Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-20 / 52. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. ! Egészévré' 8 I A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT Lgcat cvic . o Többszöri hirdetés .1 E^sErnára20fii. (| HIVATALOS KÖZLÖNYE. L jutányosabb. I. évfolyam. 52. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. december 20. A szocializmusról.* Szemtől-szembe akarok Mezőfi Vilmos és társaival szállni, eszméket eszmékkel, elveket elvekkel fogok szembeállítani, hogy így, az elvek harcából kiderüljön az igazság, amely igazság a közérdeket szolgálva, megjelölje az utat és irányt a munkáskérdés helyes megoldására. A vidéknek azon részéből kerültem ide, ahol legerősebb a földmivesmunkás-agitáció, abból a részből, ahol a legnagyobb tűz ég, ahol az emberek a becsületes, földmives munkásnép szivében, gondolatában, meggyőződésében a legnagyobb rombolást, a legnagyobb pusztítást végezték. Teljes mivoltában be akarom a szocialista földmivesakciót mutatni. Láttam és tapasztaltam azt a pusztítást, azt a szomorú eredményt, melyet a munkásoknál elértek. Azt mondja Mezőfi: «Mi vagy te földmivesmunkás? Jogtalan elnyomott, gonddal, nyomorral küzdő pária. Dolgozol kora reggeltől késő estig nehéz, nagy munkát. Gyiijtesz kincseket másoknak. De te minden szükségesben hiányt szenvedsz. A te vállaidon nyugszik a világ. S mégis kutyába se vesznek. Dolgozol, mint a barom. Télen hideg, fűtetlen szobában szenvedsz, holott azok, kiknek te dolgozol, de akik maguk sohasem dolgoznak: télen, nyáron Eldorádóban élnek.» * Ily cím alatt közöljük dr. Molnár Albert kerületünk orsz. képviselőjének 1906. dec. 13-án a földmivelési tárca tárgyalása során a képviselőházban tartott, óriási tetszéssel fogadott beszédjét, bár kivonatosan. Különösen érdekes benne, amint rámutat a szocialisták harcmodorára, az agitátorok zsebelésére, de a tulajdonképeni bajra is. Szerk. Mi ez? A legrútabb békétlenségnek hirdetése, a gyűlölségnek belecsepegtetése a becsületes munkásnép leikébe, hogy megtanulja gyűlölni azt, aki vele érdekazonos, aki neki kenyeret ad, akivel ő a kölcsönös boldogulást csak együtt találhatja meg. Tele van ez az egész proklamáció gyűlölettel, amely gyűlölet azt célozza, hogy annak a munkásnak egészséges észjárását megrántsa és hogy ő soha egyebet ne lásson abban a gazdában és abban a munkaadóban, mint az ő halálos és született ellenségét. Azt mondotta továbbá, hogy ő nem szítja a békétlenséget és hogy ő a szerződések szigorú megtartása mellett van. Én azt tartom, az én demokratikus észjárásom arra utal, hogy felállítsam azt a tételt, hogy becsület és becsület között nincs különbség. Az utolsó cselédnek is olyan a becsülete, olyan tiszta, mint a legvagyonosabb, legtiszteletreméltóbb mágnásnak. Én ezt elismerem, és abból indulok ki, hogy a szavahihetőség, a megbízhatóság a mi összekötő kapcsunk. Az a munkás az ő jólétét arra alapíthatja, hogy az a gazda benne bízik. Most már mi történt abban a pestmegyei gazdaságban ? Egy egész sereg cseléd rendesen kiveszi fertály elején a maga konvencióját és mikor a legsürgősebb, időhöz kötött munka van, akkor előállanak, bemennek az urasághoz és leteszik az ostort, hogy most már nem dolgozunk tovább. Ezt is az újjászervezett szociálisták csinálják. Azt mondotta Mezőfi képviselőtársam, hogy ő nem fokozza az igényeket. Én azt tapasztaltam és lépésről-lépésre kisérem, hogy ők sohasem elégednek meg azzal, amit kérnek. Ha megadnák ma azt, amit kérnek, holnap már újra elégedetlenség volna. Ézeknek az előadása után bemutatom a munkásakciónak természetét és karakterét. Czeglédet hozom fel például, azért, hogy ezzel teljesen lefessem annak az agitációnak a képét, melyet a szociálisták vezérei kifejtenek. Czegléden úgyszólván a legideálisabb vagyonmegosztás van. Ott van a legvagyonosabb parasztosztály, a szegény napszámosok is a legtisztességesebb megélhetést tudják maguknak kivívni, a cselédbér is annyira magas, hogy egyes cselédnek 6—7, sőt 8—900 koronára megy fel az évi bére. Nekem szerény kis gazdaságom van, abban öt feleséges cselédem, és mindnyájának már van ingatlan vagyona, sőt tudok rá példát, hogy 20 éves korban is szerzett már cseléd magának ingatlant vagyont. Mégis talán sehol sem lépett, fel a szociális agitáció olyan vehemenciával, mint Czegléden. Onnan került ki Várkonyi István szociálistavezér is. Egyszerű parasztfiú volt, közönséges munkás, és ma, bár nem több, mint 50 éves, 150.000 forintot szerzett. Két háza van Budapesten. Én, t. ház, végigélveztem Bokányi, Goldner, Weltner, Csizmadia