Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-11 / 42. szám

Ferenc? I. Ferenc József király legkedvel­tebb embere, aki kimeri mondani, hogy nem a királyért van a nemzet, de a nemzetért a király. És ebből az elvből fejlődnek ki nagy­szerű tervei és tettei. Néhány hónapos mi­niszterkedése alatt többet tett ez a 66 éves ember, mint valamennyi magyar miniszter. Oly óriási épülethez rakja le az alapköve­ket a vizi-utak kiépítésével, az ipar létesí­tésével, a kereskedelemnek Ausztriától való függetlenitésével, stb. stb., amely épület év­tizedek, évszázadok embereit szólítja mun­kára, hogy a jövő magyarság valami és valaki lehessen a mostani lenézett, meggya­lázott, koldus és tehetetlen, nulla magyarság helyett. Hát ilyenek után ineri-e még kér­dezni valaki: hát ki is az a Kossuth Ferenc ? Nó de nem akarunk védőbeszédet Írni Kossuth Ferenc mellett. Csak rá akartunk mutatni arra, hogy Magyarország jelenlegi kereskedelmi minisztere, a függetlenségi és 48-as párt elnöke, oly kaliberű ember, aki­nek neve maga egy kimerithetlen programm, aki előtt minden magyar büszkén és önér­zettel emel kalapot. Meg vagyunk győződve arról, hogy Kossuth Ferenc, a magyarság legzseniálisabb munkása, a közért él, a ha­záért dolgozik, a magyar nemzet javára tervez, épit és alkot. Ezért örül a lelkünk. Ezért dicsérjük fennen Losoncz város kö­zönségét, hogy megtisztelte önönmagát azzal, hogy Kossuth Ferencet polgárai közé választotta. Képviselőnk és polgármesterünk vezetése alatt 30 tagú küldöttség vitte fel Kossuth Ferencnek a díszpolgári megválasztatást tanúsító oklevelet. A küdöttség tagjai voltak : dr. Ottahal Antal, Szabó Pál, Rittinger Pál, Pokorny Ede, Margócsy József, Sörös Béla, dr. Valihora János, Laczek Gyula, Stollman Ágoston, Kirchner Dániel, Csonka Zsigmond, Kujnis Gyula, Kimer József, dr. Sacher Aladár, Sacher Gusztáv, Schneller Károly, Wohl Adolf, Búlyi János, Kármán Zsig­mond, Filó Lajos, Dortsák Lajos, Pólyák Károly, Kuliffay Ferenc, dr. Keszler Lipót, Basch Miksa, Kiss Sándor, Gazdik Endre, Draskóczy Ede, Aranyosi Sándor, kikhez dr. Sacher Róbert, S. Nagy Domokos és dr. Bogya János csatlakoztak. A küdöttséget a miniszter este hét órakor a függetlenségi párt Royal szállóbeli körhelyisé­gében fogadta. Ä küldöttség a nagytársalgóterem­­ben foglalt helyet és amidőn Kossuth Ferenc a terembe lépett, zajosan és lelkesen megéljenezte. A díszes aktusnál jelen voltak még: Polónyi Géza igazságügyminiszter, Szterényi József állam­titkár, Barabás Béla, Ugrón Gábor, Szathmári Mór, Leszkay Gyula, Sághy Gyula, Molnár Jenő, Szunyogh Mihály, Kállay Lipót, Fiéderváry Lehel, Fíódy Gyula, Szász József, képviselők és Bakcsy Kornél a kormány félhivatalos kőnyomatosának szerkesztője. A díszpolgári oklevelet Wagner Sán­dor kir. tanácsos, polgármester a következő sza­vakkal nyújtotta át: Nagyméltóságá Miniszter Úr! Kegyelmes Urunk! A hazánk ősei alkotmányát nagy veszély­­iyel fenyegetett válságnak a király és nemzet közötti szerencsés megoldását, őszinte örömmel és hazafias lelkesedéssel üdvözölte az ország egész közönsége. Hálatelt szívvel adózott az isteni gondviselésnek a veszély elhárításáért, osztatlan elismeréssel a nemzet lánglelkü