Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-20 / 39. szám
LOSONCZI ÚJSÁG [ Előfizetési ára : POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. « I: i: a LosoNczi függetlenségi és 48-as párt TTTnln-’ | Egye, szám á,a 20 fii- jl HIVATALOS KÖZLÖNYE. I jutányosabb. | I. évfolyam. 39. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. szeptember 20. Nyílt levél Méltóságos szendrői Török Zoltán úrhoz, a F. M. K. E. Elnökéhez. Méltóságos U ram! Mint a F. N. K. E. vezetőjéhez intézem szerény soraimat. Megszoktuk Méltóságodat mindenütt, mindenkor ott látni, ahol nemzeti ügyünk érdeke megkívánja, egy tűrhetetlen férfi jellem hathatós védelmét. Midőn az alábbiakat papirosra vetem, hogy Méltóságodat a vidékünket fenyegető pánszláv mozgalom elhárítására fölkérjem; előttem fekszik ocskói Ocskay Gusztáv szűk körben ösmert könyve, melyben védelmezni óhajtván hírhedt ősének László brigadérosnak emlékét, a honfiúi fájdalom keserves hangján szól Nyitra vármegye jelenlegi viszonyairól. A vitéz talpasok helyét, akik bocskorban, tót gúnyában, de lánglélekkel követték Rákóczy lobogóit, ma félrevezetett, törpe lelkű hazaáruló utódok foglalják el. Nem fúj a tárogató hangja Bécs ellen riadót, muszka ágensek szava, rubelek csengése járja a régi dicsőség, a festői Vág völgye házaiban. Az oroszlán apák satnya kölykeit vigan szállítják a kufárok Oroszország felé. E rendkívüli tanulságos munka minden sora kiáltó vádirat nemzetünk sorsának legujabbkori intézői ellen. Nyitra vármegye s talán (bár ne volna igaz) a szomszédos területei hosszú időre elvesztek a magyarságra nézve. Felső Magyarországon a magyar faj elveszítette földjét, hitelét, tekintélyét. A letűnt Tisza-rendszer kétségbeejtő pusztítások nyomait hagyta hátra maga után. A magyarság helyzete Nyitra vármegyében ma körülbelül olyan, mint a várfokán toborzót járó vitézeké, akik büszkén tűzve ki a lobogót, nem is sejtik, hogy lábaik alatt már dong a föld, hogy a ravasz ellenség ügyes aknászai ugyancsak fúrnak alattuk, várva az alkalmas pillanatot, hogy megtörténhessen a végzetes robbanás. A F. M. K. E. tiszteletreméltó működése, a magyar tisztviselői kar apostoli missziója, néhány még fenmaradt magyar úri család emberfölötti küzdelme bizony-bizony csak tüntetés. Be vannak kerítve a pánszlávizmus lelkiismeretlen martalócaitól. A 30 évig nemzetünk nyakán ülő párturalom felett mi sem mondhat lesujtóbb kritikát, mint a Felső Magyaországon vonagló nemzeti ügy, melynek ezernyi vérző sebe kell, hogy vádló tanukép kerüljön szembe, a kifelé alázatos, befelé gyönge, megalkuvó és önző politika immár elföldelt emlékével. Hogy ebből kifolyólag a pánszláv misszió mily bámulatos szívóssággal szövi hálóit, s mily ügyességgel veti napról-napra előbbre a hurkot, ennek legszomorubb bizonysága szeretett szülőföldünk, Nógrád vármegye keleti határszéle is. Alig van hét, h°gy egy-egy kétes exisztencia meg ne jelenne községeinkben, s azon ürügy alatt, hogy az alkoholizmus ellen küzdenek, s a vallásosságot terjesztik, titkos társulatokat alapítanak,' s szemfényvesztő imádkozás ürügye alatt, portálják az ó-turai pánszláv misszió iratait, s a Hodzsa Milán tót nemzetiségi képviselő szerkesztésében megjelenő »Szlovenszky Tidennyik« számait. Alig van a felső Ipoly völgyén falu, hol e vészes missziónak már legalább egy helyi ügynöke ne volna. Fellépésök oly ravasz és ügyes, hogy a jelenlegi körülmények között sem a pap, sem a főszolgabíró szét nem üthet közöttük. Hiszen úgymond imádkozni kell, újságot olvasni meg szabad. Legerősebb fészkük ott van Ozdinban, hol a magyar ellenes törekvések mérget tartalmazó korcsképzödményei a lelkész és tanító emberfölötti küzdelme dacára már régi idő óta ápoltatnak meleg házba illő gondos szeretettel. A földművesek legnagyobb része már eddig is fanatizált ellensége mindennek, amit magyarnak nevezünk. E fenyegető veszedelmet óhajtom, az alábbiakban tudomására hozni, megmagyarázni mindazoknak, akiket a magyarság ügye érdekel, s legelső sorban Önnek Méltóságos Uram, ki hivatva van a F. N. K. E. elnöki székéből megadni a csatajelt. Méltassa soraimat figyelemre, fújja meg, mig nem késő, hatalmas szavával a riadót. Az Ön szavát meghalljuk, s meghallgatják fenn és lenn egyaránt. Vonuljunk fel mindannyian a felső Ipoly völgye védelmére! Verjük le a muszka sas szárnyait, mielőtt lecsapna vármegyénk területére! Hannibal ante