Sándor urat és a többit, és csak megemlítem, hogy egyszer, amikor ott Czegléden megjelent egy földmives-munkás értekezlet alkalmából Goldner úr, olyan városi bundája volt és olyan nagy aranylánca, hogy akármelyik falusi gavallér megirigyelte volna tőle, és az a 12 TÁRCA. üti levelek Erdélyországból. Irta: Bodor Aladár. A Losoticzi Újság» eredeti tárcája. XVIII. Zalatna, júl. 25. Abrudbányárúl kocsin mentünk Zalatnára, át a Oyálu Maré roppant, majdnem ezer méter magas hegynyergén, melynek aljában az Ompoly ered csodaszép, karcsú bükkök őserdejébűl. Csak itt-ott áll a bükkösben egy-egy csoport fényű, komoran, mint egy jogi vizsgáló bizottság. Eredetétül kisértük az Ompolyt Zalatnáig, honnan e szelíd folyócska egykor vértül vörösen és párologva hömpölygött tovább Gyulafehérvár felé. Zalatnára velünk egyidejűleg Thalia istenasszony is bevonult, az utcán rögtön megjelentek a falragaszok, hogy este rendkívüli nagy nemzeti díszelőadás lesz, egy idomított kecske és majom lesznek a szereplők s egy erőművész is lesz, aki legyőzőjének egy született ezüst órát ad. Hogy hogynem, én nem vállalkoztam az ezüst óráért bajnoki viadalra, bár a háziasszonyomnál egy kis fiú váltig kapacitált, a kecskéért is lázban volt, a majomért meg reszketett a műélvezet vágyától. Csak az az átkozott szerénységem ne volna, ma már ezüst órám is lehetne. Szóval ma már magyar kultúra kezd virágzani Zalatnán. Sőt van füstölgő és pokolszagú kohászata is, annak egy jeles ifjú kohótisztje, ki az irodalomnak is tett szolgálatokat, amennyiben az egykori Selmecbányái orsz. diákgyülésünk egyik rózsás hajnalán engem jobbkezemtűl vezetett haza egy rendkívül súlyos föltételekkel megvívott sörpárbaj után. Most ismert rám a bokros érdemű Mentor, de elfojtá meglepődése áruló fölkiáltását, mert velünk volt szeretett háziasszonyunk s egy frissen megismert csinos Erzsiké. Mennyivel lelketlenebb, kegyeletlenebb vala ellenben ama másik Mentor, ki ugyanakkor balkezemtől vezetett volt. Evvel pedig tavaly találkoztam össze, épen midőn egy város nadrágosaival ebéd mellett ismerkedtem s a legspanyo- Iabb méltóságtartással igyekeztem első föllépésemkor tekintélyt aratni. Egyszer csak elémrobban egy fiatal hadnagy: Sze-herrvusz Bodor ídösapánk! Megbocsáss, nem ismerlek... — Hát nem emlékszel, mikor mi cipeltünk téged kétoldalt Selmecen, mikor-----Azonban elég, a többire borítsuk a feledés törlőrongyát. Tény, hogy ama város férfiai egyszerre fölismertek bennem egy mély rokoni vonást és gyöngéd bajtársi körükben egyszerre benn voltam. Most hát ez az ifjú gyöngéd kohótiszt megmutatta és végigmagyarázta nekünk az aranyolvasztás összes vegytani szövevényét. Mi az egészet komoly igenlő bólintásokkal végighallgattuk, szerfölött megértettük s im ezennel az egésznek rövid, világos tartalmát lelki épülésedre és értelmed öregbítésedre számodra is megküldöm : H, S04 + log. H, 0 — a2 2 ab + b3 + r2rc Ag3 sin. V(a + b) — Au 0 ! Tiszta munka. A többi azonban már bonyodalmasabb, hát jónak találom elhallgatni. Mély hallgatással mellőzöm a piaci Lukács Béla szobrot is. Nem mintha a pesti szobroknál rosszabb tudna lenni, de a zsebei — Lukácshoz képest — aránytalanúl kicsinyeknek vannak ábrázolva, szemethunyó, gyöngédlelkű szobrász faragta. Ily lapos zsebei legföllebb Lukács evangélistának ha lehettek. Több nevezetesség Zalatnán nincs, csak még a Zsidóhegy, melyen a hagyomány szerint Decebál húszezer izraelita kis-vegyeskereskedőt és korlátolt szeszki mérőt fölkoncoltatott, —azóta van Erdélyben oly kevés e fajbúi, azazhogy felekezetbűl. Az angol diplomácia ez ügybűi kifolyólag Clausenborghi nagykövetsége útján jegyzéket intézett Decebálhoz (mert a humánusszivű angol ilyenkor mindig attúl fél, hogy a többi zsidó embertárs Albionba menekül), — én ellenben e ténnyel szemben a nem-nyilatkozás mezébe burkolózom. Vacsorán társaságban voltunk bizonyos *... bátyánknál, ki ifjú-korában pap volt, de odahagyta őket s azóta szerfölött kegyesen emlegeti a papokat, sőt ha egy-két oláh papot foghat, az a jámbor mulatsága, hogy pisztolyt szögez nekik (be kár volna a reverendáért, ha baja esnék), úgy énekelteti velük magának a Kossuth-nótát, — ki ne fújná azt szívbéli örömmel?! Velünk vacsoráit a mi új Erzsikénk is, kinek oly fekete a szeme, hogy ha az Ompolyban megmossa, aznap fekete a vize, mint a Király-tinta. Őt csemegéztettük vacsora után elménckedésünk magvaváló aszalt-szilváival, miért Ő hálábúl még verseinket is idézgette. Ilyesmivel pedig még az epikus poétát is le lehet fülelni, sőt még azt is
