Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-08 / 7. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Negyedévre 2 kor. I Egy petitsor tere 10 fill.

3EL: i I A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT !

Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. j

I. évfolyam. 7. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. február 8.

Losoncz magyarsága.

Kossuth apánk 1848 jul. 11-iki beszédében többek között ezt mondá: »Akinek keze egy nemzet zsebében és kinek kezében egy nemzet fegyvere: az ezzel a nemzettel rendelkezik.« És ennek a megdönthetien igazságnak sújtó hatását éppen mi élő magyarok érezzük legjobban.

De variálhatjuk ezt a kijelentést és kijelenthetjük azt is: amely nemzet idegen nép műveltségén táplálkozik s ezt a sajátjánál is jobban pártolja: az a nemzet idegen nép műveltségében cukorként feloldódik és elvész.

És ez utóbbi igazság, sajnos, társadalmunk minden rétegében kezd már valóvá válni. Mert általános felfogássá válik immár, hogy az, a mi magyar, rossz; hogy az, a mi hazai, drága; hogy az, a mi honfitársainktól telik, avult és haszontalan.

Ebben a tekintetben társadalmunk igen sok hibáját és bűnét hánytorgathatnók föl és igen hosszasak is lehetnénk eme bűnlajstrom fölsorolásában. Mert a magyar egyik kiváló jellemvonása a nembánomság. De mi nem kívánunk országos tünettel általánosságban foglalkozni, mi e vétkes botlások sorozatát városunk életében is megleljük; ezzel szeretnénk egy kissé tüzetesebben foglalkozni. És ennek legjobban ügy tehetünk eleget, ha Losoncz magyarságát vesszük vizsgálódás alá.

Losoncz magyarságát? Hát nem magyar ez a város?

Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint 6360 magyar lakott itten, 202 német

és 844 tót. Azóta szinte 11 ezerre nőtt e város népessége, még pedig olyformán, hogy 1900 óta a német és tót csak fogyott, a magyarok száma pedig emelkedett. És ez a város nem volna magyar ? Őszintén szólva, csak névleg; tényleg idegen, német.

Olvasóim bolondnak fognak tartani felfedezésem olvastára; magam is megdöbbentem, mikor kutatásaim eredményét láttam.

Hát Losoncz csakugyan nem volna magyar város? Járjunk csak ennek nyomára! Ha végigsétálunk Losoncz utcáin, mindenütt magyar feliratot látunk. Tehát Losoncz magyar város! Ha járó-kelőkkel találkozunk, magyarul beszél egy része; egy másik része — és ez rendszerint hölgytársaság — németül. Tehát Losoncz lakóinak egy része németül is tud. Ha megtekintünk egy könyvesbolti kirakatot, igen sok idegen újságot és feliratot lelünk ott. Tehát külföldi lapokat is olvas e város közönsége.

Mindez a jelenség azt látszik bizonyítani, hogy Losoncz magyar, de a külföldi műveltséget is figyelemmel kiséri, nehogy esetleg elmaradjon. És ez nagyon szép dolog lenne.

De ha kutatásainkban egyik-másik szinte jelentéktelennek látszó tünetet figyelünk meg, más lesz a nézetünk.

Amennyire módomban állott, összeírtam azt, hogy milyen és hány újság jár körülbelül városunkba. Az eredmény ez: napilap jár: magyar 500, német 5. Szépirodalmi hetilap jár: magyar 42, német 4L Élclap jár: magyar 61, német 15. Szaklap jár: magyar 39, német 12. Divatlap jár: magyar 31, német 90.

íme, egy kis statisztika! Aki olvasni tud belőle, a következőket fogja kiolvasni belőle:

Napilapot magyart olvasnak, mert érdeklődnek a magyar politikai életiránt; németet csak az olvas, aki magyarul nem tud. Szaklapot a szakemberek olvasnak és pedig olyan nyelvűt, aminőt kapnak. Élclapot is tűlnyomólag magyart olvasnak, mert sokszor igen jó karikatúrát hoznak. A »Fliegende Blätter« és »Mäggendorfer Fliegende« c. lapokat az egész világon olvassák. De most jön a java! Szépirodalmi hetilapot szinte annyit olvasnak magyart, mint németet; divatlapot pedig német nyelven háromszorta többet, mint magyar nyelven.

Íme, egy megdöbbentő jelenség! Hölgyeinknek a magyar irodalom semmi; a magyar divat meg éppenséggel nincsen. És az ilyen táplálékon felnőtt honleányok kívánnak magyar katonát nemzeni ? Az ilyen honleányok a magyar érzést, a magyar szellemet kívánják gyermekeikbe átplántálni ?

