel arra, hogy egyesült erővel küzdjünk jogaink védelmében és hogy alkotmányunk esküvel erősített sok pecsétes leveleink szentségét megóvjuk erővel akkor, amikor erő támad ellene. Pedig ilyen erőnk jelenleg nincsen ! A magyarság a világ ágrólszakadt árvája! Nincs önálló államisága mellett önálló hadserege, bankja, vámja, szóval nincs semmi olyan intézménye, amely erőt képviselne akkor, amikor erőre van szüksége. Ugyan «nincs erősebb erő, mint amelyet a szükség ad», de ez a nemzeti őserő is pusztul, vész és ha így haladunk, maholnap nyakig benne leszünk az osztrák-németség mindent elnyelő tengerében, amelynek hatalmas, százkarú polipjai úgy meg fognak fogni, hogy onnan többé menekülés nem lesz. Mi hát a teendő? Tömörüljünk! Egyesüljünk ! Politikai életünk legutolsó erős harca, alkotmányunk ellen támadt nyomás szülte a koaliciót. A politikai pártok tömörültek a régi kiélt és vértelen szabadelvűpárt legyűrésére, agyonbunkózására. Az eredmény most az, hogy magyar hazánkban csak két párt létezik, a magyarok pártja és a nemzetiségek tömege. A nemzetiségek felett is diadalt ült a koalíció a felekezeti tanítók fizetését rendező törvény által. Ez egy hatalmas lépés volt és a nemzeti erők egyikének, a nemzeti nevelésnek, nemzeti célra való biztosítása. A második nagy diadal lesz a vasutasok szolgálati pragmatikája által. így építi fel lassan a koalíció a magyar nemzet védővárát! De...! És e «de»-nél álljunk meg! «Erőszakos szeretet nem állandó.» Ausztriával való balkezes házasságunk bomlófélben. Ki is szeretné a másikát muszájból»? Azért a legjobb az elválás. A koalícióban is sok ilyen «erőszakos szeretetre» mutató jelenség van. A 67 nem fér össze a 48-cal ! A koalíció előbb-utóbb szét fog bomlani ! Szét kell bomlania! E bomlási processzust előidézi, sietteti a koalíció ellen intézett támadások sokasága, a sok intrika és a kulisszák mögötti számos dulakodás. A néppártnak és az alkotmánypártnak onnan későbben-korábban ki kell lépnie. Az alkalmas idő ugyan még nincs itt, ne is legyen még itt, .de a politikai időjárásban minden bizonytalan. Évekre előre nem lehet biztosat állítani és tudni. Egy véletlenül felvetődő kérdés, mint a meggyűlt dinamit, szétvetheti a most erős és uralkodó koaliciót. Hát akkor mi lesz ? Akkor mindegyik párt a maga erejét fog igyekezni növelni, a néppárt is, az alkotmánypárt is, de a 48-as függetlenségi párt is. És akinél a legtöbb erő lesz, az fogja a másikát legyűrni. De ahol nem elég az erő, ott mesterséggel állnak elő! Igen sokszor megesett már, hogy a nyers és túlnyomó erőt az eszélyesség, ravaszság és okosság győzte le. Jelenleg az egész országban igen erős a 48-as függetlenségi párt; ez most az uralkodó párt. Uralomra pedig azért került, mert jó a vezetése. A mi pártunk diadalánál is érvényesül a közmondás szava, hogy «vén elme és fiatal erő veri meg a hadat.» Azért azon kell lennünk, hogy ez a vén elme, a Kossuth apánk szelleme vezessen bennünket; de azon is kell igyekeznünk, hogy erőnket állandóan fiatalítsuk. A fiatalítás pedig úgy történhetik meg a legbiztosabban és a legcélszerűbben, ha minden választókerületben nemcsak megalakul a 48-as függetlenségi párt, de eszméit folyton hirdeti és minden képviselőválasztás után újból szervezkedik. Ezek alapján felkelendő lenne a losonczl választókerület függetlenségi és 48-as pártjának elnöke, nagyságos Madách Aladár ár, hogy alkalmas időben hívná össze pártunk embereit népgyülésre, ahol a párt végrehajtó nagy bizottsága újra szervezhetnék. Erre égető szükség van ! Szükség van erre azért, mert sok bizottsági tag elhalt, T Á R C A. Útirajzok Olasz- és Görögországból. Elköveti : Mister Pane. Már régebben történt, hogy egy rövid személyi hir jelent meg e lapok hasábjain, amely tudtul adta mindeneknek, hogy Kájel Endre tanulmányútra megy Olasz- és Görögországba. Hogy hogy nem történt, az tény, hogy a fentnevezett hosszabb időre nem volt látható városunk falai között és amikor előkerült, egy csepp nyoma sem volt rajta látható a hosszú út fáradalmainak, sőt — lesülve bár — még jobb színben mutatta be magát. Sokan mégis elhitték, hogy megjárta a Szerkesztő úr által kijelölt utat, de az élesszemű megfigyelőket nem lehet oly könnyen megtéveszteni, mert ezek kitalálták, hogy Kájel