Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-15 / 47. szám

úsznak harcolnia s ahányszor a földre sujtatott: mindannyiszor uj, izomacélozó, lelket lelkesítő erőt árasztott, lóvéit belé az anyaföld.

Eljött az idők teljessége s isten gondviselése elküldte népének a messiást. Mint Jézus maga, fejedelmek véréből származottő is és gyermekkorában Herodes kardja kereste halálra. Apai ágon a vallásszabadság fejedelmi hősei, a Rákóczi Györgyök voltak ősei, ama Rákóczi György, ki anyagilag gazdaggá tette Erdélyt, úgyhogy későbbre is még a magyarság fönntartó fészke lehetett, —- vallásszabadságot meg nemcsak az ő Erdélyének szerzett, hanem a testvér Magyarországnak is, sőt az egész európai vallásszabadság sokat köszönhetett kardjának.

Anyai ágon mit örökölt? Egy Zrínyi Ilona volt az anyja, legyetek rá büszkék magyar nők!

A történelembűi ismerhetitek a Zrínyiek történetét. Egyik apárúl fiúra szálló fényes áldott örökségük a törhetetlen haza és szabidságszeretet, másik apárúl fiúra szálló örökségük ama fekete felhő : a Habsburgok gyűlölete.

Érezték a Habsburgok, hogy hálával tartoznak a Zrínyieknek, mert folyton a Zrínyiek védték az osztrák örökös tartományokat, sőt Bécset is a török tenger hullámverésétűi, — de az az aljas lelkek jellemvonása, hogy a teljesitni nem tudott és nem akart hálakötelezettség lehúzza a lelkűket és meggyülölik azokat, akiknek hálával tartoznának.

Mikor a Habsburgok békét kötnek a törökkel: a béke alól kiveszik a hű fegyvertársat, a Zrinyieket, azokat szabad pusztítani, haddal rontani, igy védte bőrét a Habsburg lovagiasság.

Emlékezünk még rá, hogy a szigetvári hős, VI. Zrínyi Miklós mint hal hősi halált Szigetvár széttört falai alatt, — balgatag nagyhitü lélekkel: királyáért, — nem tudta, hogy a német ármádia nem messze táboroz a' Dunántúl, de utasítása van, hogy őt veszni hagyja, — ez volt a Habsburg katonabecsület.

És nem tudni, mennyire igaz, — de mindenesetre jellemző az a monda, hogy volt a császári levéltárban egy régi rozsdás fegyver, melyre ez volt fölirva: Ez az a vacL kan, mely Zrínyit, a költőt, megölte.

És mint ölték meg az utolsó férfi Zrínyit ? Rajta, tudták, nem fog a férfi kezébe való vas és a megvesztegető arany, — megmérgezték hát avval a rettenetes méreggel, mellyel csak a Habsburgok gyűlölete tudott ölni, avval a testet lelket megrontó aqua toffanaval, melytűi főuraink megrontott lelke, fertőzött becsülete feketéllik a Mária Terézia kezén: elmeritették a tunya kéjek, lélekölő erkölcsi förtelmességek mocsarában, a bécsi udvari élet fertőjében, — ez lett a vége Zrínyi Jánosnak és ezt a mérget keverték Rákóczi Ferencnek.

De volt még egy utolsó Zrínyi, csak nő, de férfi-lelkű, ki mint a nőstény, oroszlán párja elbukása után is védi a barlangot kölykeivel, úgy védte Munkács várát a két Rákóczi sarjjal.

És Rákóczi Ferencz tiszta erkölcsi szervezetén, tudjuk, nem fogott a Habsburgok apua toffanája.

Mint Jézus keresztelő szt. Jánostól, úgy vette ő a szabadság vérkeresztségét nevelő apjától, Thököly Imrétűl.

Az O lelke is bolyongott a pusztaságban, az ő lelkét is megkísértette a sátán Bécsben, de diadalmaskodott ő is, és ő, aki pompában fényben, az ország egy harmada

fölött uralkodó gazdagságban élhette volna le életét, inkább választotta a keresztet és töviskoszorut.