portás! Egyesüljünk! Vigyázzunk! Védekezzünk magyar véreim! I. Nográd vármegye jelentősége a pánszláv misszió szemében. Vármegyénk lakossága, majdnem kizárólag a magyar, vagy a tót anyanyelvet vallja magáénak. Amazt leginkább a róm. kath. vallásu palócság s a kálvinisták, emezl a szintén nagy számú lutheránusok beszélik. T X R C A. Beugrás. Irta : Zöldi Márton. A Losonczi Újság« eredeti tárcája. A nagy bonviván, Lotáry Antal, mint rendesen baráti körben vacsorázott. Barátai, tisztelői agglegénynek tartották, pedig nem volt az ... Ez a nagy, fényes talentumu színész nem sze etett színházi dolgokról beszélni. Mikor a színpadról lelépett, egyszerű polgár szeretett lenni. Melegen érdeklődött a természettudományok iránt, ösmeretei ugyan rendszertelenek voltak, de szívesen ragadott meg minden alkalmat, hogy azokat bővítse. Ha politikai téma került szóba, szava néha a szenvedélyességig fokozódott. Erősen radikális elveket vallott, s nem egyszer mondotta, hogy életének legszebb ábrándja az lenne, ha egyszer a parlamentben elmondhatná nézetét. — Azt hiszem, nagy siker lenne, — mondotta szinte félénken az az ember, ki estérőlestére a legnagyobb sikereket aratta. Egy kritikusa, Dusán Imre jóhirű esztétikus, ki húsz év óta az árnyék hűségével kisérte és dicsőítette a nagy bonvivánt, vacsora után epés hangú megjegyzést tett egyik utóbbi előadásra: — Ennek a mostani igazgatónak nincs öntudatos terve. Minden incidentálisan történik. Micsoda vakmerőség volt például egy kezdőt, kinek tehetsége legalább is aggályos, Medea szerepében beugratni. Az nem ok, hogy a tragika hirtelen beteg lett. Tessék más darabot előadatni, de az ilyen vakmerő kockázatok ... A nagy bonviván már az utolsó szavaknál tagadóan rázta a fejét. — Nincs igazad, Imre — mondotta. Az esztétikus csodálkozva kérdezte: — Te barátja vagy a beugratásoknak? A nagy bonviván kissé színpadiasán lóbálta a fejét. Édes barátom, — mondotta könnyű sóhajjal, — én azt, ami vagyok, a beugrásnak köszönhetem. Ha az igazgató az öreg Bodaj, ezelőtt harminckét esztendővel, nem ment volna neki egy kissé vakmerőnek tetsző kockázatnak, akkor én most a legjobb esetben falusi jegyző lennék. Igen falusi jegyző. Aztán nem minden melankólia nélkül hozzátette: — Eldönthetetlenül hagyom, hogy igy történt-e helyesebben vagy amúgy, de ha akarjátok, elmondom az én beugrásomnak a történetét. Ma már kevesen tudnak róla. A nagy bonviván szivarra gyújtott, s feszült figyelem között kezdett beszélni. — Hogy abba hagytam iskoláimat, hogy megszöktem hazulról, ez a régi sablon. Nálunk akkoriban igy kezdték a szinészpályát. Szinésziskolák nem voltak, de tehetségek bőven. A kettőnek alig van egymáshoz köze. Két évig nem játszottam, csak éppen előfordultam a darabokban. Mert minden színdarabban van olyan liuszharininc szavas szerep, melyet akárki elmondhat. Nos, én ilyen akarki voltam havi huszonöt forint tizetéssel, melyet nem nagyon pontosan fizettek, A leikem tele volt égő vággyal, nagyratörő gondolatokkal ... A színész lelke gyors sikereket áhit, Hiszen csak egy szerep kell hozzá, hogy vágyát teljesültnek vélje. Ah, ti nem tudjátok, mi az, szerep után vágyakozni. Ez a tantaluszi érzés fojtogat minden fiatal színészt. Kilátás nem volt reá. A rendező kényelmi szempontból tehetségtelennek tartott, akivel nem érdemes kockáztatni, Egy ízben azt mondotta, hogy miért nem lettem inkább súgó, akkor jobban megszolgálnám a fizetést. Ez a megjegyzés a szivemet nyilalta át. És ez a nyilalás minden hónapnak elsején és tizenhatodikán megismétlődött, mikor az igazgató fizetett. Leritt az arcáról a kelletlenség. Az egész arc ráncaiból kiolvastam gondolatát. Miért is kell ilyen embert tartani és fizetni? Magam is buta feleslegnek éreztem magam. Egy kamasz fiú, aki kifesti magát, libériát húz, s bejelenti, hogy a leves tálalva van ... Mennyivel értékesebb, gyakorlatibb lény az igazi inas, aki igaz levest jelent. Desperátus voltam lelkem fenekéig. Egy falusi rokonom, falusi jegyző, kivel a véletlen összehozott, szánalomból azzal kínált meg, hogy maga mellé vesz segédjegyzőnek. — Legalább kenyered lesz, — mondotta az öreg őszinte szánalommal. Ez két héttel a beugrás előtt történt. Meg kell jegyeznem, hogy bámulatos emlékezőtehetségem volt, hogy a repertoár majdnem minden szerepét könyv nélkül tudtam. Nos estére Sardounak pompás vigjátéka »Jó barátok« volt kitűzve. A zuáv szerepét egy vén rutinos színésznek,
