Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-05-09 / 19. szám
tekintetben nem diktálhat. Határozott fellépés és szakköreink (városi mérnök és orvosaink) véleménye legyen e tekintetben az irányadó. Őket hallgassuk meg! A polgármester úr hívja őket össze értekezletre és a pozitív eredményt biráltassa felül az országos vízépítésze+i hivatallal vagy egy tudós geológussal. Ha ezek a vélemények a mi tervünkkel összevágnak, akkor fogjunk hozzá az artézi kutak fúrásához és a vízvezeték építéséhez. E tekintetben a pénzkérdés másodrendű. Amit az egészség megkíván, a tisztaság követel: azt elodázni, tovább halogatni nem szabad. Itt tenni, cselekedni kell! És e kérdés végleges megoldása azért is sürgős, mert már az idén akarunk az utcák csatornázásához és kövezéséhez fogni. Ha a legfontosabb három kérdést: a csatornázás, a vízvezeték és kövezés kérdését helyesen és jól oldjuk meg, akkor városunk fejlődése, jövője biztos. Ha azonban e három közsziikséglet létesítésénél hibát követünk el: akkor esetleg örök időkre vágjuk ketté városunk haladásának útját. Ezt pedig nem szabad cselekednünk ! Tehát fontoljuk meg jól vízszükségletünk beszerzésének módját és ne késsünk az artézi kutak fúrásával és a vízvezetéki csövek lerakásával, mert más úton úgy sem fogunk jó, egészséges és elegendő vizet kapni. Közállapotaink. Azt a kérdést vetem fel, tisztelt publikum, vájjon a < Losonczi Újság» hasábjai megfelelő fórum-e Losoncz r. t. város közönségét érdeklő összes ügyek megvitatására vagy nem. Ezt a kérdést azért vetem fel, mert amikor a múltkoriban a villany világítási kérdést bátorkodtam bolygatni és kimutatni igyekeztem Egger Gyula úr törekvésének mindnyájunkra nézve veszedelmes voltát, némelyek határozottan rosszalásukat fejezték ki efölött és engem határozottan megróvtak, hogy ezt a kérdést a nyilvánosság elé merészeltem hozni, sőt mások legalább azt kifogásolták, hogy hát, mi tagadás, igaz, amit a «Csendes figyelő* ír, de — úgymond — nem kellene azt legalább oly gúnyosan megírni. Vagyis, kedves publikumom, ez azt jelenti magyarul, hogy ha előhozzuk is az ilyen dolgokat, beszéljük meg a históriát suttyomban, négy fal között a városházán a tanácsban vagy legfeljebb a közgyűlésen, de a nagy fogyasztó közönségnek nem is szabad alkalmat adni arra, hogy efelett gondolkozzék ! Én pedig a’ mondó vagyok, hogy mi arra csináltuk össze ezt a lapot, hogy itt mondjuk ki és ki is mondhassuk az A kérdés nem hagyta nyugodni. Pár perc múlva az íróasztal előtt ült és írt. Mert Olga a gyors elhatározás barátja volt, aminek már akkor is bizonyságát adta, mikor nagy hirtelen és búcsúzás nélkül otthagyta a rossz szalonkabátot a jó szalonkabát kedvéért Kedves Ferenc! Undorodom ettől az élettől, és ha nemes szíved még meg tudna nekem bocsátani, kérem könyörgök........... Ennyi készült el a levélből. Azután Olga az asztalnak támasztva a tollat fogó kezét, elmélázott fölötte. Csengettek. Jött a szobaleány: — A kereskedelmi tanácsos úr! Bosszús és zord volt a válasz: — Menjen a pokolba! Mond, hogy fáj a fejem! A leány eltűnt, de visszajött egy néjeggyel. A névjegyen így lehetett olvasni az írást: — Drágám ! Rabszolgája vagyok! Hozom az ékszert. — Ah i — tört ki Olgából a kielégített hiúság öröme, s egyszerre kiegyenesedett, mint egy diadalmas királynő. — Bocsásd be! S míg a leány künn járt, lassú biztos mozdulatokkal apró darabokra tépte a megkezdett levelet. Egy szó sem maradt épen. Sem a Ferenc, sem az undor, sem a könyörgés, sem a Ferenc nemes szíve. A levegőbe szórta szét őket, s a papirszeletek lassan libegve szálltak le a puha szmirna szőnyegre igazságot, minélfogva én helyénvalónak találom ezen dolgoknak jelen lapban való megbeszélését. Sőt lapunk felelős szerkesztője részéről arról értesülök, hogy az olvasó közönség a «Csendes figyelő» előterjesztéseit a legnagyobb sympáthiával, rokonérzéssel fogadja. Csakhogy egy a hiba, tisztelt olvasóközönség! Tudniillik az, hogy az tökéletesen mindegy Losonczon, vájjon a városi közgyűlésen vagy itt a lapban mondjuk-e el az igazságnak megfelelő nézeteinket! Az teljesen mindegy: sem így, sem úgy, sem itt, sem amott nem vesznek