Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-13 / 38. szám

Melléklet a Losonczi Újság ÍJÖ. számához. (1006.) Volt Kájel édes atyja és két nővére is). Kájel édes atyja a gyülekezetei éltette s megköszönte a fia iránt tanúsított szeretetek Dr. Illyefalvi V. Aladár megható szavakban az uj lelkészre, mint tanár­társra és boldogult édesatyja méltó utódjára ürítette poharát. Dr. Vajda Béla, Kasztner Ede szintén az uj papot éltették. Filó Lajos pedig a tanári karokat éltette. A kedélyes ebéd a késő délutáni órákban ért véget. Mi az újonnan beik­tatott lelkésznek hosszú munkabírást, tartós egészséget és fáradozásaiban megnyugvó boldog­ságot kívánunk, hogy mind életében, mind halálá­ban nyeresége legyen a Krisztus. Uj tanár. Vasárnap tartotta meg a ref. egyház tanárválasztó gyűlését. 8 pályázó volt, akik közül csak két pályázó kapott szavazatot és pe­dig Máté Lajos erzsébetvárosi tanár 1, Bodor Aladár helybeli főgimn. helyettes tanár 15 szava­zatot s igy Bodor Aladár választatott meg a meg­üresedett főgimn. tanári állásra. A választást a ref. püspök utján a közoktatásügyi miniszter van hivatva megerősíteni. Múlt számunkban írott so­rainkhoz csak azt fűzzük, hogy gratulálunk a ref. egyháznak, és gratulálunk Bodor Aladárnak ! Baleset. Dr. Molnár Albert országgyűlési képviselőnket és családját a múlt hét keddjén reggel súlyos baleset érte Czegléden. Szerencse, hogy végzetessé nem vált. E nap reggel kocsin jöttek be a tanyáról. Hatan voltak a kocsin: képviselőnk, annak felesége, a családhoz tartozó két kis leány, egy fiú és egy fiatalabb kocsis. Az u. n. újvárosi hídon belül ki akart a kocsis kerülni egy előtte haladó kocsit, azonban rosszul kormányozva a lovakat, ráment egy kőrakásra, ahonnan azután a kocsin ülők mindnyájan — az előállott zökkenés következtében — a köves út közepére zuhantak. Súlyos sérülést csak képvise­lőnk és neje szenvedtek. Képviselőnknek kifica­modott a bai könyökcsontja, az in elszakadt s a csont megrepedt. Nejének pedig ugyancsak a bal keze csuklóban eltörött. A sérülteket dr. Gombos Lajos és dr. Németh József czeglédi orvosok vették ápolás alá. A sérülések bár fájdalmasak, de nem veszélyesek, s a gyógyítás sok időt vesz igénybe. A kis leányok, a fiú, valamint a kocsis csak könnyebb horzsolást szenvedtek. A baleset­nek a kocsis ügyetlensége volt az okozója. Úgy Czeglédről mint Losonczról is sokan telefonon és sürgönyileg tudakozódtak képviselőnk és csa­ládja állapota felől. Lapunk szerkesztőjének kér­­dezősködésére képviselőnk a következő értesítést küldötte: »Kedves Barátom! Amennyiben a sors és a ti bizalmatok a losonczi kerület képviselőjévé tett, tudatom veled, hogy a hét keddi napján elég súlyos baleset ért. A kocsisom ügyetlenség­ből lefordított bennünket s nagyon súlyos ter­mészetű sérülést szenvedtem a feleségemmel együtt. Nekem a könyökcsontom repedt meg s kificamodott s a kar-inaim szakadtak szét; a fe­leségemnek pedig a keze törött el. A sérülés elég veszedelmes, de inkább fájdalmas s hosszasan gyógykezelhető. Gypsz-kötésbe van mindkettőnk keze téve s 2—3 hónapot is igénybe vesz, mig teljesen felgyógyulunk.« stb. stb. Dr. Layer Antal áll. főgimn. tanárt, — amint a Hivatalos Közlöny jelenti - a köz­­oktatásügyi miniszter áthelyezte a budapesti VI1. kerületi áll. főgimnáziumhoz. Ez az áthelyezés kitüntetés számba megy ugyan de mi és a város­ban sokan, akik az áthelyezésről hallottunk, Losonczra valóságos csapásnak vesszük, hogy ily jeles tanerő, ily kiváló egyéniség körünkből hirtelen kiragadtatik. A helyszűke nem engedi, hogy hosszasabban írjunk ezen áthelyezésről, de kérve kérjük dr. Layer Antal tanár urat, hogyne fogadja el az áthelyezést és maradjon továbbra is ami baráti körünkben, amelynek lelke, mosolya, központja ő volt eddig. Tóni bátyánk! maradj itt! Főgimnáziumunk kitüntetése. A gya­korlati tanárképzés céljából a közokt. miniszter 16 főgimnáziumot szemelt ki, ahová tanárjelölte­ket küld, ha jelentkező akad, hogy a gyakorlati tanítással