Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-04-25 / 17. szám
LOSONCZI ÚJSÁG I Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: jj Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. I Egészére! 8 I ! A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT Egyes szán, ára 20 fii. ' HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. II. évfolyam. .7/szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. április 25. Magyar nemzeti műveltség és a nemzetiségek. (S.) Minden nemzet csak annyiban bii létjogosultsággal, amennyiben a népek harcában missziót teljesít. Ez a misszió érvényesülhet a csatatéren vagy a kultúra szolgálatában, de érvényesülnie kell olyformán, hogy abban a nemzet sajátossága, egyénisége meglássék. A magyar nemzet ezer éven át úgy a harcmezőn, mint a műveltség terén megállta a sarat, sőt míg a csatatéren sokat vérzett a nyugati államok nyugalma és békés fejlődése érdekében, a művészet és tudomány terén nem egy kiváló lángelmét állított a világ nagyjai sorába, hogy bátran el lehet mondanunk azt, hogy a magyarság minden időben részt vett az emberiség küzdelmében s itt sohasem tagadta meg önmagát. Nem is vonja kétségbe senki, hogy a magyarság munkássága minden időben áldásos volt Európára. Politikailag azonban mindig szerencsétlen volt. Háttérbe szorították a szereplés mezejéről és évszázadokon át csak vérrel és pénzzel áldozó adóalanynak tekintették. Sőt a pragmatika sanctió életbelépésétől számítva a magyarság elé minden más nemzetiséget helyeztek, előnyben részesítették, ügy hogy a tizennyolcadik század vége felé már alig volt valami ebben az országban, ami magyarságunkat hirdette volna. Ebben az áldatlan korszakban németesedtek, szlávosodtak el egész magyar községek s innen lehet számítanunk a hazai nemzetiségeket ellenségeink közé. A kormányok jelszava: «divide et impera», felszarvazta a nemzetiségeket és jogaiban gyengítette a törzsökös magyarságot. Ebből eredt az, hogy a szabadságharcban éppen a mindenre kapható tótokat, oláhokat, rácokat, horvátokat uszíthatták ellenünk. Szinte rémiiletes az a titáni harc, amelyet a magyarság az utolsó száz év alatt fennmaradásáért kifejtett. És mégis, a magyar erősebb, mint valaha! A tizenkilencedik század az írók, tudósok és művészek oly nagy számát adta nemzetünknek, hogy ezek által kifejtett haladásunkhoz és megerősbödésünkhöz hasonló példát nem találni a világtörténelemben. Nemzeti alkotásaink, férfias szorgalmunk bizonyságot tesz amellett, hogy a szó teljes értelmében beleilleszkedünk á művelt nyugati államok sorába; és mégis ! ? A magyarság nem tud úgy haladni, ahogy kellene, mert folyton küzdenie kell a belső férgek ' élősdiek ellen. Hiába van nagy és dicső jveltségünk, hiába van remei. nk, fejlődő és teljes diadallal kecsc^ . estészetünk, szobrászaink, zt ;nk és iparunk. haladásunkban emberfeletti munkát kell kifejtenünk. Míg egyik kezünkben forgatjuk a munkás kalapácsot, vagy tartjuk az ekeszarvát : a másikban kardot kell villogtatnunk, hogy ellenségünk tisztes távolban maradjon. És az egészben az a legérdekesebb, hogy éppen a hazában lakó, hizó és elhatalmasodó nemzetiségekkel kell küzdeniink, akiknek mi adtunk otthont, akiket a mi alkotmányunk oltalmaz, a mi törvényeink biztosítanak. Pedig kultúrájuk alig van. Középiskolába kerülő gyermekeik rendszerint abban különböznek az állattól, hogy kitünően tudnak keresztet vetni. Amit ezentúl tanulnak, azt mind a magyarságnak köszönhetik. Sokan ki is mutatják hálájukat, de sokan úgy tesznek, mint az egyszeri görög bölcsnek a tanítványa. A görög bölcs ugyanis ingyen tanított a jogi tudományokra egy görög ifjút. Tandíjat nem kért, illetve csak akkor kellett az ifjúnak fizetnie, ha az első port megnyeri. Az ifjú elvégezte tanulmányait, de port nem vállalt. A mester erre bepörölte az ifjút. Erre az ifjú azt mondta, hogy «minden hiábavaló, mester uram! Mert, ha elvesztem a port, egyezségünk értelmében nem fizetek tandíjat; ha meg megnyerem, az ítélet értelmében nem tartozom tandíjjal.» A bölcs erre azt válaszolta: «Nem úgy van az, öcsém ! Ha megnyerfed a port, egyezségünk értelmében fizetsz tandíjat, mert az első pörödben nyertes voltál. Ha meg elveszíted