figyelembe! Kutyába sem veszik panaszodat! Ej, ej, lám milyen igazságtalan a «Csendes figyelő !» Hát nem össze volt híva az öt zöld batár, illetve a városból kifelé tartó határok tartalma ügyében külön értekezlet is! ? Hát nem igazságtalanság azt mondani, hogy semmi sem történik ez ügyben!? A «Csendes figyelő» túloz ! Jöhet már az a köztisztasági Kaffka ! Aktaszerűleg, schwarz auf weis, be tudjuk bizonyítani, hogy igenis dolgozunk, tettünk az ügyben valamit. Ez az igazi «nesze semmi, fogd meg jól!» Ez az, amikor tényleg csak azért tesznek valamit (helyesen semmit), hogy valamit tenni látszassanak, ut aliquid fecisse videantur! Ez határozottan a tenni nem akarás látszatát keil, hogy az emberben felköltse! Tényleg további megfontolás tárgyává kell tenni, hogyan kényszeríthetjük a városi vezetőséget, hogy komolyan tegyen valamit a klozettek dolgában ! A szó szoros értelmében rá kell erre kényszeríteni! Ha szép szerével nem megy, hát drasztikusan ! Pl. nagy plakátok útján össze kell hívni e tárgyban egy népgyülést, ki kell a dolgot plakatirozni, esetleg egy brosűrt kell írni és azt a kormány tagjainak is elküldeni, kivált a belügyminiszter úrnak. Rakottyay György gyáros úr a múltkoriban felszóllított, hogy írjam már meg e tárgyban a memorandumot a belügyminiszterhez, aláírja az összes losonczi polgárság, kivévén a kiveendőket. Egyszóval valami kényszereszközt majd csak találunk! Jól tessék engem megérteni! Én nem akarok skandalumot, az én intencióm minden tekintetben csak a jelenlegi botrányos helyzet szanálása, sem nem akarok népgyülést, sem plakátot, sem memorandumot. Kiemelem és hangsúlyozom, hogy mindez távol áll tőlem ! Mindez csak «ultima ratio», a legeslegvégsőbb eszköz! De ha mind hasztalan, ha semmi sem használ, ha kérelmünk hiábavaló, valamit mégis csak kell tennünk; azonban akkor nevessen senki ránk: mi kértünk, figyelmeztettünk jó előre gyakran sokszor . . . . f de a dolgot annyiban nem hagyjuk! Mert ne" méltóztassék hinni, hogy csak én magam vagyok ! Még egyszer esdve kérjük a kompetens köröket, rendezzék a klozettek kérdését! Tessék válaszúm, miért nem akarják bérbe adni a vállalatot! ? Tessék megpróbálni pályázatot kiírni s kérni ajánlatokat! Oda kell adni akár ingyen is, csak a vállalkozó köteles legyen azt az előírandó rend és tisztaság szerint kezelni ! Most úgy is ráfizetünk! Amíg nem próbáljuk meg- a bérbeadást, amíg nem próbáltuk meg a felhívást a bérleti ajánlattételre, addig ne csürjükcsavarjuk a dolgot, hogy ez nem lehet ezért meg azért s ne nagyképűsködjünk! Még egyszer kérünk feleletet, miért nem térünk át a bérleti rendszerre, mert nézetem szerint arra nem szabad gondolni sem, hogy itt a polgárságot újólag megterheljük valami újabb kombinációkkal s arra se számítsunk, hogy a polgárság végre is megunja a dolgot és kész lesz nagyobb áldozatokra is ! Ezt az ügyet a polgárság megterhelése nélkül szabad csak megoldani s ez csak a bérleti rendszer mellett lehetséges! Én csak azt csodálom, hogy azok, akik a saját felelősségükre a próbaidőn túl is a régiben hagyják az állapotokat s újabb és újabb ráfizetéseknek teszik ki a várost, mondom, csak azt csodálom, hogy azok nem félnek az anyagi felelősség kimondatásától ! Holott ezt a miniszter esetleges vizsgálat folytán bármelyikünk kérelme nélkül is kimondhatja! Ad vocem próbaidő! Behoztuk, illetve megkaptuk a kövezetvám szedési jogosultságot. Miután nem tudjuk, mei nyi lesz ebből a jövedelem, egy próbaévre magunk kezeljük. Tisztelet és becsület a személyeknek, de elvileg helyes-e az, hogy a próbaévre való kezeléssel megbíztuk a helypénzbérlők emberét! ? Nézetem szerint ezt nem lett volna szabad megtenni azért, mert sok ember arra a gondolatra jöhet, nem lehetséges-e a jövedelemkimutatást akként irányítani, hogy az eddigi helypénzszedők juthassanak hozzá legelőnyösebben a kövezetvámszedési bérlethez, mert hiszen ők még ha a próbaévi jövedelemnél nem is eszközöltetnék irányítás , saját emberök útján legjobban lesznek tisztában a helyzettel. Ezáltal a verseny quasi eleve kizáratik, mi ki vagyunk egy bérlőnek szolgáltatva, szóval abból kézzelfoghatóan anyagi kárunk lehet ! Legjobb lett volna