Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-15 / 8. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 1 Negyedévre 2 kor. ! Egy petitsor tere 10 fill. t: a LOSONOzi függetlenségi és 48-as párt ! Egyes szám ára20fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. I iutányosabb-I. évfolyam. 8. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. február 15. •• Önérzetünk. Irta: Dr. Molnár Albert. Szókratész mondotta: »ismerd meg önmagadat!« Bölcs tanitása volt ez ama kor hires tudósának. Nagyon nehéz az embernek önnön magát kiismerni. Nem látunk olyan tisztán, meg hát saját gyarlóságunk felett önkénytelenül szemet hunyunk. Ezért egyik legnagyobb erény az emberi igazi önismeret. A mikor az ember maga-magát elemezi — nincs kivétel kisebb-nagyobb mérvben, ha szeretjük is letagadni, mégis kiderül a mi emberi fogyatékosságunk. Rosszul esik ez a tudat s a fenhéjázónak letöri a szarvát. De ennél is a kár haszonba megy. Ez a boncolgatás szüli meg az egyenlőség gondolatát. Abból nő ki az emberiség öntudata, felismerése annak, hogy emberek vagyunk. Vallásos ember vagyok. Az ember teremtésénél a szentirás tanítását fogadom el. Ádám és Éva voltak az ősszülők. Természetes, hogy gyermekeik egyenlők voltak. Ádámtól és Évától származott az a kérges tenyerű ^paraszt, amelyik az ekével túrja a földet. Ősapja volt annak a bánya-munkásnak is, aki kalapácsával véres verejtékének hullása közben keresgeti a kincset. De ősapám volt nekem is, a szolgabirónak, a főszolgabírónak, az alispánnak, a főispánnak, sajnos, a mostani minisztereknek is, a sok főhercegnek, sőt még a királynak is. Hiábavaló tagadás : testvérek vagyunk mindnyájan. Darvin a természettudomány alapján cáfolgatja a bibliának az ember alkotásáról felállított elméletét. Ha úgy igaz, akkor ne dicsekedjünk az őseinkkel, mert nagyon megjárnék vele. Az én ősöm is, a császári-királyi kamarások őse is, de még a fejedelmek ősei is — ha boncolgatjuk — a Darvin elmélete szerint a majmoknál összetalálkozik. Igen, emberek vagyunk s ezért egyenlők is vagyunk. Van közöttünk különbség, ámde ezt az egyesek értéke szerzi meg. S ez a különbség is a halálban megsemmisül. Az emberi élet az Isten alkotása. Isten kegyelméből él az a sarki hordár, abból él minden úr és szegény s abból él még a a fejedelem is. Az élet van Isten kegyelméből, az uralkodás már emberi mű s igen sokszor az emberi gonoszság teremtménye. Itt áll előttünk a politikai válság teljes meztelenségében. Az a közjogi állás, amit az ügyvivők s a haladó-párt képvisel — lealázása az embernek, az egyénnek, de lealázása nemcsak a magyar fajnak, a nemzetnek, hanem arculcsapása államiságunk eszméjének is. Hiszen nem előre megyünk mi, hanem visszafelé. Fejérváry kőnyomatosa utján publikálja a királyi abszolút jogokat. Az ő észjárásuk szerint ez a nebántsvirága az egész nagy horderejű politikai krízisnek. Gróf Tisza István a 9-es bizottság elaboratumában kifejezte nyíltan, hogy: »minden jog forrása a nemzet«. Ezek az ügyvivő urak, akik a koalícióval szemben a legradikálisabb elveket propagálják, egy szuszra — amit 67 óta egy kormány sem mert megcsinálni — felállítja, hirdeti a királyi abszolut-jog theoriáját. Ez maga kigúnyolása a mi emberi mivoltunknak. Kicsúfolása annak a huszadik századnak, a melyben mi élünk. A gyakorlat eddig is több abszolutjogot adott, mint a mennyit a törvény kifejez. Az 1867. évi XII. te. 11. §-a a hadseregre vonatkozólag elismeri a királynak alkotmányos fejedelmi jogát. Ismétlem: a hadseregre, mert a katonai iskolák nem esnek a hadsereg fogalma alá. Az a kis kadét nem katona; annak dacára ezeket is belevonták a fejedelmi jogkörbe. Az ügyvivők közjogi állása mi reánk, mint emberekre lealázó, de sérelmes is. Boncolgassuk csak magyar állami szempontból. Vigyázzunk csak! A kicsit is éles