Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-15 / 12. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. hm«, I Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. i: A LOSONCZI függetlenségi és 48-as párt Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. I. évfolyam. 12. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. március 15. Március 15. (Fd.J Valahányszor eljön ennek a napnak évfordulója, rémült fogvacogtatással igyekeznek a bécsiek eltörülni dicső emlékét. Van is okuk rá. E nap, mely 48-ban ifjúóriásként jelent meg, hatalmas öklével érzékeny csapásokat mért a vén Ausztriára. Az idei március idusának fokozott jelentősége van, mert hisz a mai napok is csaknem oly jelentősen történelmiek, mint ama nagy márciusi idők valának. A különbség csak az, hogy most nagy, komoly nyugalommal állunk szembe Ausztriával. Kezünkben ezeréves alkotmányunk, mely sziklaszilárd igazságunkat tartalmazza, szivünkben szent ügyünk iránti buzgó szeretetünk s a józan okosság által előirt nyugalom. Ez fáj Ausztriának, s mindent elkövetnek, hogy mérsékelt viselkedésünkből kizökkentsenek, hogy forradalomba kergessenek. Avagy nem ezen cél elérésére szolgálnak felháborító cselekvései és rendelkezései, melyek az országgyűlés törvénytelen feloszlatása, a gyülekezési jog elkobzása, a sajtószabadság korlátozása, a megyék autonómiájának felfüggesztése, kétes exisztenciáknak az ország hátrányára magas méltósággal való kitüntetése képeiben, mindmegannyi ökölcsapásként zúdulnak a nemzet arcába? S e nemzet mégis nyugodt maradt, dühét féken tartja, hiszen Vezére, kire szeretetteljes bizalommal tekint, s akinek hivó szavára mindnyájan elmegyünk, igy akarja. Terád hallgatunk, Kossuth Lajosnak dicső fia, s mert Te mondod, kétség nélkül és tökéletes meggyőződéssel hisszük, hogy ellenállásunkat siker fogja koronázni. Csak hadd kovácsolják a fegyvereket és láncokat a nemzet ellen. A fegyverek visszafelé fognak elsülni, a láncok kovácsolás közben fognak széttöredezni. Ne higyjed Bécs, hogy a nemzeti szellem fellángolásával a legutóbbi 30 év óta ismert magyar szalmatűzzel állasz szemben, meg fogod tanulni, hogy kiolthatatlan öröktűz az, mely oltáron ég. S a könnyekből, melyeket már kisajtoltál, s a vértől, mely — ne adja Isten — talán folyni fog, ennek az öröktűznek lángjai még magasabbra fognak csapni. Magyar véreim! Koronás királyunk minden manifesztumába beleírják tanácsadói, hogy azokat az elhatározásokat és rendeleteket, melyek jogos aspirációink megakadályozását és letörését célozzák, a szerető atyai szív sugalmazza. Bizonyosan az atyai hatalomra gondolnak ezzel, melynek jogköre az ótestamentumban és a régi népek kódexeiben oly nagyon korlátlannak van feltüntetve. Úgy látszik, hogy az atyai hatalom különlegességei közül királyunk tanácsadói, — akik között állítólag legújabban a római egyház feje is szerepel, — a római paterfamilias jogkörét választották ki, egyikét a legszigorúbbaknak és legkorlátlanabbaknak és azt teszik a fejedelem jogköreinek alapjává. »Lehet, — úgymond — hogy az atya igazságtalanul gyakorolja a »jus vitae ac necis«-t, de azért mindég jogkörén belül marad, jogot nem sért. így a királyok is, bár kötelesek igazságosan kormányozni, de akármit tesznek, jogukon belül vannak. A király egyedül Istennek felelős, jogilag neki minden szabad: ő his legibus solutus est, törvényt szab, de mástól el nem fogad, mindenki felett ítél, de