vezéreinek ezer éves alkotmányunk megmentéséért. A hazának minden polgára tudja, hogy a nemzet alkotmá­nyáért vívott eme nagy és nemes küzdelemben az oroszlánrész a nemzet vezérének Exellenciád­­nak jutott osztályrészül, ki a küzdelmet lángoló hazaszeretetével irányítva, államférfiúi mély böl­csességgel, lankadást nem ismerő nemes erélylyel s mind a mellett bölcs mérséklettel vezette. Ámde tudja és érzi jól azt is, hogy a nehéz küzdelem eredményeként jelentkező békés kibontakozásért és alkotmányos életünk helyreállításáért a nemzet osztatlan hálája és elismerése első sorban Exel­­lenciádat, nemzetünk apostolát illeti. Losonc város hazafias közönsége is ennek, az ország minden részében megnyilvánult osztatlan elismerésnek és hálának óhajtottjrészese lenni akkor, midőn Nagy­méltóságodat folyó évi április hó 11-én tartott közgyűlésén lelkűnkből fakadó meleg szeretettel, rajongó tisztelettel és kitörő lelkesedéssel egy­hangúlag díszpolgárának választotta. Midőn az erről szóló oklevelet küldötteink élén és mély tiszteletünk tolmácsolása mellett Nagyméltóságod­nak átnyújtom, kérem, fogadja polgártársaim ra­jongó szeretetének eme tanujelét kegyesen, de kérem egyúttal az isteni gondviselést, hogy Nagy­méltóságodat édes hazánk üdvére, boldogitására, állami függetlenségének kivivására, testi és szel­lemi erejének frissességében sokáig tartsa meg. Hosszan tartó lelkes éljenzés követte a pol­gármester szavait, mire Kossuth Ferenc átvette a díszpolgári oklevelet, szíves szavakban mondott köszönetét Losoncz város közönségének ama megtiszteltetésért, amelyben őt részesítette akkor, midőn díszpolgárává választotta. Ez elismerést egyik legnagyobb kitüntetésé­nek tartja, amely egyúttal' — úgy hiszi — jele annak is, hogy úgy ő, mint társai, helyes utón haladtak a lezajlott küzdelemben. Az az elv, amelyet ő vall, addig csak a felhőkben lebegett, most azonban leszállt a földre is s ő igyekezik ezen elvet gyakorlatilag is megvalósítani és ér­vényre juttatni. Bebizonyult — úgymond — hogy a 48-as párt vallott elvei nem ellenkeznek az u. n. dinasztikus elvekkel, hogy a függetlenségi eszme kormányképes. Mint eddig is küzdeni, muukálkodni fog az eszméért, mely immáron — élte alkonyán — a megvalósulás stádiumába lát­szik lépni. Hogy ez teljesen sikerülni is fog, an­nak legfőbb biztosítéka az, hogy a független jeit« (azért teszem idézőjelbe, hogy másénak hidd ez ostoba frázist), a Berkespatak vízeséseit ke­restük föl. Szűk sziklatorlaszos völgy, az ezüstös patakmederben körűi kőre ugrálva haladtunk, mint e levél gondolatmenete. Tiz vízesés két kilométeren belül, és mindenik más egyéniségű, uj szépséggel ingerlő. A második komoly, sza­bályos szépségű, mint szabadon hulló egyetlen királynői hajfonat, vagy egy Berzsenyi-óda, a tize­dik toronymagasbúl hullámosán omló zilált fehér hajsátor, a harmadik csupa Ízléses harmónia, ahogy id. Markó festené, keretéül egy ampir­­idillnek. És közben sok-sok szelíd csobogó, csöndes vizgöbő, tündérek vízmedencéi, melyek­ből az ég végtelensége kékellik föl. Óhajtasz róla valami régivágású hasonlatot? Megírtuk mind­hárman (Oláh, Felszeghy s én); itt az enyémbűl: Ez a völgykatlan a rég letűnt tündén Gyermeteg