Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-18 / 43. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára : POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: ll Negyedévre 2 kor. ' Egy petitsor tere 10 fül. ■ Smwí: it A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ■gr.:»: | Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. I. évfolyam. 43. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. október IS. Nyílt levél Méltóságos szendrői Török Zoltán úrhoz, a F. N. K. E. Elnökéhez. IV. Hogyan védekezzünk? (Befejező közlemény.) Nincs árvább mostohája a magyar politikai világnak mint az u. n. nemzetiségi kérdés. Egyenesen megdöbbentő ama közöny, ama nemtörődömség, mellyel közéletünk szereplői a tót—szerb oláh pángermán agitátorok lázas tevékenysége fölött eltekintenek. Kormányaink, Bánffy Dezső kabinetjét kivéve, mindezideig nem mertek a bécsi igen magas összeköttetésekkel dicsekvő törzsfőnökökkel erélyesebben szembe szállni. Jónak látták a magyarság védelmét, s a nemzetiségi túlkapások visszaverését .programmjukból kikapcsolni s az egyházakra s a szorosabb értelemben vett társadalomra vagyis az e célból megalakult magyar közművelődési egyesületekre bizni. Erős a hitem, hogy nemzeti kormányunk megértve belpolitikánk panaszos sírását hathatós támogatójává válik közmivelődési egyesületünknek s felkarolva őket, jóvá teszi a múltak bűneit. Mindenek előtt azonban söpörjünk a saját házunk előtt, Losoncz vidékéről s Nógrád vármegye keleti határszéléről lévén szó. Védekezzünk a vallás köpenyébe bűvó pánszláv baptista invázió s az Amerikából importált nemzetellenes áfium ellen. Sajnos, mindez ideig, mint azt fentebb kifejeztem a baptizmus jelszava alatt összebújókkal szemben ,úgy a főszolgabíró mint a pap kezei meg vannak kötve. Ámde tudjuk, hogy salus res publicae supraema lex. Hasson oda a társadalom s a közvélemény, hogy a járási főszolgabíró, valahol csak ily összejövetelek tudomására jutnak, tűltehesse magát a paragrafus rideg betűjén s nem törődve a haladó, a nemzetiségi, no még a szociálista sajtó fogcsikorgatásaival, minden tekintet nélkül zavarhassa ki járása faluiból a Válykói, Tiszolczi bolygó lelkeket, ha még oly áhitatosan forgatják is szemeiket s ha még oly özönnel ontják is magukból a szebbnél—szebb bibliai citátumokat. — Nem Isten nevében, hanem csak Isten nevével járnak őkemék. Nyugodt lelkiösmerettel mellőzheti a gyülekezési jogról, a vallásos összejövetelekről, a személyes szabadságról intézkedő törvény, hideg betűit, mert aki a felekezeti béke ellen tör, aki haza és nemzetellenes portékával házal, — az nem érdemli meg, hogy azon ország tör vénye salvus conductust biztosítson neki, ha még oly ájtatosan imádkozik is, s ha még oly jámbor zsolozsmákkal is óhajt bennünket elandalítani. A társadalom, a F. N. K. E, hasson oda, hogy derék főszolgabiránk, rendezzen egyszer basátságos kirándulást Ozdinba, hívatlanul bár mondjon egy »adjon Istent« a szent atyafiaknak s a szeretet lakoma után ő hozza a szomjuhozóknak ama históriai nevezetességű fekete levest. Van azonban a baptista inváziónál még két sokkal veszedelmesebb fegyver is a szláv misszió kezében: ez a dollár s ez az amerikai szláv sajtó vészes iránya. Hogy kivándorló tótjainkat az amerikai Rovnyanek-féle légkörből kiragadhassuk, mindenek előtt anyagi téren kell gondoskodni róluk. Hazafias pénzintézeteinkre vár a feladat, némi kockázattól vissza nem rettenve, útiköltséggel (kölcsönnel) látni el a kivándorlóinkat, künn pedig megbízható fiók-pénzintézetek létesítése által gondozzuk keservesen megkeresett garassaikat. Ha meg tudja tenni minden nemzet, mért ne tudnók éppen mi magyarok ? Vájjon oly kockáztatott vállalat volna-e bármely nagyobb pénzintézetünk részéről egy munkás segélyző fióknak, mondjuk, Clevelandban való felállítása. Bizony előbbre való dolognak tartanám ezt még a Washington szobor felállításánál vagy e nemzeti szövetség kirándulásánál is. Hány ezer lelket mentenénk meg ez által a magunk részére, s hányat hódítanánk vissza a veszendőbe indulók közül. Ezen pénzintézetek felállítása egyike legyen legsürgősebb feladatainknak, hogy a ki pénzt keresni indul, azt meg ne várárolhassák azok, akiknek mindaz kedvező, mit ellenünk tehetnek. Kivándorló testvéreink érezzék meg túl a tengeren is távol a szülőföld melegétől az itthon maradt nemzet kezének szeretetét. Tartsuk fenn az TÁRCA. Úti levelek Erdélyországból. Irta: Bodor Aladár. A »Losonczi Újság« eredeti tárcája. VII. Torda, júl. 17. Dicsőséges nagy Szent