Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-29 / 49. szám
ingyen 5—10 esztendőre, azután pedig adja nekik bérbe. Ez — szerintünk az iparfejlesztésnek jobb és biztosabb módja. így kisebb vagyonú ember is lehet gyáros, mig jelenleg csak a nagy tőkéjű alapíthat gyárat és kaphat állami segélyt. De ezen mód mellett az állam nem is ád készpénzt, amiből aztán élhet a gyáros munka nélkül is, de ad módot a munkára, ami tisztességesebb, becsületesebb is. Egyébként is, ha a kormány javaslatunkat nem is veszi figyelembe, néhány év múlva, a mikor szubvenció képében néhány milliót hiába kidobott, erre a mi tapasztalatunkra fog jönni. Csakhogy késő ne legyen akkor! Botond. Gazdasági politika. II. cikk. A »Losonczi Újság« múlt heti számában fenti cim alatt egy nagyobbszabású ipar- és gazdasági vállalatot hoztam javaslatba. Ezen vállalat költségvetését és esetleges nyereménykilátását van szerencsém ezennel bemutatni. Hogy ezen vállalat felvirulhasson, és hogy a kitűzött célnak, a könnyebb megélhetésnek és a drágaság enyhítésének megfelelhessen, 200,000 koronára szabtam a befektetendő összeget, mert kisebb tőkebefektetéssel a vállalat csak tengődnék anélkül, hogy az a kitűzött célnak megfelelhetne. Mi akarunk a jövőben urai lenni a piacnak, mi akarjuk az élelmi cikkek árát megszabni, nem pedig a vidék által nekünk azt megszabatni. Ezen befektetendő tőke 1000 darab á 200 kor. részvénnyel lenne eszközlendő. Ezen részvényeknek fele összege az aláíráskor, a másik fele pedig az üzem megkezdésekor lenne befizetendő. A vállalatba befizetett pénzekből következő kiadások lennének eszközlendők és pedig: a téglagyárba fektetendő - - - 50,000 kor. a sertés-hizlalóba és tenyésztésre 60,000 „ a tehenészetre............................... 20,000 „ a tyukászatra............................... 5,000 „ a kertészetre............................... 3,000 „ a szolga-személyzet fizetésére- - 6,000 „ a vasúti vágány bevezetésére - - 6,000 „ épületek, istállók felépítésére - - 20,000 „ összesen 170,000 kor. Marad tehát a 200,000 kor. tőkéből még 30,000 korona, mely összeg az üzlet vezetésére és előre nem látott kiadásokra lenne fölhasználandó. Itt meg kell még jegyeznem, hogy az állatok élelmi szerei a fönti kiadásokban bennfoglaltatnak és hogy e szerint a vállalatot a jövőben semminemű kiadások nem fogják terhelni, mert még a hizlalásra szükséges sertéseket a jövőben sertéstenyésztésünk maga szolgáltatná. Ezen vállalatból kifolyólag az évi nyereségek a következők lennének, és pedig: a tégla-gyárból 2.000,000 tégla után 16,000 kor. A sertés-hizlalóból 300 malac után 14,000 „ a tehenészet 30 tehén után - - - 11,000 „ a tyukászatból 400 drb után - - 5,000 „ a kertészet és kaszáló után - - - 3,000 „ összesen 49,000 kor. Tehát a befektetett 200,000 koronának majdnem egy negyedrészét a vállalat maga fizette meg. Tehát polgártársak! Habozás nélkül vitassuk meg ezen, már életkérdéssé vált közgazdasági ügyet a hosszú télen át, úgy, hogy a korai tavasszal a terv keresztülviteléhez foghassunk. Végezetül csak egy kérdés marad tisztázandó, t. i. a kérdéses területet meg lehet-e erre a célra nyerni, amely most mint kaszáló legfeljebb 2000 korona évi jövedelmet hajt. Utóvégre is a »város« mi polgárok vagyunk s ha közös erővel az általunk megpendített eszme megvalósítását akarjuk, akkor a telekkérdés nem okozhat nehézséget. A város egyszerűen átengedné a telket és az eddigi átlagos jövedelmét az elérendő tiszta jövedelemből szépen megtéríteni lehetne. Ami pedig a részvények jegyzését illeti, azt hiszem, hogy e város minden polgára szívesen áldoz ilyen célra, ha a magunk megélhetését olcsóbbá és könnyebbé tehetjük. Egyébként nem tartjuk magunkat csalhatatlanoknak; azért szóljon e kérdéshez mindenki, aki ért hozzá, s azt hiszem, ilyen módon mégis csak lesz e dologból valami. A fő a bizalom és az akarat. Kőtzó István. Jegyzet. Amikor Kótzó István úr cikk-sorozatát közreadtuk, azt jegyeztük meg, hogy álláspontja nagyon ideális . Most a számadatok után kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy számvetése nagyon szép és sikert is lehetne ez úton elérni, de . . . de hol van Losonczon az a lelkes gárda, amely a fent jelzett célra és terv megvalósítására 1000, mondd