szem egyszeri betekintésre ott is felfedezi állami függetlenségünk kicsúfolását Az 1867. évi XII. te. teljes paritást mondott ki. A Fejérváry-féle közjogi theoria a mi függetlenségünket, államiságunkat valóságos tartománnyá degradá'ja. Ő felállít először fejedelmi abszolút-jogokat. Ez az úgynevezett dinasztiái, összbirodalmi érdek, Ez felé helyezkedik Magyarország és Ausztria ossz- és külön állami érdekeinek. Van másodszor a Fejérváry-theoria szerint közös ügy, amit a két állam együtt intéz. Van harmadszor tartományi érdek, amit mi azután nagy kegyesen magunk között elintézhetünk. Mi ez ? Hiszen se Bach, se Smerling nem akart egyebet! Ami azoknak a német uralom alatt nem sikerült, azt a 40 esztendős közös-ügyes rendszer után megcsinálta Fejérváry, aki ezt a hamis és abszurd közjogi állást publikálja. A kiegyezésnek erkölcsi és közjogi alapja a paritás volt. Most észrevesszük, hogy hová is csúsztunk mi le. Nem vagyunk mi — csak tartomány. Ott állunk, ahol 67 előtt. A különbség csak az, hogy akkor az erőszak fosztott meg államiságunk teljes érvényesülésétől, most pedig azt egy — magyar kormánynak csúfolt — politikai banda teszi. TÁRCA. A vicispán lánya.*) Cseng a kasza, dűl a rend, Barna legény vágja. Arra sétál, mendegél A vicispán lánya. Piros pipacs bólogat, Búzavirág kéklik . . . Úri dáma a legényt Hosszan méri végig. És egyszerre megreszket, Hang kél a szivében: Valahol már láttalak Valamikor régen. Óh miért is nem csillog Arany a ruhádon, Hogy érettem eljönnél Táltos paripádon. Barna legény föltekint, Szóra se nyíl szája: Valahol már láttalak Büszke úri dáma. *) Mutatvány a szerzőnek megjelent verskötetéből. Szénk. Óh miért is nem jársz te Egyszerűn, szegényen ? Érted mennék az őszön, Isten úgy segéljen! Piros pipacs bólogat, Búzavirág kéklik, Szivök sajog, szivök fáj, Amint egymást nézik. Barna legény belekezd Búsan egy nótába, És sápadtan megy tovább A vicispán lánya. W. Farkas József. Magyarok Lengyelországban. Irta: Dr. Vajda Béla Nincs oly korszak nemzetünk történetében, melyben a hazaszeretet legmagasztosabb példáira ne akadnánk. De ezen önfeláldozó lelkesedés, mely nemzetünk nagyjait eltölté, még sem képesítette őket arra, hogy hazájuk dicsőségét és javát oly mértékben előre vigyék, mint az más nemzetek gyermekeinek sikerült, kisebb munkával és önzetlenséggel. Honnan ered hazai történetünk e végzetes vonása? Oka ennek az, hogy nálunk 400 év óta két, — egymással szemben álló — hazaszeretet létezik, melyek a legádázabb erővel küzdenek egymás megrontásáért. Az egyik hazaszeretet őszinte lelkesedéssel küzd a császári ház hatalmáért, a másik ezzel szemben az ország függetlenségéért áldozza életét. És a két tábor kíméletlenül pusztítja egymást — a hazaszeretet szent nevében. E gyakran ismétlődő gyászos jelenségnek egyik jellemző példáját ismertetem a következőkben, mely nemcsak közönségünk, de legtöbb történetírónk előtt is egészen ismeretlen, mivel az ország határain túl, Lengyelországban ment végbe. Báthory István lengyel királyról és az ő uralkodását követő korszakról van szó. Nagy dicsőséget szerzett István király a magyar névnek egész Európában, a lengyel nép pedig azt mondta róla halála után: »Vagy sohasem született volna, vagy ha született, örökéletű maradt volna«. Tényleg az ő uralkodása volt ez ország utolsó fénykora, mely után rohamosan következett a hanyatlás, majd a pusztulás. Úgy megszerettette a lengyelekkel a magyar nevet és a Báthory családot, hogy halála után a legkomolyabb jelölt a lengyel trónra — öccse, Báthory Erndre volt. A konstantinápolyi udvar határozottan az ő pártján volt. Stambulban az ügyeket ezidőtájt, — úgy Mohammed, mint Murad szultán uralkodása alatt — Athenázi Salamon intézte. Ő volt az, ki már Valdis Henriknek, majd Báthory Istvánnak segítségére volt a lengyel trón
