Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-05-02 / 18. szám
LOSONCZI ÚJSÁG I Előfizetési ára: I POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: || Negyedévre 2 kor. I ! Egy petitsor tere 10 fill. ££***: í: a losonozi függetlenségi és 48-as párt Egyes szám ára 20 fii. J HIVATALOS KÖZLÖNYE. |L jutányosabb. J| II. évfolyam. 18. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. május 2. Elmélkedés a kiegyezés körül. (rí.) Az országos politika homlok-terében a kiegyezés áll. Miniszterek utazgatnak, hol egyedül, hol szakreferenseikkel, felváltva tárgyalnak Budapesten meg Bécsben. Hogy miről tárgyalnak, az titok. A lázasan érdeklődő nemzet sem a tárgyalások folyamáról, sem a vitás kérdésekről, sőt a létrejött megállapodásról sem kap értesítést. Nem látunk mást, mint a tanácskozó teremben tárgyaló államférfiak silhouette-jét, azt is csak az utcáról; nem hallunk egyebet, mint egy-egy semmitmondó nyilatkozatot, hogy a tanácskozások folynak, hogy a megegyezés lehetősége nincs kizárva stb. S ha konkrét eredmény jön nyilvánosságra, abban ugyan nincsen köszönet; mint pl. az 1917 utáni állapotra vonatkozó terv. A titokzatosságot nem helyeseljük. A nemzet legfontosabb érdekeiről van szó. Gazdasági erőink szabad kifejtését kívánjuk. Nem segítséget, támogatást várunk, nem ennek feltételei felett alkudozunk. Szabadságot akarunk. Az osztrák fojtogató ölelésből szabadulni, saját erőink érvényesülésének mesterséges akadályait eltávolitani. Levegőt, sok levegőt! Nincs természetesebb óhajtás, mint ez. Hiszen ez nem egyéb, mint az élethez való jog! S nekünk küzdeni kell ezért! Ha e küzdelem nem folyna mélységes titok leple alatt, a gondosan elzárt tanácskozó terem négy fala között, hanem nyilvánosan, s a nemzeti közvélemény az osztrák fülébe dörögtetné a maga álláspontját, azzal a rettenetes erővel, mellyel egy ezeréves dicső múltú, életerős nemzet az élethez és fejlődéshez való jogát védeni tudja, akkor könnyebben lenne az ellentállás legyűrhető, az önálló nemzeti és gazdasági létünket fojtogató «bécsi kéz» ujjai könnyebben lennének lefejthetők nemzetünk torkáról. Különben azt sem tartjuk helyesnek, hogy a kormány a kiegyezés kérdését több évre akarja rendezni, s ilyképen Ausztriától való függésünket állandósítani. Már évek óta részben rövid határidőre szóló megállapodások, provisoriumok, részben egy évre szóló uralkodói döntés utján történik a kiegyezés. Ez a labilis állapot természetes előjátéka a jövő zenéjének, a kiegyezés csődjének, a gazdasági önálósulásnak. S most a gazdasági lekötöttségnek hosszú időre szóló visszaállításával újból felidézik a már elfelejtettnek vélt múltat, minden átkával együtt. Tíz ujabbi évre legyünk újból Ausztria rabszolgái ? Tíz hosszú, biztos évre, mely alatt szabadon prédálhatnak, fosztogathatnak. Arra a tíz évre, melyet a legnagyobbszerű, soha el nem képzelt gazdasági és ipari fellendülés vezet be Európaszerte. Lehet-e tudni, hogy a saját teljesen szabad erőin kivűl a miénkre is támaszkodó osztrák ipar micsoda ördögi munkát fog e tíz év alatt kifejteni, hogy annak leteltével katasztrófát jelentsen ránk nézve a gazdasági különválás? S ha jóslásokba bocsájtkozni nem is helyes, annyi bizonyos, hogy lehetetlen ma azt eldönteni, hogy tíz év múlva Ausztriával való viszonyunknak milyen rendezése felel meg a nemzet érdekeinek. Tíz év nagy idő! Ezalatt Ausztriával való közjogi viszonyunk, sőt Európa térképe is megváltozhatik. Az 1917 utáni időre tehát detail megállapodásokat létesíteni, a vámtétel maximális vagy minimális összegét megállapítani meddő munka, értéktelen «vívmány», mely gátjává válhatik későbbi gazdasági egyensúlyunk, vagy esetleg fölényünk teljes érvényesülésének. A jövőre nézve csak egyetlen megállapodás lehet helyes: az, mely teljes önrendelkezési jogunkat, gazdasági függetlenségünket ennek összes attribútumaival deklarálja. Legalább a jövő nemzedéknek legyen meg a teljes szabadsága. S ha mellőzhetlen érdekek követelni fogják azt, hogy Ausztriával nagyobb kedvezmények mellett szerződjön a nemzet: a kedvezmények mérvének meghatározását hagyjuk a jövő kormányra és parlamentre, melyek bizonyára sokkal jobban fogják értékelni tudni a saját helyzetüket és viszonyaikat, mint a mai kormány. A jövő nemzedék