És mikor eljött e sokatszenvedett nép közé, úgy is fogadták, mint igazi megváltót. Földönhevertébűl térdre emelkedett a szegény magyar, tót, ruthén sőt oláh jobbágy is, hogy ruhája szegélyét csókolhassa, — és ő talpra segítette őket.

Legott egy egész uj szabad világ támadott Rákóczi körül, mert szabad napfényt és levegőt hozott magával. Ez a késői kisarjadása a zordon, de ragyogó lovagkornak : a magyar lovagvilág, a kurucvilág.

Amint a rejtőző milliók sóhajától meglebbentek Rákóczi zászlói: egyszerre felszakadott a földkérge s föltört a soká elfojtott égető tüzes láva, mintha a föld vetné ki a regimentek tömegét, úgy tolongott Rákóczi zászlói alá a szegény lerongyollott, kiéhezett, halálosan elkeseredett nép, ruhája szegélyét, lába nyomát csókolva a megszabadítónak.

Csodálatos nagy tanulságokkal tárói elénk a kurucvilág ragyogó, borús fönségü története.

Megdöntötte ma is igy áskálódó ellenségeinknek azt a rágalmát, hogy a magyar szellem művelődésre, termelésre nem képes. Lám elég volt a kurucvilág pár éve, elég a szabadság szellőjének egyetlen lehellete egy szabad napsugár s világraszóló szépségű virágok sarjadoztak ki — a harcok közepette is — a magyar szellem letarolt kertjében. A kurucköltészet szépségével csak a Petőfi lángelméje mérkőzhetik, e csodás virágok elhullott magvai két század múltán is megtermékenyítik költészetünket, a kurucköltészethez iskolába jár a XX. század, s ma se éri utói.

Vagy említsük a kuruc zenét, mely a magyar zene lelkének leghűbb megnyilatkozása ; egész világ bámulja ma is a Rákóczi indulót!

Festőinkért, kivált Kupeczky és Mányoki képeiért versengenek a huszadik század képtárai.

S fényes megható tanulság, hogy a szabadság levegője mennyire megnemesitette a magyarság lelkét, hogy akkor mikor a felekezeti háborúság Európaszerte üszköt vetett a családokba, városokba s háborúra lázitotta az államokat: a szabadon megnyilatkozható magyar lélek már föl tudott emelkedni oda, hova még sajnos a XX. századja sem ért el: a felekezeti békéhez; a kurucvilág magértette azt, hogy mindnyájan : először születünk magyaroknak s csak azután keresztelnek meg valamely felekezet számára.

(Rákóczi seregének jellemzése; a szegény jobbágyok, a vezér-hősök.)

... A mi szabadságunk Messiásának is akadtak Júdásai.

Mert a megváltók keresztrefeszitéséhez és megdicsőitésünkhöz szükség van a gondviselés kezében ezekre az eszközöre is: az árulókra.

Édes fejedelmünk, neked is akadtak Júdásaid, kik elárúltak a császár poroszlóinak s azok aztán elnyomtak és meggyaláztak, mint ahogy Jézus meggyaláztaték, arcúlveretteték. Kockát vetettek palástodra és holmidon megosztoztak és fölfeszitettek a száműzetés keresztfájára.

Kétszáz esztendeig tartott a mi szabadságunk Messiásának nagypénteki napja.

De az igazság csak a gyarló testet vetkőzi le, ő maga pedig örökkön él.

Ti, kik a kegyeletes megemlékezés egyegy virágszálát ráhinthettétek a nagyfejedelem emlékére, tegyetek róla tanúbizonyságot

látásotok és hitetek erejével, hogy szabadságunk Messiása föltámadott. És tegyetek róla tanúbizonyságot, hogy lelke közöttünk él, örökkévalón!

De nagy kötelességet vállaltunk hamvai hazajöttekor: Rákóczi lelke csak úgy pihenhet meg becsültén köztünk, ha egészen szabaddá tett földben pihenhet.

Kik szabadon éltek haltak Szolga földben nem nyughatnak\ (Befejezés: Rákóczi apotheozisa, lelkének végrendelete.)

A Rákóczi szabadság-evangeliuma egyetlen, könnyen megérthető törvény, mint minden igazi örökkévaló evangélium: Egy van, miért születni, élni, küzdeni s ha kell bukni és megyaláztatni érdemes e földi téreken: nemzetünk szabadsága.