világnak itt maradt szigetje, Mint Noé bárkája, az első teremtés Szűz ártatlanságát őrzi rejtegetve, stb. Vagy nesze utána cinikus próza: Komor sötét ’sziklák ölében mosolygó ringó ér, valamint — (végy mély lélekzetet) -ségesen ha több évi távollétbűl megtér a páncélos öreg férj s hű nője parányi csecsemőt nyom páncélos karjai közé, a zord bajnok férj elkomorodva néz a kisdedre, majd föltekintve tanúul hivja az indifferens ege­ket, a kékszemű csecsemő meg szelíden csa­csogva hallatlan édességgel és ártatlansággal mo­solyog föl reá. Bántó volt tapasztalnom, hogy a Berkes­patak gyönyörű vidékét maguk a tordaiak se igen ismerik. Vagy mért is költöztek a múzsák Abde­­rátúl mind távolabbra délnek? . . . No mielőttünk se szálltak ki Berkespatak tündérei kék és zöld tavaikbúl. Hiába, nem tudunk már eléggé hinni bennük. Megrontottak bennün­ket az alázatot és nyomort prédikáló önhitt és vastaghájú papok, kik egyszersmind a régi iste­neket kiirtották, mint a poloskákat szokás: füs­töléssel. Rám is rámtették a jámbor kapzsi kezü­ket kilencszáz évvel ezelőtt, már éretlen gyermek­koromban, s megparancsolták, hogy igy meg igy kell hinni a kozmogoniát, hogy a paradicsomban a kígyó engedetlenségre bírta az embert, hogy a kigyó okossága s az engedetlenség a legna­gyobb bűn volt, hogy igy kell hinni a szent­­háromságot, stb. De ilyenkor, mikor Antheuszkéní a földbe markolok uj erő után, ha magába öleli szivemet az örökkévaló szépség harmóniája, a hegyek közt, vagy a puszta mélységeiben: akkor ama rég ki­irtott hitbűi való sejtelmek szállanak meg, mint ahogy az elszakadt húrban rezeghet még egy darabig az eltépett dallam utolsó sajdulása. Mért is nem hagynak mindenkit, hadd higyje, amit tud és akar. A vallás tisztára magántulajdon. Hagyták volna az ősapáimat lovat áldozni, s én ma tán krisztusibb volnék. (Folyt, köv.) felelős kormány ül a miniszteri székekben. Bizto­sítja Losoncz város polgárait, hogy úgy ő, mint társai, csak addig maradnak a kormányon, mig a maguk elé tűzött céloknak és elveknek megfelelni képesek. Ismételten köszöni a kitüntető bizalmat, igyekezni fog, hogy arra ezután is érdemes legyen. Kossuth Ferenc szavait a küldöttség percekig tartó zajos éljenzéssel fogadta. Ezután Molnár Albert Losoncz város képviselője a küldöttség tagjait egyenként bemutatta Kossuth Ferencnek, akikkel a miniszter hosszasan elbeszélgetett. Szóba került többek között az alakulandó legyező- és sörét- gyár ügye, melyeknek körülményeiről a miniszter nagy figyelemmel hallgatta a küldöttség előadását s az előbbi vállalat állami istápolását kilátásba is helyezte. Este nyolc órakor Molnár Albert képviselő a város legújabb polgárának, Kossuth Ferenc kereskedelmügyi miniszternek tiszteletére lakomát rendezett. A lakomát a Royal szálló lakodalmas termében tartották meg, amelyen az ünnepelt miniszteren kívül Szterényi József államtitkár is részt vett. Lakoma Kossuth Ferenc tiszteletére. Losoncz város közönségének küldöttsége lako­mával ünnepelte az este legújabb polgárát, Kossuth Ferenc kereskedelemügyi minisztert. A lakomát, mely a Royal-szálló lakodalmas termében volt, dr. Molnár Albert, Losoncz város képviselője rendezte. Az asztalfőn Kossuth