kezét megkötni a mai kormány nincs jogosítva. Nem tekintheti magát csalhatatlannak, bölcsességét, hazafiságát az egyedül idvezítőnek, föltétlenül helyesnek. Ma az a bölcs és hazafias, mit a mai többség által támogatott kormány tesz. A tiz év utáni többségnek más lehet a véleménye és akarata. Ennek a véleménynek és akaratnak senki ember fia nem prejudikálhat. Annál kevésbé, mert a 10 év utáni parlament az általános választói-jog alapján fog megalakulni, s így igazi kifejezője lesz a népakaratnak, mit a mai parlamentről csak fikció útján lehet állítani. Tiz évre szóló kiegyezés kötését s még inkább a tiz év utáni állapot rendezését T Á R C A. A harisnyakötő. Irta: Benda Jenő. A »Losonczi Újság* eredeti tárcája. Szép volt, mint egy bájos, hangulatos, izgató költemény. Rózsaszínű selyem szalag, tündöklő, fényes, simulékony, puha. Ezen — mintha kiterjesztett szárnyakkal pihenő lenge pille volna, — egy könnyű kis csokor. S a csokor közepén elrejtve egy tündöklő ezüst csatt. Ilyen volt az a harisnyakötő. Egy szép, finom urinő harisnyakötője. II. László imádta a szép, finom urinőt. Esengett utána, előbb tiszteletteljes távolból, azután tiszteletlen közelségből. A finom urinő kacérkodott vele, ugratta, azután kikacagta, — végül azonban mégis meghallgatta. Rendszerint igy cselekednek a finom urinők. Egy szép napon László végre is meglátta a suhogó selyem szoknyák rejtegetett bájos rabját, a finom, költői, lenge harisnyakötőt. III. Gyönyörű szép nap volt ez. Szenvedélyes, tobzódó szerelmi ünnep. Egy hideg és ködös, kellemetlen téli délután, jó melegre fütötték a kedves kis garzon lakást. Szigorúan berumozott, forró teát ittak, és sokatt csókolództak. László mámoros volt a nagy örömtől és elragadtatástól, hogy ime, végre is övé lett a szép, finom urinő. És mint a jó gazda, amikor uj birtokot szerez, külön megcsodált, külön értékelt mindent, ami erre való. A nő szemét, a nő alakját, a nő haját, a csipkés fodrokat, a gyönyörű selyem ruhát, s mindenek felett a bájos, hangulatos harisnyakötőt. Reszkető kézzel megsimogatta, a forróságtól kicserepesedett ajakkal megcsókolgatta. És mondta mosolyogva kedvese, a finom urinő: ha annyira tetszik, tudod mit ? az egyik felét neked adom. Az egyik felét te viseled, ennek az órának emlékére, a másikat én. Nesze! És gyűrű helyett szenvedélyes szerelemre így jegyez el bennünket egy pár megosztott harisnyakötő, IV. így lett Lászlóé a finom, költői és lenge harisnyakötőnek az egyik fele. És különös, bizsergő gondolatokat ébresztett benne a kis frivol, mihaszna jószág. Mintha saját előkelő, bájos egyéniségéből ajándékozott volna neki egy darabot kedvese, a finom urinő. Arra a másik harisnyakötőre gondolt, amelyik régi helyén van, a legszebb asszony lábán, csipkék, fodrok, suhogó selyemneműek édes börtönében. S ilyenkor mindig átmelegedett, erősebb áramlásba fogott a vére, s gőgös önérzet töltötte el szivét: — Enyém, az én kedvesem, a finom urinő. V. És büszkén ment az utcán, és önhitt lett és krakéler. Ezt tette vele a frivol, kicsinyke, mihaszna harisnyakötő. Úgy vélte, joga van hozzá, mert sok millió férfi közül éppen csak őt, a karcsú, a vállas, az erőteljes barna fiút választotta kedveséül a finom és szép urinő. Egyedül csak őt, és senki mást. Ugyanezért mélyen lenézte az összemberiséget, s különösen lenézte barátját, Simont, a penészes, szeplős, vöröshaju ifjút. Hajh! van-e asszony nemlátó és rossz ízlésű, aki ennek ajándékozna egy harisnyakötőt ? VI. László büszke volt, de jó szívű. Nem szakított meg Simonnal minden összeköttetést. Sőt, barátkozott vele, s társul szegődött hozzá egy nagy lumpolásban, egy vágyakkal sorvasztó, forró éjszakán. Ekkor már tizenkét napja volt az övé a gyönyörű, lenge, hangulatos harisnyakötő. Lumpoltak, ittak, becsiptek, sírtak, rosszul lettek, megvirradtak. S kábultan zúgott, fájt fejük, az álmatlan koponya. Ekkor tanácsolta Simon, a szőkehajú penészember: — Menjünk a gőzfürdőbe, VII. Mentek., Egy üres kabinban hozzáfogtak a vétkezéshez. És amint ott álltak egymással szemben, félig öltözötten, félig vetkezetten, Lászlóval egyszerre újra forogni kezdett az egész világ, Mert ime, a szőkehajú, penészember egyik pipaszár lábán ott pihent az a bizonyos másik lenge, finom és költői harisnyakötő.