megösmerkedhessenek. E 16 középis­kola közt szerepel a losonczi főgimnázium is, a hová 3 tanárjelöltet akar a miniszter küldeni. Mindenesetre büszkék lehetünk arra, hogy főgim­náziumunk az elsők közt foglal helyet. A tanári karnak pedig e kitüntetéshez gratulálunk. Névmagyarosítás. A belügyminiszter meg­engedte, hogy dr. Vodzák Béla, valamint kk. Vodzák Lajos és Ernő »VályU-x& változtathassák nevüket. Az Első losonczi mezőgazdasági gép­gyár a folyó hóban egy heti időtartamra Kolozs­várott rendezett, »erdélyrészi országos mezőgaz­dasági kiállitás«-on első dijat nyert és pedig egy aranyérmet és díszoklevelet. Tehintve azt, hogy 85 hazai gép- és vasműipargyár versenget ez al­kalommal az elsőbbségért, igazán óriási eredmény­nek tekinthető az alig egy féléves losonczi mező­­gazdasági gépgyár sikere. Latszik, hogy a szor­galom, a kitartás és a szakértelem mily eredménye­ket képes elérni, ha vele kapcsolatosan s pénz­erő is meghozza a maga áldozatát. A fejlődő iparvállalat kitüntetése nemcsak a gyár dicsősége, de büszkesége és öröme ez egész Losoncz vá­rosának. Szívből gratulálunk! A tulipános ingek. Egy »élelmes« bécsi cég, névszerint Leopold Kandeis (Wien, XII., Schönbrunner-strasse 179.) tulipános ingeket hoz forgalomba Magyarországon. A hazafias vevő­közönség tájékoztatására felemlítjük, hogy az ingek, melyeket a bécsi cég a tulipán védőszár­nyai alatt akar a nyakunkba varrni, a következő­­képen vannak adjusztálva: Az inget átkötő papírszalag jobb és bal oldalán szárnyas angyal­kák láthatók, kezükben tulipánnal, mellettük a magyar szent korona (!!!), középütt két piros tulipán, nemzetiszinű csokorral, »Magyar ingek, tulipános fehérnemű« felírással. A városi hatóság figyelmébe. Hogy a szegény sorsú szülők jól tanuló gyermekeik ne­veltetésénél igénybe veszik a tandijelengedés jótéteményét és e végett szegénységi bizonyitványt kérnek, azt helyesen teszik. Hogy a városi ható­ság ilyenek részére szegénységi bizonyitványt állít ki: az is helyes. Hogy azonban bárki csak kéri, tehát a jobb anyagi viszonyok közt levő szülőknek — pláne néha nem is szorosan lo­sonczi illetőségűnek állítsanak ki szegénységi bizonyitványt: nem lehet helyeselni. Nem pedig azért, mert úgy a város által fentartott polgári leányiskola, mint a felekezeti iskolák is nagyon is rá vannak szorulva, hogy a szülők, kik tehetik, a különben is 5—10 korona tandijat részletekben megfizessék, hogy évenkint deficitekkel ne zárjuk le a költségvetést. Különben, is úgy tudjuk, hogy a polgári iskola kibővítésének költségfedezetét a tandijakból befolyandó pénzte alapították. Avagy e hiány is újabb pótadóval lenne fedezendő? (Beküldetett.) Beiratkozás. Helybeli főgimnáziumunkba eddig 406 rendes- és 4 magántanuló iratkozott be és pedig osztályonként a következő számmal : I. A. 48; 1. B. 45 és 1 magántanuló; II. A. 37; II. B. 35 és 1 int.; III. 53; IV. 48 és 1 mt.; V. 46; VI. 35 és 1 mt.; VII. 30; VIII. 29. Tehát a fejlődő bgyarmati gimnázium egyátalán nem apasztja főgimnáziumunk növendékeinek számát. Kinevezés. A belügyminiszter Nógrádme­­gyében a losonczi II. anyakönyvi kerületbe Sörös Ernő segédjegyzőt anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. Évforduló. F. hó 10-én, hétfőn, volt év­fordulója annak a gyászos napnak, a mikor egy elvetemült gonosztevő Erzsébetünket, a mi nagy­királynénkat, tőrével halálra sebezte. A magyar nép mindég kegyelettel emlékezik meg azóta ál­dott lelkű Nagyasszonyáról, ki megtudta érteni e nemzet keserveit, ki együtt tudott vele érezni, s igazaiért nem egyszer volt szószólónk felséges férjénél. Sokat szenvedett, sok csalódás érte áldott lelkű Nagyasszonyunkat, akár csak e nemzetet, s talán a közös sors okozta azt a bensőséges és végtelen szeretetet, amellyel mi viseltettünk O irányában, s a melynél fogva megtudtuk Őt érteni, s Ő bennünket. Az évfordulót szent ünnepünkké avatta a kegyelet, s éppen ezért rosszul esik meg­említenünk, hogy városunkban megfeledkeztek róla. Huszonöt éves