ezer részvényt jegyezne? Ilyen nerfi igen fog akadni, amikor sokkal kisebb, de szintén magasztos cél megvalósítására — amilyen pld. a legyezőgyár — nem akad elég részvényes. Nálunk terv volna elég, de nincs pénz, illetve akinek pénze van, az inkább biztos helyen kamatoztatja azt, semhogy kockázattal járó vállalatokba esetleg beleölje. No de ez magyar tempó, magyar észjárás, magyar gazdálkodás! A milliók az utcán hevernek, csak fel kellene azokat szedni, de erre lusták, renyhék vagyunk és dehogy bánjuk azt, ha helyettünk a sok idegen söpri is be azokat. Dixi et salvavi animam meam, S z e r k. Az izr. leányegyesület táncmulatsága. Nem tudom, álom volt-e vagy valóság mindaz, amit múlt szombaton, f. hó 24-én este a Vigadóban láttam és hallottam; de még ma is úgy tetszik nekem, mintha egy szép álmot láttam volna. Mintha tündérek szálltak volna le a földre, miként azt Vörösmarty a »Csongor és Tündé«-ben megénekli és ez a varázs annyira elfogta a Ielkemet, hogy a tündérkirállyal együtt szerettem volna dicsekedni: »Szűz leányszív dobogása bölcsőm ; Ki kér tőlem boldogságot kölcsön?!« Valóban az izr. leányegyesület érti, miként kell a közönség elé lépni s miként kell a nősülni 'nem akaró, a túlhajtott modernségben leledző fiatal emberekre hatni, hogy ismét kifejlődjék bennük a romlott ízlés helyett az a józan és természetes, de emellett ideális és odaadó érzés, amely a nők tiszteletében és lovagias megbecsülésében nyer kifejezést. Az a jótékonycélú előadás azonban nemcsak jótékony hatással volt a néző és hallgató közönségre, de anyagilag is fényesen sikerült, úgy, hogy nemcsak a szereplőket kell egytől-egyig megdicsérnünk, de azt a figyelmes és körültekintő rendezői ügyességet is, amely nemcsak lelkes gárdát tudott a színpadra kiállítani, de amely Ízléssel és avatottsággal meg tudta válogatni az előadandó darabokat és az egyes szerepekre a megfelelő szereplőket is. És ha forrásunk nem csal, akkor bátran mondhatjuk, hogy ebből a rendezésből az oroszlánrész Sacher Gusztávné őnagyságá-é, a fiatal izr. ieányesület elnöké-é, aki nem sajnált sem fáradságot, sem időt, csakhogy az estély iránti nagyfokú várakozás teljes kielégjtést nyerjen a megjelent közönséget illetőleg. És e tekintetben a zsúfolásig megtelt teremben nem akadtunk egyetlen-egy rosszmájú lélekre sem, amely kifogásokat tudott volna emelni. Minden precíz, ügyesen kiszámított és megfelelő volt. Ami magát az előadást illeti, arról csak dicsérőleg emlékezhetünk meg. És ámbár dilettánsokkal állunk szemben, akiket megbírálni nem szabad, mégis a legfeketébb téntába mártjuk toliunkat, hogy őket szigorúan megítéljük. Mindjárt az első szereplő ellen van kifogásunk. Schwarz Ilka »A liften« című Heltai Jenő irta monológgal túl alkalomszerű darabot adott. A befejező sorok elég világosan beszélnek! E mellett — noha fátyolozott hangon szavalt — annyi tapsot erőszakolt ki szép előadásával, hogy attól kellett tartani, hogy az utána következőknek már nem jut. A nagy tetszéssel fogadott prológ után Taylor Tamás »Barátságból« cimű egyfelvonásos vígjátéka következett. A darab túlnehéz volt. Ilyen kiváló szalon darabot nem szabad műkedvelőknek adniok. És mégis . .. ! Lucy (Deutsch Adél) olyan otthonosan érezte magát a színpadon és olyan jól játszott, mintha ez lett volna eddigi élethivatása. No és ezenkívül éppen neki való szerepet adott, amely elegáns megjelenésének és sugár alakjának éppen megfelelt. Carry, Benzon neje (Fiala Emma) egy kicsit elfogult volt eleinte, amit ideges nyugtalansága árult el, de amikor Southdown Trotter (Skuteczky Nándor) dühöngeni kezdett a féltékeny férjet játszva, akkor egészen belejött szerepébe és mindvégig emelkedett játékában. Benzon (Böhm Károly) kissé erősen az arany. Ezt túrják, törik, mossák, árulják mind az emberek, csak errűi beszélnek egymás közt, vagy idegennel, róla álmodnak, érte rajonganak szerelemmel, érte esnek bűnbe, érte imádkoznak, sőt a bányaszellemek a legfőbb istenségeik is. Amint a vörös patak völgyébe léptünk, egyszerre megváltozott a világ. A községtűi nyolc kilométernyire az országút elágazásánál föl van-írva, hogy tán »Balog János utca«, innen fölfelé aztán minden kődobásnyira van egy-két ház s zakatoló kalló, — nó ilyen hosszú utca