Ferenc ült, tőle jobbra Szterényi József államtitkár és Hódy Gyula orsz. képviselő, balra Wagner Sándor polgár­­mester, és Kálosi József orsz. képviselő. Részt vettek még Pallay Sándor és Bakcsy Kornél. A harmadik fogás után Szabó Pál helyettes polgár­­mester éltette Kossuth Ferencet, mint az alkot­mány megmentőjét, a függetlenségi eszme hű és törhetetlen bajnokát és mint Losoncz város dísz­polgárát. A zajos éljenzés lecsillapulta után Kos­suth Ferenc állott szólásra. »Az előttem szólott tisztelt barátom —úgy­mond — az én érdemeimről beszélt. Ezt nem ismerhetem el, mert az érdem csak ott kezdődik, ahol a kötelességteljesités végződik. Már pedig én csak kötelességem teljesítettem. (Éljenzés.) Most, amidőn résztveszek a kormányban s vissza­tekintek ama tizenkét esztendőre, amióta vissza­tértem hazámba, lehetetlen, hogy ne érezzék egy bizonyos megnyugvást szivemben. Mikor tizen­két év előtt visszatértem hazámba, a független­ségi párt elemei széthúztak, s a folytonos vetél­kedés magának az eszmének hátrányára szolgált. Senkisem hitte volna akkor, hogy többségre ju­tunk, senkisem gondolta volna, hogy eszméinket, elveinket gyakorlati úton is érvényesíthessük. És ime azóta mindaz, amit lehetetlennek tartottunk, beteljesedett, (Hosszas éljenzés) és pártunk, mely­ből többség lett, rátért a gyakorlati politikára, amelynek folytatásaként lehetetlen, hogy ki ne fejlődjék édes hazánk önálló államisága. Gazdag nemzet nem lehet szolga-nemzet, de a szegény, az erőtlen, az anyagi gondokkal küzködő bizony könnyen jut erre a sorsra. (Zajos éljenzés.) Á függetlenségi párt politikája ez elvnek megfele­lően bizonyos részben megváltozott, mióta e po­litikát én irányítom. Hogy helyesen-e, azt a tör­ténelem lesz hivatva bebizonyítani, de én úgy vélem, hogy helyesen. Hosszú, kitartó munka eredménye ez. És ha mindent nem is értünk el, — úgy, ahogy azt óhajtottuk, — egy nagy vív­mányt elértünk már, és ez az, hogy bebizonyult, hogy a függetlenségi párt kormányképes a nél­kül, hogy kitűzött elveiről lemondott volna. S hogy ez megtörtént, ennek elérésében, szerénytelenség nélkül mondhatom, nekem oroszlán-részem volt. Elismerem, hogy a kormány eddigi működése sok vívmányt felmutatni nem tud, de nem-e a legnagyobb vívmány az, hogy a függetlenségi párt részt vesz a kormányzatban ? (Hosszantartó éljenzés.) Igen, ez már maga egy eredmény, amelyhez hozzáfűződnek majd ama eredmények, melyeken jelenlevő munkatársammal, Szterényi József államtitkárunkkal szorgalmasan dolgozunk és ez az, hogy iparkodunk az ország iparát, a kereskedelmét és a vagyonosságát fejleszteni és függetleníteni. Anyagi jólétet kell e hazának te­remteni, hogy legyen az polgárosodott, iparos ország, és nem — mint eddig volt — gyarmat. Nem vágyódtam, sőt húzódtam attól, hogy részt vegyek a kormányzásban, de tudja mindenki, hogy a kibontakozás egyik feltétele az volt, hogy az én személyem is benn legyen a jelenlegi kabi­netben. S mint minden áldozatot meghozni kö­telességem e hazáért, úgy a béke érdekében ez elől sem térhettem ki. (Éljenzés.) És amint teljesíteni fogom hivatásomat a kormányzásban, épp úgy fogom teljesíteni hivatásomat és kötelességemet,

Next

/
Thumbnails
Contents