a port, az Ítélet folytán tartozol tandíjat fizetni !» E meséből látható, hogy az ifjú kötelessége alól ki akart bújni, de a mester bölcsessége mégis csak rákényszerítette az ifjút kötelességére. Szinte úgy van a magyarság a nemzetiségekkel, akik a mestert agyonéheztetni, tönkretenni szeretnék, hogy lustaságukban tovább élhessenek. A most szőnyegen levő nem állami tanítók fizetése rendezésének törvényjavaslatát a nemzetiségi képviselők meghiúsítani szeretnék, nehogy népük a műveltség kiiiríthetlen korsajából ihasson. A magyarság ezt meg nem engedheti! Nem tűrheti, hogy a magyar államban idegen állam fejlődhessék. A magyar kultúra kell, hogy táplálója legyen minden e hazában élő honpolgárnak és kell, hogy ez a magyar műveltség vezessen minden magyar állampolgárt tevékenységében, érzéseiben és gondolataiban. Ha a nemzetiségek ettől idegenkednek, rá kell őket kényszeríteni. Mert abszurdum az, hogy akadjon magyar képviselő, aki a magyarságot lenéptörzsezi; akadjon ember, mint pld. Popovics György, ez a tipikus oláh pópa, aki az országházban így mer beszélni: <• A románok közt annyira kifejlődött a nemzeti (értsd oláh) öntudat, hogy ezt a népet tűzzel-vassal ki lehet ugyan irtani, de nyelvétől, nemzetiségi jellegétől megfosztani és más nemzetbe beolvasztani, beforrasztani nem lehet . Sőt abszurdum, hogy akadjon népképviselő, mint Vajda Sándor, hogy az országházában, a nemzet templomában fertőztesse meg a magyar becsületet alattomos orcátlanságával és példátlan cselekedetével. Az ilyen kakukfiaknak nyakát egyszerűen ki kell csavarni, vagy kikergetni az országból. Minek melengessünk viperát keblünkön ? ! De mind e jelenségek amellett bizonyítanak, hogy a kultúra térfoglalása ellen mindig a műveletlenség foglal állást s azért az általános választói jog behozatalánál ki kell azt mondani, hogy választó és választható csak az legyen, aki magyarul ír, olvas és aki sem nyíltan, sem alattomban a magyar nemzetet nem támadja. A büntetőtörvénykönyv tervbe vett módosításánál pedig törvénybe kell iktatni, hogy örökre elveszti politikai jogait az, aki a magyar nemzeti becsület, a magyar nemzeti műveltség és a magyar nemzeti állam ellen tör, izgat és aknamunkát végez. A butasággal szemben csak radikális eszközzel lehet diadalt ülni. Az alattomosság, az árulkodás ellen pedig csak tűzzel-vassal lehet sikeresen fellépni. Igazán, itt az ideje, hogy nemzeti kormányunk a magyarságról lerázza az élősdieket; hadd érvényesüljön minden téren a magyar nemzeti kultúra, és hadd ihlesse e haza minden fiát a magyar nemzeti géniusz, így egyszerre vége szakad az alattomos izgatásnak és annak, hogy a magyar képviselőházban bárki is arcunkba köpjön. Tülekedés. (—y). Képviselőnknek, dr. Molnár Albert úrnak egy bizalmas kijelentése, mely szerint az üresedésbe jött czeglédi kir. közjegyzőségre fog pályázni, egynéhány polgártársunk indiskréciója folytán köztudomásúvá lett. A pályázat eredménye noha még teljesen ismeretlen, máris akadtak sokan olyanok, kik jelölteket kérnek fel az esetleg megüresedő losonczi mandátumra, s jelöltek érdekében házalnak. Az arra illetékesek hasztalanul osztogattak intelmeket, hasztalanul óvták az egyes buzgólkodókat, az eredmény mégis az lett, hogy a választópolgárság egy kis csoportja Kujnis Gyula polgártársunkat jelölte, annak tudta és akarata ellenére, egy másik csoport pedig nagyobbrészt a volt szabadelvűpárt hívei -— Beniczky Árpádot, a függetlenségi eszmék régi harcosát szeretné Molnár Albert képviselőnk örökében látni. Nem azért, mintha akár Kujnis Gyula kipróbált és megbízható polgártársunk, vagy Beniczky Árpád ellen bármi néven nevezendő kifogásunk is lenne, de tisztán az ildomosság, a tisztességtudás szempontjából kell e mozgalmak ellen felszólalnunk. Sem hivatalosan, sem egyébként nincs tudomása a losonczi választókerület függetlenségi és 48-as pártjának olyan tényről, ami indokolttá tenné a már megindult választási mozgalmakat, s így bizony kíméletlenségnek s tiszteletlenségnek kell minősítenünk minden e nemű akciókat, mely szeretett képviselőnk személye s a losonczi kerület függetlenségi és 48-as párt vezetősége ellen irányul. Erre pedig sem az egyik, sem a másik nem szolgált rá.