senkitől nem Ítéltetik«. Ezen elvek jutnak érvényre mai napjainkoan, s ezeknek a hirdetői Fejérváry és társai. De jusson eszükbe, hogy az atyának ha megengedünk is ily jogokat, különbség mégis van közte és király között. »Pater nos genuit, at non rex nos, séd nps regem creavimus« mondja John Milton. És fontolják meg Fejérváryék azt is, hogy a királyi hatalom ilynemű értelmezésével épp a királynak ártanak, mert a királyságot ily módon zsarnokságnak tüntetik fel, s ezzel attól a népet elidegenítik . . . Emlékezzünk a régiekre, s a múlt dicsőséges példáiból merítsünk erőt és lelkesedést a jövő küzdelmeihez. Hassa át kebleinket a hazaszeretet fenséges érzése, s emelve tekintetünket oda, hol a holnap és jövendő napja kél, buzgón imádkozzunk Istenünkhöz, világosítsa fel igazainkról, hogy adja meg azt, ami bennünket illet, koronás királyunk Losoncz város közönsége március 15-iki ünnepélyének sorrendje a következő: 1. Gyülekezés d. u. 4 órakor a városháza előtt. 2. Felvonulás a honvédemlékhez, 47* órakor. 3. Himnusz, énekli a Dalegylet. 4. Ünnepi beszéd, tartja Kdjei Endre úr. 5. Szózat, énekli a Dalegylet. 6. »Talpra magyar« énekli a tanitóképzőintézeti ifjúság énekkara. 7. Körmenet a Gácsi-, Kiskarsa-utcán és Erzsébet-úton át a városházához. 8. Este fél 8 órakor társasvacsora a városi Vigadó nagytermében. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepély a városháza dísztermében fog megtartatni. TÁRCA. A bezárt templom előtt. (1906. évi március 15-ikére.) Bodor Aladár. Mondá Isten: »Legyen tavasz!« S a mélységek s vizek fölött Szent lelke széjjel áradott, S a tél hatalma megtörött. Jön március s Isten szavára Teremtő láz gyűl fűbe-fába, És gyűl a nép, hogy elmondhassák Évi imádat, szent Szabadság. S parancsolá a fejdelem: »Megtiltom, hogy tavasz legyen ! Megtiltom, hogy folyó s patak Bilincseket szakgassanak! Megtiltom minden fűnek-fának, Hogy illatozzék más királynak; S megtiltom ím, hogy kedves népem Egy Szabadság-Istent dicsérjen.« »Mert bűn amit ma fű-fa súg, A napfény lázadó, hazug; A sóhajtás a szíveken, S a pír az arcon — bűn nekem! Csodálatos és érthetetlen, Valaki bujtogat szünetlen, S hogy bút hozzon jámbor szívemre, Föllázít fűt-fát rendre-rendre.« Hajh, fejedelem ! . Csodálhatod, Mi is csodáljuk bánatod, Mi is sajnáljuk szívedet, Hogy Istenünk’ nem ismered, Nézz, nézz Keletre: minden lázad, Tilalmad ellen kél a század, Föllázad minden rendre-rendre, Mi Istenünk — te Istenedre! Tavaszt ne érezzünk? — de halld: Pacsirta mond lázitva dalt; Megölheted, ha szól, — de már Dalától lázban a határ, A jég pajzsát széttörték látod Parányi csöppek, lágy hullámok, S szelíd napsugár csókos ajka Mind lázadóiddá avatja! Ne ünnepeljünk? — Ámde lásd: Kizöldűl a majthényi pást; Míg egy füvét kitépheted: Százmillió nő ellened, Mint kivont kardok, — rettegsz tőle? Mi áldást olvasunk belőle . . . Megtiltod, hogy ünneplőt öltsünk ? Nézd: zöld ünneplőt ölt a földünk ! Nézd, az erdő jő ellened, Kalász lándzsája rád mered, A szellő lázadást tanít, Folyónk rád-ontja gátjait; A puszta visszatér pogánynak, S föltör, mit rég elhantolának, Roppant oltár a Tiszapartra: Germán téritők vére rajta! . Lesz még ünnep! Már napja kél, Lázító himnuszt zúg a szél; Csak ember lesz miellenünk, De Isten lázad föl velünk! . . . Bús szent viharban, mennydörögve, Úgy szállsz közénk a véres rögre, S emelsz oltárt, melynél imádjunk, Lázadó Isten : Szabadságunk !
