Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-11 / 42. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ‘1

Negyedévre 2 kor. j| Egy petitsor tere 10 fill.

eZL.: 8 : I A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT ji

Eg,«számi,.20fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. J j j utány osabb. |

I. évfolyam. 42. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. október 11.

Kossuth Ferenc Losoncz díszpolgára.

Abból az alkalomból, hogy városunk küldöttsége átadta Kossuth Ferencnek, a függetlenségi és 48-as párt elnökének és jelenlegi magy. kir. kereskedelmi miniszternek, Losoncz városa által felajánlott díszpolgári oklevelet, időszerűnek látjuk azt, hogy magáról Kossuth Ferencről egyet-mást elmondjunk.

Cikkünk nemcsak a díszpolgári oklevél átadása miatt aktuális, de megokolt azért is, mert, a mióta Kossuth Ferenc a kormány tagja, igen sok megtámadtatással, és még több meggyanusitással illették őt. Pedig minderre sem okot, sem alkalmat nem nyújtott. De nálunk egy idő óta divattá vált az, hogy a »sáros« emberek sárral dobáljanak meg mindenkit, aki nem oly sáros mint a dobálódzók, sőt talán éppen mint maga Kossuth Ferenc is — olyan tiszták, mint maga a szűzi napsugár. De a liberális párt vezetősége és különösen a stréber Khuen- Héderváry, a rövidlátó Tisza Pista és a »nem-alkotmányos és gyűlölt Fejérvárykurmány divattá tette ezt a csúnya hadicselt és ezek a kakukfiak azt hiszik, hogy ily ármányos viselkedéssel elbolondithatják a magyar nemzet zömét és talán ismét uralomra juthatnak és összedrótozhatják az izzé-porrá tört hűsosfazék zsíros cserepeit. Pedig célt immár nem érnek és nem is fognak többé érni, mert a fölvilágosított és eszmélő magyarság ilyen ál-Krisztusokra többé nem hederit.

Vége az éjszakának! Megkondult a hajnali harang! A harangozó pedig, aki ezt a

vészes és élesszavű harangot megkonditotta, senki más, mint Kossuth Ferenc, Kossuth apánknak édes és méltó fia. Innen van, hogy országszerte a Kossuth Ferenc lobogtatta zászló alá sorakoznak. Innen van, hogy a városok, köztük Losoncz is, sietnek őt minden lehető és létező kitüntetésben részesíteni. Noha tényleg a városok nem Kossuth Ferencet: de önmagukat tüntetik ki és tisztelik meg a diszpolgársággal. Az országosan felébredő nemzet pedig nem a Kos* suth lobogóját lengeti, hanem az igaz magyarság lobogóját. Hiszen a Kossuth-lobogó nem a Kossuth Ferenc lobogója, de az egész magyarság, a józan és higgadtan gondolkozó magyar nemzet lobogója.

Természetesen a hadsereg erkölcsére, a hadsereg elszántságára, a hadsereg megbízhatóságára a vezér egyéniségének, a vezér jellemének is van befolyása. Sőt, a latin közmondás szerint: fejétől büdösödik a hal. Amilyen a vezetőség, olyan a hadsereg! Kossuth Ferenc pedig, a Kossuth-lobogó jelenlegi lobogtatója, jó vezér. Tehát kell, hogy hadserege is jó, erkölcsös, elszánt és megbízható legyen. És mégis, sokan vannak ebben az országban, barátok és ellenségek is, akik sokszor, sokféle alkalommal rosszalják a vezér cselekedeteit, noha az idő eddig még mindig a vezérnek adott igazat.

Mi következik ebből ? Az, hogy ne bántsátok Kossuth Ferencet. Tudja ő, hogy mit cselekedjék népe, a magyar nép érdekében.

Pedig sok a panasz ! Azt mondják pld. a függetlenségiek közt is sokan, hogy gyenge vezér. Hogy nagy hiba volt tőle, hogy — többek között a jelenlegi kormányba belépett s hogy 67-es alapon akar 48-as politikát csinálni. Hát ennek van némi alapja. De van-e valaki is, aki képes az éjféli sötétségből egyszerre déli verőfényes napot teremteni ? Akad-e ember, aki nehány pillanat alatt képes az Ipolyból Dunát és a Dunából Ipolyt varázsolni ? Ugye, nincs! Az éjfél és a dél között ott van a hajnal, a munkára szólitó reggel. A Duna forrásai meg nincsenek az Ipoly forrás vidékén. Sisiphusi munka kell az utóbbi valóság ellentétjének a létrehozására.

És mit mond az ellenség? Azt, hogy Kossuth Ferencnek csak a bársonyszék kellett; hogy azt hiszi magáról, mint pártelnök, mintha ő lenne a magyar király. Aljas rágalom! Szemérmetlen ostobaság az ilyen beszéd. Mintha az, aki ezrekről lemond a bársonyszék kedvéért, önző ember lehetne. Mintha az, aki a nemzet jövőjét munkálja, hatalmi jogokat bitorolna.