sincs több tán a világon se. Az utat szegélyező támfák pedig a Detonata bazalt jegec-óriásai, mintha Mátyás fekete serege állna diszőrséget végig az ut mentén. A két hegy közti sikátor maga a vörös patak, melynek medrében döngve csattog, zakatol az ezernyi kalló s búg a kerék. Mint egy lázbeteg lármás álomvilága. Álmos, földalattkúszó emberek turkálnak a vörös meder kőtörmelékében, züllöttformáju halvány emberek mossák gépiesen az aranyhomokot; a hegyek összefurva, mint a szúrágás, nagy kopár vakandtúrrásokkal, omlásokkal teli. A föld fölött csak a vének, a csenevész nők s gyermekek, a kimerültek s a részegek ődöngenek. Még a részegek is olyan másmilyenek itt. Aki inni akar, leül a pálinkájával valami sötét zugba, aztán komoran issza, issza, amig ledűl s egy napig érzéketlen, hülye álomba hever. A kallókat pörgető szennyes, mésztajtékos patakok lábunk alatt s mellettünk bujkálnak, befutnak a házak alá, a háztetőre, egymásfölött kereszteződnek, — az ördög érti, hogy el nem tévednek! Azt se lehet az ördöggel való cimboraság néikül megtanulni, amit ezek a bányászok tudnak. A hatéves oláhgyerek már elviszi apjának az ebédet a bányába, száz meg ezer méternyi bujkáló, kúszán kereszteződő, örvényekkel teli utón, az ásító örvényt egy vékony párkányon megkerüli, lépésről-lépésre fogódzva, vagy átfut fölötte egy vékony boronán. . . És baj semmiesetre sem érheti, mert majd ez a szent, majd amaz ügyeli, segíti, — s ha rossz szellemek, koboldok, manók kerülnek elébe, azok ellen is van egy-egy megfelelő varázsigéje. A szellemeknek, ördögöknek rég polgárjoguk van itt, köznapi, természetes dolog velük találkozni, csak úgy mellékesen, foghegyrűl említik: S votál ma a Csetátyeban? Je. Vaj nyoc grám. (t. i. arany-eredmény). Sosztán a veres lélek esmég elgyött? El há. Mind meleg vizet hánt a kaputamra hátul. Né me még vizes vagyok. — Vajan mér haragszik? — Mer mikor még Vaszili élt, a styopu (sánta), mindég ő kapta a bagót, amit má Vaszili kiköpett. De most senki sem ád néki, pedig nagyan kivánnya. Sosztán te sem ádsz szeginnek? Vagy ád a suj. (Oh, a szegény ördög!) Nem beszél itt a politikárúl senki, dacára annak, hogy nem is értenek hozzá. Hanem a bányászati szakismereteik bámulatosak. Csupa századokon át öröklött fejlődött dispoziciók. Nem tudnak egyetlen ásványtani tudományos meghatározást sem, de a legutolsó magyar vagy oláh paraszt is a hegyek közt bandukolva egy kődarabrúl, egy vizmosásbúl megállapítja a kőzet földtani jellegét, a réteg csapás irányát, az aranytartalom százalékát, sőt mindjárt fejben valószerü számítást csinál az iizemköltségekrűl, ha megvenné a kutatási, föltárási jogot stb., sőt mindjárt azt is kiszámítja, hogy ha egy munkást is fogadna maga mellé, az mennyit lopna naponta, elnyelvén a termésaranyat, vagy más népszerű módokon. Pedig tán sejtelme sincs a tizedes számrendszerről, tán olvasni sem tud. Számit számok nélkül, természetes egybevetéssel. Fölvesz egy darab alaktalan követ, ráüt kalapácsával, — s már hasadási lapokat lát benne. A vérében van a mérnöki tudomány, az iránytű, stb., mint a galambnak, kutyának, ki száz mérföldről is tájékozódik és hazatalál. A paraszt bányász, kinek egy holdas területe van, tudja, hogy fölfelé övé minden a csillagokig, lefelé is szabad fúrnia a föld középpontjáig, de oldalt fúrnia csak a határig szabad, különben megbírságolják, s ezt száz meg százméteres zűrzavaros tárnafolyosó dacára is meg tudja állapítani pontosan. Úgy tud tájékozódni, hogy ha száz meg száz fordulat s útvesztő után százölnyire is van a föld alatt, ha sötétben jár is (takarékosságbúi), ha részeg is, mindig pontosan meg tudja mutatni : abban az irányban van az unitárius templom, arra a cakumpakk zsidó (elől-hátúl púpos) kocsmája, akár ellenőrizheti a mérnök, delejtűvel. Sőt megesik, hogy mikor a mérnökök a tárnában lenn ép az ér csomózódását várják, ahol leggazdagabb lesz az ér: egyszerre csak beszakad a csákány alatt, gúnyosan huhogó üregre akadnak; valaki titkos aknával elébük vájta már magát s kilopta, kibányászta előlük az aranyat. Mert az aranyat lopni nem bűn. Azt az Isten adja a földbe. Tehát mindenkié. Aki pedig magántulajdonul foglal le belőle, az zsarnok. Ezt ők igy tudják és bizonyára jobban tudják, mint