László királyért meghasadott a tordai hegy, vagy legalább igy beszélik. Itt a nyakam, hogy Habsburgi Rudolf egyetlen utódjáért is egy kutyadobó kavics is soha meg nem hasadna, sem olyan ember nem akad, aki ezt állítaná, sem pedig, aki ezt elhinné. Legföljebb rólad tételezem föl oh Gyökössy Endre, hogy te lennél az a velszi bárd, ki a fentnevezett Rudolf utódairúl ilynemű dicsőséget zengenél. Egy másfélezer méter hosszúságú templomcsarnok, száz-százötven méteres oszlopokkal, pillérekkel, melyek közt földetrázón búg a zivatarok orgonája; boltozva isten kék egével, mely alatt a vadvérű patak szelíd áilingói époly feneketlen mélységeket tükröztetnek föl, — ez a Szent László király temploma. Nem láttam a bécsi Votivkirchet, de tudom, hogy akkora külömbség van e Szent Lászlótemplom közt és közte, mint egy istenkegyelte, világbámulta középkori lovagkirály s egy kardcsörtető osztrák katonatiszt között. Szent Lászlót legjobban szeretem királyaink között. Nemcsak mert függélyes tagoltságban én is olyan magas vagyok, mint ő, nemcsak mert én is Nagyváradon székelek, nemcsak mert én is oly gyöngéd vonzalomnak szeretem teuton elemet, hanem mert a pap-krónikás szenteskedő jellemrajzán túl egy egész gazdag magyar jellemet és kedélyvilágot látok benne. Az szent, hogy csupán a szent voltáéit még senkitsem zárt szivébe a magyar nép; biztosra veszem, hogy Bogár Imre hosszabb életű s kedvesebb alak lesz a népünk emlékezetében, mint teszem Majláth Gusztáv, a szentéletű püspök. Itt van például a Jókaitúl is megrajzolt Balika haramiavezér, rá még a jámbor unitárius várfalviak is büszkék. A tordai hasadékban van várfalakkal megerősített barlangja, melybe ő tömérdek kincset behordott, róni. kath., gör. kel., ev. ref. templomokbúl s izr. kalmároktúl, amibűi kitűnik, hogy a jeles férfiúban nem volt felekezeti elfogultság, de hiszen nem is hiába mondták ki épen Tordán 1568-ban a felekezetek egyenlő-jogúságát! Balikának rettenetes buzogánya volt, és pedig nemcsak törököket sújtott vele agyon, de zsidókat s lelkipásztorokat is, — de hát melyikünknek nincsenek gyöngéi? Aztán meg arrúl nem hallottam semmit az aranyszájú mondátúl, hogy bármelyik falu is elégedetlenkedett volna zsidaja vagy lelkipásztora elvesztéséért. Bejártuk a Balika várát, amennyire gyertyafénnyel lehetett. Zord, világgyülölő hely állandó lakásnak, még ha hozzászámítjuk is, hogy szemközt van a Leányvár, melybe — ha ugyan laktak benne lányok — egy nyil könnyen átröppenthetett volna egy levélkét, de Balikáékrúl nehezen tételezném föl, hogy csak úgy nyillövésnyirűl integették volna a csókot, nó meg amaz amazonok is — — de csitt a nőkrűl. Itt van valahol az a lyuk is, melybe egy tordai kéményseprő egy kötélen leereszkedett s bennszorult, vagy a literátus tordai csizmadiák szerint: patkója mágneshez ragadván. Napokig hallották sírását, amint ott függőit a kötélen sötét kőkoporsójában, nagyon »igenlette az élethez való akaratot« a Schopenhauer könyvébűl. Denique siralmasan bennpusztult, hogy témát szolgáltathasson Gyöngyössy János tordai unit. prédikátor uram egy jeles kadenciás versezetéhez. A temetési díj alul ugyan szerencsésen kibújt a ravasz füstfaragó, de némi kétséget szenved, vájjon érdemes lett légyen a Gyöngyössy uram pennájával való megörökittetődésért elevenen éhen halni. Nem kerülheti el figyelmünket az a sajnálatos ténykörülmény, hogy a tordai hasadék társasága és nimbusza egyre gyérül, mondhatni egyre pocsékabb. Szent-László után Kádán tatárserege járt itt, aztán Balika rablói, a havasi oláh lázadók, a tordai kéményseprő, Kazinczy Ferenc. (És tegnap mi.) Sic transit... Dicséret és dicsőség az E. K. E.-nek, hogy itt is jó utakat tart fönn, nemkülömben minden évben uj karfákat tétet a hidakra, melyeket is a jó hesdáti oláhok minden évben ernyedetlenül ellopnak. De hát mit tehetnének jobbat? Hisz a hid gerendáját nem lophatják el szegények, mert az a sziklához van vasalva. Az egyik hídon lovagolva félholtra uzsonnáztuk magunkat. Szemközt velünk a nap bearanyozta a Patkóskő nevű roppant sziklalapot, mely mint egy isten bárójával leszelt óriási tábla, több mint száz méternyi magasságban és szélességben mered az égnek. Érdemes lenne méteres bearanyozott betűkkel föliratni rá a magyar nemzet történetét, vagy a Szent-László mondát. De alkalmasint az a sors vár rá, hogy ha majd egykor egy főherceg erre vetődik beutazni a velszi tartományt, majd fölakasztanak a sziklára valamit az ő emlékezetére, pl. egy márvány-táblát, osztrák-magyar fölirattal. (Folyt, köv.)