S a töviskoszoru, mely a férfihomlokot fölsebzi, mely után akár golyó és bitófa következik : fényesebb minden királyok minden aranykoronáinál.

Ezt izeni nektek Rákóczi nagy lelke.

Bodor Aladár.

Állami főgimnáziumunk útja.

A losonczi áll. főgimnázium 71 növendéke és 6 tanára (t. i. Beniczky Kálmán igazgató, Malesevics Emil, dr. Illyefalvi V. Aladár, Scherer Lajos, Bodor Aladár és Kájel Endre) okt. 28-án hajnalban elutaztak, hogy a Rákóczi és Thököli temetésen jelen lehessenek. Útjok négy napig tartott s bár fáradalmas volt, nem sajnálta azt közülök senki. Nem csak sokat láttak és tapasztaltak e négy napon, de olyanban is volt részük, amiben kevés magyar embernek. Utjok röviden a következőkép folyt le. 28-án reggel elindultak Miskolczra, ahol megtekintették a város nevezetességeit és az ottani Kossuth-szoborra elhelyezték hálájuk babérkoszorúját. Itt Kájel Endre ref. lelkész igen talpraesett, lángoló és ékes beszédet tartott, ügyesen összehozva egymással Kossuth apánk emlékét II. Rákóczi Ferencz emlékezetével. Az ifjúság utána elénekelte a Szózatot. Természetesen, hogy vasárnap volt és egyébként is nagyon sok idegen tartózkodott akkor Miskolczon, óriási közönség kegyeletes élvezettel nézte végig a losoncziak rögtönzött ünnepét. Az ebédet Mayer kocsmájában, a kis pipában fogyasztották el, ahol igen olcsó és nagyon ízletes ebédet kaptak ifjaink, úgy hogy akárhány kocsmáros oda mehetne tanulni, miképen illik a kiránduló ifjúságot megvendégelni. Délután az út Kassára vezetett, ahol az áll. főreáliskola két tantermében elszállásolást kaptak, hogy kipihenhessék az út fáradalmait. Okt. 29-én reggeli 7 órakor kivonultak a főutcába a losoncziak a többi ott összesereglett iskola ifjúságával és sorfalat álltak, hogy igy a Fejedelem iránti hálájuknak kifejezést adhassanak. Leírhatatlan, hogy mily tömeg verődött ott össze. A gyalogjárók, a terek, a tribünok, az ablakok, a balkonok a szorongásig megteltek embertömeggel. Valósággal ember-tenger nyüzsgött azon az úttesten, a melyen a temetési menet elhaladt. Ifjaink végig nézték azt a mesébe illő, fényes, elkápráztató és a megihletődésig megható páratlan menetet. Mennyi pompa, mennyi fény, mennyi méltóság és mennyi meghatottság nyilvánult abban a felvonulásban. Előttünk állott a kuruc Rákóczi kor! Szinte sírni szeretett volna az ember, hogy vége annak a kornak s vele elveszett a magyarságnak annyi tüze, ereje, önérzete. Magát a menetet leírni szinte lehetetlen, de nem is akarjuk. Délután az összes kassai és Kassára zarándokolt tanuló-ifjuság négyes sorokban a Dómba vonult, hogy kiki egy-egy szál virágot helyezzen el a dicső Fejedelem hamvait összeölelő ravatalra. Este fényes kivilágítás volt. Itt tűnt fel az is, — noha 1500 cserdőr volt kirendelve a rend fenntartására — a közönség egész napon át méltóságosan és illően viselkedett, úgy hogy a fegyveres erőnek sehol sem kellett közbe lépnie. Akit a magyar szeret, annak nem okoz bánatot, annak emlékét nem zavarja meg holmi rendetlenkedéssel. És mégis, miért fogják ránk, hogy ázsiai csorda vagyunk ? Hogy csak lázadni és rebelliskedni tudunk ?

30-án reggel tanuló-ifjaink Kassáról Kézsmárkra utaztak a Thököly Imre temetésére, de a rengeteg utas miatt nagyon késett a vonat, úgy hogy ifjaink már csak a temetés végére érkeztek oda. Az ottani evang, líceumban kaptak jó szál-