Endre úr — nehogy megharagudjon tegyük hozzá — sohasem járt Olaszországban, hanem a Balaton partján, mert lesülni csak ott lehet igazán. Különbség van ugyanis a lesülés között. Mert ha a nap a napernyővel könnyelműen játszó hölgy bájaitól megittasulva, sugaraival mohó csókokkal borítja a védtelenül hagyott vállakat, úgy, hogy azok gyenge pírt kapnak a nagy hőség nyomán, hát az is lesülés. Vagy ha a vigyázatlan fűrdőző hetykén kérkedve lopja a parton az időt, ahelyett, hogy a hűs habokba merülne teljes odaadással, a nap ostort fon sugaraiból és izzó csapásaival kergeti a könnyelmű atyafit a vízbe, de mire az észbe kap, akkor már pompás hólyagok borítják testét. A nap sugarainak eme tüzes ostorcsapásai nyomán támadt mindenféle kellemetlenség szinte lesülésnek neveztetik. Vág}' amikor a poros országúton verejtéktől gyöngyöző vándor pórusaiba égeti be a nap a verejtékkel összekeveredett port, feketére festve a talán fehér bőrt, ez is lesülés. De egészen más a szakértelemmel kezelt lesülés. Amikor a Balaton hullámaiból partra lépő boldog halandó megrakja hátát homokkal és szép csendes nyugalommal várja, míg a nap az egészen áttüzesített homokot pergeti le szépen lassan a határól, a vastag réteg mindig jobban vékonyodik, míg végre csak valami fátyolszerű rétegben terül el a boldog halandó hátán. Ekkor folyik a hatalmas munka, a folytonosan nagyobbodó hőség izzadásra kényszeríti a testet, de a gyöngyöző verejtéket rögtön felszívják az apró homokszemek, melyek mint parányi gyémántszilánkok ragyognak, mielőtt azonban örülhetnének zsákmányuknak, az irigy napsugarak elkapják tőlük és — evés közben jővén meg az étvágy — mind mohóbban próbálnak a testhez férkőzni, amely végre se bírja a heves ostromot és menekül a Balaton bársonyosan lágy hullámai közé. Három-négy napi kísérletezés után egy fehér foszlány látható a vállon vagy a karon, amelynél fogva az ember szépen — meghámozza magamagát. Amint a kígyó leveti a régi bőrét, úgy a boldog fürdőző is kap helyette másikat. Lágy tapintatú, csillogó uj bőrt, amely érik napról-napra — mint a szép tajtékpipa — és a színe egyre sötétebb lesz, míg végre vetekedik a bronzéval, de ragyogó, mert minden pórusából kacag-vijjog a szemlélő felé az élet a maga teljes diadalmas mivoltával. Ez a lesülés. És mivel ilyes valami lát szott a megtérőn is, éppen azért nem leheteti bizonyosra venni a jelzett külföldi utat. Éppen azért, nehogy hiba essék a jólértesültségen, én segítségére sietek mélyen tisztelt Szer kesztő úrnak és megírom nemcsak az olasz-, de a görögországi tanulmányutat is. Ismerem a helyzetet, a viszonyokat, a tanulmányútra küldött „urat“ is. Legyen egész nyugodtan, a rohamosan közeledő uborkaszezon tartama alatt tálalok én annyi zöldséget, ami utóvégre kívánatossá fogja tenni még az elmaradhatatlan fürdői leveleket is, amiknek feltünedezése alkalmából majd szép szerényen és észrevétlenül visszavonulhatok. A nevem ne ejtsen kétségbe senkit. Bérmanév. Bár gyónócédulával nem tudom igazolni állításomat, de úgy van. Nyaklevest nem kaptam ugyan vele, de talán éppen azért igen megkedveltem. Hát én most szépen beleképzelem magam a tanulmányútra küldött helyzetébe és mintha én volnék ő — vagy ő volna én — megírom az élményeket, tapasztalatokat. Nem fogok nagyképüsködni, csak úgy a magam természetes módja szerint irom, amint következik. Régen azt mondták, hogy a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell. Ma már azonban a felvílágosodott emberek nem háborúskodnak, sőt a nagyon is felvilágosodottak nem is párbajoznak, de sajátságos jelenség az, hogy pénz mégis kell. Pénz, pénz és pénz. Ez szükséges a mai kor gyermekének. Még pedig utazásra- Mert ma már utazni kell. Közönségesen úgy is mondhatnánk, hogy csavarogni. Sokan nem is tudják, hogy miért tetszik nekik olyan nagyon a „megházasitott“, mégis a halhatatlan költő oly megkapóan zengi: „Csavargónak születtem, csavargó leszek én.“ Egy örök igazságot, egy örök vágyat fejez ki vele a költő, amely vágy ott él édes mindnyájunk szivében. Nemcsak ma, de ott élt már évezredek óta. A költő érdeme, hogy ezt a vágyat nemcsak átérezte, de szavakba is öntötte és mi egy eddig nem is öntudatos érzésünket határozott alakban kifejezve zengjük, dacára a keserves