e kérdésben teljesen kifogástalanul eljárni! Ezen kérdés határozottan bővebb megvitatást igényelvén, ezzel alkalomadtán kimerítően fogok e helyütt foglalkozni. Az, hogy egyes vidéki uraságok megváltsák magukat, az számos szempontból helyes és kívánatos, azonban fel kell ezeket is világosítani, hogy várják be a próbaévünket, akkor majd tárgyalunk velők ; de addig, amíg nem tudjuk, hogy magunk hányadán vagyunk, nem szabad megkötnünk kezeinket senki fia kedvéért! Más !! A hasított patájúak tehát nyugodtan kérődzhetnek tovább, mert ha Losonczra behozzák is őket Panyi-Darócz felől a vásárra, nem fognak nyakra-főre bukni és elköltözni ez árnyékvilágból ! Mennyi hasított patájút köteleztek és köteleznek örök hálára a «Kissebesiek» ajánlatukkal! Lehetséges, hogy ha ők nem lettek volna, hogy akkor még a temető alatti kutacskához is aszfalton mehettünk volna meríteni vizet! Milyen gyönyörű és modern lett volna ez ! De mégsem egészen, mert eltekintve az összezúzódás veszedelmeitől, tessék csak elképzelni, hogy miként rímelne az, hogy a kiaszfaltirozott Gácsi-utcán egy madacskai vagy lupocsi hasított patájú gavallér vagy hölgy paradírozzon végig és növelje a zöld határokból kiömlő levet! Csakhogy akkor egyáltalában nem kellett volna aszfaltírozni sehol, mert ha a lupocsi hasított patájúakat el is tiltjuk a gácsi-utcai járástól, Losonczon is akad sok hasított patájú ! (Hogy hasítsák meg a patádat!) Azt pedig, hogy most szatirizáltam volna, nem lehet mondani, mert csak a hasított patájuakkal viccelődtem. Csendes figyelő. Jellemképzés az iskolában. (B. Z.) Mi, akik immár ősz fejjel gondolhatunk vissza a múltakra, bizonyára mind tanúskodhatunk róla, hogy félszázad előtt alig volt egyetlen deák ebben az országban, akinek szivében ne éltek, és ajkáról ne hangzottak volna a nagy Eötvös szavai: Vájjon csak a haszon-e mérlege tetteinknek? Ha úgy, akkor Leonidász dicső halála balgaság. — A szellem mely e szavakat sugallta, hála Istennek él még iskoláinkban, tanrendszerükben és erkölcsi felfogásukban, de hogy zavartalanul él-e, a régi lelkesítő hatással él-e és hogy meddig fog élni ? arról feleljenek azok, akik ilyen modorú ostrommal, ilyen áldozatok kevésbevételével törnek közoktatásunk reformjára. Talán legnagyobb szenvedéllyel támadják tanításunknak épen azt az ágát, melyet az erkölcsi nevelés szempontjából, azt hiszem egy értelemmel, kiválóan, nélkülözhetetlenül fontosnak tartunk: a történelmet. Nem kell mondanom, hogy erkölcsi és pedagógiai felfogásunk egyrészt leszámolt a merőben nyers erőt képviselő hódítók kultuszával, de nem mondhat le azoknak a tanulságoknak értékesítéséről, melyeket a nemzeti életnek és vezetőinek küzdelmei a közszabadság és közhaladás érdekében nyújtanak. E tanulmányok közül nem zárhatjuk ki a hadi életet és azokat a dicső hősöket, kik a nemzeti közjó érdekében és védelmében a legnagyobb áldozatkészségnek, az élet kockára-vetésének, sőt fenséges feláldozásának példái. Nem szabad, sőt nem is lehet elfelejtenünk, hogy egész szellemi életünk legmagasabbra emelkedett, és legjellemzőbb ágának költészetünknek, kezdetétől Arany Jánosig, leggazdagabb és leghatalmasabb erkölcsi iskolája: történelmünk volt. A modern pedagógiai antihistorizmusban, öntudatosan vagy tudatlanul, mindig rejlik bizonyos bomlasztó elem a nemzeti érzésre nézve. Már pedig ha erkölcsi nevelésről és jellemképzésről beszélünk, a nemzeti érzésnek a maga történeti folytonosságában való sértetlen, szent épségét a magyar jövő szolgálatában álló magyar iskolának egész leikével ápolnia kell. De nem folytathatom a példákat és vonatkozásokat. Azt hiszem az elősoroltak is elég világos és szomorú tanulságot tesznek arról, hogy milyen befolyásokkal és nehézségekkel áll szemben iskolánk, mikor növendékeiben az erkölcsi nevelés legfelsőbb céljául az érzés és akarat önzetlenségét igyekszik elő- és hatóerővé fejleszteni. A jellemképzés fő eszközét tekintve, nem mondhatjuk rózsásabbnak a mi mai középiskolánk helyzetét. Ez a fő eszköz valóban megragadóbb és mélyebben ható minden fegyelmezésnél, minden magyarázatnál, sőt minden olvasmánynál az eleven példa. Tehát a kötelességteljesítő,