Hát ki is tulajdonkép az a Kossuth Ferenc ? Mint ember: ritka megbízható és férfias jellem. Mint munkás: európai kapacitás a mérnöki pályán, akár a nílusi acélhidakat tekintsük, akár más, e nemű szakbei: műveit. Mint tisztviselő: Olaszország tehet tanúbizonyságot az ő hűségéről és munkaerejéről. Mint magánember: versenyre kel nemcsak a táj- és arcképfestő, a szobrász- és zenész-dilettánsokkal, de nem egy tehetségesebb művésszel is. És mint politikus? Erről beszélhet a függetlenségi és 48-as párt bölcsője és fejlődése a mai napig; a semmiből tette ezt a pártot uralkodó párttá, amely párt nem a klikk uralmát jelenti, de a nemzet ütőerét, a nemzet életét és haladását. És mint államférfid kicsoda Kossuth

TÁRCA.

üti levelek Erdélyországból.

Irta: Bodor Aladár.

Torda, júl. 15.

Ez a magyar Abdera. Én ugyan nem hiszem, hogy az abderaiak az athenaeieknél oly sokkal ostobábbak lettek volna, sem azt, hogy a tordaiak teszem a kolozsváriaknál sokkal ostobábbak volnának, de hát belejöttek szegények a rossz hírbe, mint szegény Makai, Jakab Ödön, Bródy stb. a nagy iró hírébe, — de ők nem tehetnek az ily balhiedelemről.

Azonban több mint való, hogy az ember hovávalósága felől igy szokás tapogatózni királyhágóntúli finom emberek közt:

— Uram, ha meg nem sértem vele, nem tordai ön?

Hát hiszen vannak, vannak a tordaiaknak gyöngéik és vannak érzékenységeik. Próbáld meg csak például s említsd tordai embernek az Aranyos hidját, mindjárt ideges kipirúlással néz a szemedbe, hogy ősi dicsőségét hájjal kenni akarod-e, vagy dühbe akarod gurítani ? Pesti Lánchíd, Erzsébethid, London-Bridge, mik vagytok ti mind a tordai hid dicsőségéhez, mely büszke emléktáblán hirdeti, hogy már mint ő GM EZ HID

ERDÉLYNEK REMEK ALKOTMÁNNYÁ hogyan épült HAT ESZTENDŐKIG FOLYT VEREITEKEK UTÁN, 1804-ben.

Végül mint a római színész, fölszólít a tapsra: Tsodald itt Utazó a Természet Bainokiát a’ Mesterséget ezt a víz Győző remek Alkotmányt, melyen

MAGA A FOLYÓ IS HERCULESI ERŐ ALATT MORMOLVA BÁMUL.«

Mi is mormolva bámultunk. De vájjon akadhat-e halandó, aki merne nembámulni? (Istenem, mennyit lehetett itt lopni az építéskor!)

Volt hajdan Tordán egy másik aranyoshid is. De egyszer nagy fellegszakadás jött — s azok az unitárius torockóiak sohase is harangoznak becsületesen a fekete felhőkelébe (könnyű nekik: nincsenek becsületes búzatábláik!) — hát bezzeg a szegény tordaiaknak még a hidjukat is elvitte. Elvitte egészben, hogy reggelre csak a hült helyét bámulhatták mormolva.

Határoztaték pedig a tanácsban két akónyi tanácskozás után, hogy 8 ember menjen megkeresni a hidat, hogy hová vitte az Aranyos? És pedig 4 embert küldtek keresni a folyón lefelé, 4-et fölfelé...

így lett e hid halála által hires, mint nagy költők szokták és még több kicsiny költők maguknak megjövendölték. (Állítólag Akadémiánknak is van némi Kölcsönös Nagyságbiztositó Szövetkezete, külön osztállyal: halálesetre.)

Így válik halála által híressé a tordai malac is, amire a tordai pecsenye vezeti vissza büszke családfáját. Már a kánai menyegzőn is a tordai

pecsenye váltotta ki az első tósztot, mely a háziasszonyt és a tordaiakat éltette. Persze hogy a bor is azért fogyott el, Krisztus urunk is azért találta jónak épen ekkor vizbűl bort teremteni, mert a tordai pecsenye kívánta !

Sőt méltán Írhatjuk igy: a Thorday Pecsenye ; — az emberi nem a földi gyönyörűsége tényleg a tordai malacból veszi eredetét, melyet azonban itt Tordán nem bátorságos sokat emlegetni -Históriai igazság mégis, hogy a tordai szárnyvasúton a vonat is tordai malac módjára hátrafarolva vitt be négyünket a nemes városba; — négyünket, mert Folyovich Jancsi és Felszeghy is velünk jöttek. Holmi oláh kecsketolvajok is jöttek is jöttek velünk, — csak épen a kézicsomagom nem jött velünk. Azt valami oláh kecsketolvaj annektálta. Szivem legmélységesebb áhítatával káromkodtam egyet utána, de aztán mégis fölemel az a tudat, hogy valahol mocopotamiában egy kecsketolvaj kollegái közt ujszabású kerékpározó szandálban, kézelővel és magas gallérral és bizonyos verskéziratokat olvasva legelteti nyáját. .. Mily szövevényes utakon terjed a civilizáció!

Tordán régi kedves ismerőseimnél, Dánieléknél szálltunk, másnap aztán öten indultunk kirándulásra.

Torda vidéke meg van áldva a legkülömbözőbb költői szépségekkel, olyan, mint egy sokoldalú költői tehetség.

Mi előszöris »a báj múzsáinak tündérkert-