Német szellemen nőnek föl, német divatot majmolnak; németté teszik városunkat is. Nem a külsőségekben, de a szellemben, a levegőjében.

De menjünk tovább! Nézzük meg a családi könyvtárt. A könnyebb olvasmányok miből állnak? A legtöbb ilyen könyvtárban meg van az »Engelhorn’s allgemeine Roman- Bibliothek« és csak igen kevésben találni meg Jókait, vagy az »Egyetemes regénytár« egynéhány kötetét, no meg Mikszáth Almanachját. Hát az ilyenből merítik hölgyeink a magyar nemzeti érzést ? Dehogy! Nem is gondol senki sem itt rosszra! A

T Arc a.

T. J. halálakor.*)

Irta: Borbás Géza.

Tehát elköltöztél közülünk — vértanú,

Ki mosolygva tűrted, élted mily szomorú! Pajtásid az égben nagy örömmel várnak, Éneket zengenek, s az Úr elé állnak.

S bemutatva téged Ilyen formán szólnak:

»Boldogságot adj e Vértanú-társunknak;

Mert sokat szenvedett! <

»Szenvedett? — mond az Ur — hát mit is szenvedett ?»

»Ötvenöt évig csak egy lépést se tehetett! Midőn kis gyermek volt, s látta az örömet, Mit vig, pajzán társi — játszva — élveztenek: O Uram képzeld el,

Mily nagy szenvedése Volt e kis leánynak Kocsi-börtönébe’!

Nem játszhatott velők!

Kortársi fejlődtek, mint virág tavaszkor,

S ő látta, hogy ő rá sohsem kerül a sor! Szive — pedig az volt — gondold el, mint vérzett, Amit lelke akkor magában úgy érzett!

*) Előbbi számunkból kimaradt.

Szerk.

Felednie kellett A tiszta szerelmet,

Mit nagy boldogságként Ad végtelen kegyed ;

Ő nem szerethetett! .

Meghalt atyja, anyja, s bár szive sajongott;

Mert hisz’ holttestükre le se borúihatott: Sírba volt ő téve, e sir volt: szekere!

Mily mély fájdalommal volt az akkor tele! Azt is elszenvedte,

Mikor árvaságra Jutott és érezte,

Hogy ő most már árva!

Árva, szegény árva!«

> De mégis — mond az Úr — nem volt ő oly árva;

Testvéri, rokoni szivek mindig tárva Voltak, és szerették, oly hévvel,

Mely szinte hasonló egy-egy szép mesével! Nem voltak hóhéri,

Kik kinpadra vonták;

Hisz’ oly szeretettel,

Oly hűen ápolták Azt a szegény árvát!«

»Igaz Urunk, igaz, de csak a szeretet,

Volt egyetlen kincse, mig annyit szenvedett! S kedvedért — jaj nélkül — erről is lemondott, És szent megnyugvással sírjába hanyatlott! Vedd közénk tehát őt,

S adjunk neki pálmát,

S élvezze örökre Az igazak álmát!«

»Jól van, — mond az Úr — én hallgatok rátok, Nyújtsátok hát neki dicsőség-pálmátok’!

Ily nemes mártírok és megnyugvó lelkek Kapják a jutalmat, mert értem szenvedtek! Szenvedtek jaj nélkül,

S nem lázongtak érte,

Szeretetem midőn Bölcsen rátok mérte Éltök nehéz terhét!«

A főgimnáziumi segélyegylet bálja.

Amikor az áll. főgimn. kebelében fennálló Ifj. Segélyző-Egyesület 1906-ik évi február 1-én tartott báljáról megemlékezni kívánunk, igazán zavarban vagyunk és nem tudjuk, hogy a dicsérettel vagy a gánccsal kezdjük-e? Mert igazán óriási nehéz kérdést oldott meg a segélyző-egylet választmánya, amikor a bálanyák felkérésével nemcsak a bál fényét és jövedelmezőséget igyekezett emelni, de módot is kívánt adni Losoncz város művelt közönségének és a vidékenj szerte élő intelligentiának, hogy egymással nemcsak ismerkedjenek, hanem hogy az ismerkedés után közöttük bizonyos bensőséges kar öcs is fejlődjék ki a kölcsönös eszmék és érzelmek kicserélése útján, amely Losoncz és vidékének értelmiségét egy táborba tömöritené és közöttük egy hatalmas egységes nemzeti együttérzést és műveltségi kört is teremtene. Mert — szerintünk — a segélyző-egyleti választmány előtt csak ilyen cél