szolgálati jubileum. F. hó 6-án szép ünnepélyt ült háziezredünk tiszti­kara. Ugyanis két századosát a katonai érdemke­reszttel tüntette ki huszonötéves eredményes szol­gálatuk jutalmául a legfőbb Hadúr kegye. Egyike a kitüntetteknek Sparber Rudolf százados, kinek szolgálati éveiből egynéhány duplán számittatik, mert nevezett a boszniai okkupációban részt vett, ahol is az ellenség előtt magát kitüntetvén a hadi érdemkereszttel diszittetett fel. A másik városunk társadalma előtt előnyösen ismert ügyes és buzgó mulatság rendezője, Poeffel Arthur százados, kinek oroszlánrésze van azon szép sikerekben, melyet a helybeli vörös kereszt egylet feltűnést keltő előadásaival a múltban elért. Fogadják a kitüntet­tek őszinte szerencsekivánatainkat. Kollegiális szeretet. Múlt hétfőn a hely­beli tanítóképző tanári testületé fényes bizonyíté­kát adta annak, hogy hogyan kell a jó kollegát megbecsülni. Ugyanis a képző tanártestülete Zayzon Dénes igazgatónak és Nagy Iván tanár­nak nyugalomba vonulásuk alkalmából egy-egy díszes albumot adott át volt kartársaik, szám­­szerint 15, arcképével díszítve. Az album utolsó lapján a tanítóképző képe foglal helyet. A szép és ízléses albumokat Bergtraun fényképész és Hanzel József budapesti díszműáru cég készítet­ték. Az albumokat Thaisz Lajos, rangban legidő­sebb tanár, vezetése mellett ékes szónoklat kísé­retében adta át a tanári kar a nyugalomba vonul­taknak. Az ízléses és igazán remek emlékalbumok első lapján a következő felírások vannak: Zayzon Déneshéz. Te, aki mindig csak az értékes tartalmú s nagy elmék termékét képező művekből kerested lelked táplálékát, fogadd nyugalomba vonulásod alkalmából kivételesen és szívesen a kartársi szeretet ez emlékét. Le­gyen ez egyszerű album a te puritán jellemed­hez mért kollegiális tiszteletünk záloga ! Em­lékezz, hogy mi is emlékezzünk! Losoncz, 1906 nyarán, a losonczi állami tanítóképző intézel tanári testületé. Nagy Ivánnak, a derék kartársnak, a jó barátnak szeretettel legyen ajánlva ez emlék­könyv, mely némán is sokat mond. Őrizd meg szívesen szerető kartársaid emlékét, valamin! mi is szeretettel megemlékezendünk az idők végéig rólad, ki velünk munkálkodtál édes ha­zánk javára. Nyugalomba vonulásod zajtalan napjaiban ne feledd el azokat, kik szeretettel tekintenek rád, mint ifjulelkü veteránra. Lo­soncz, 1906 nyarán, a losonczi állami tanító­képző intézet tanári testületé. Követésre méltó példa ez arra, hogy hogyan kell a jó kollegát megtisztelni és megbecsülni! A csendőrtisztek uj ruhája. Szeptember elsején megváltozott a csendőrtisztek egyenruhája. Az aranyzsinór lekerül a kabátnyakról, a pitykés gombot meg lapos katonagomb váltja föl. A zsi­­nórzat is megváltozik, a zubbonyról teljesen eltűnik s az irás szerint a csendőrtisztek ru­hája sokkal kényelmesebb és csinosabb lesz a mostaninál. Posner Lajos festőművész — ki a Lotz festőiskolát kiváló sikerrel végezte nehány hete városunkban tartózkodik, s ez idő alatt látható jeleit helyezte el művészetének. Polgártársaink több megrendelést tettek nála, s úgy az általa készített arcképek, mint más kompozíciók osztat­lan tetszéssel találkoztak. Nevezett művészre fel­hívjuk olvasóink figyelmét valamint arra is, hogy tőle származó két igen szép és sikerült arckép Redlinger Ignác papirkereskedésében van kiállítva. Melegen ajánljuk a tehetséges fiatal művészt. Egyházi hírek. A rozsnyói püspök a múlt héten a következő személyváltozást rendelte el: Liptay Ede salgótarjáni káplán Szomolnokra, Vincze Alajos Salgótarjánba; Simon József Put­­nokról Karancskeszibe, Erm József Krompachra helyeztetett át. A püspök f. hó 16-án Nyústyára megy, hogy az újonnan restaurált templomot fel­szentelje és a bérmálás szentségét kiszolgáltassa. A losonczi izr. leányegyesület folyó hó 16-án d. u. 3 órakor az izr. népiskola nagytermé­ben felolvasó ülést tart, melyre a pártoló tagok ez utón meghivatnak. Az ülés műsora: Felolva­sás, tartja Deutsch Adél kisasszony. Szavalat, előadja Lusztig Renée kisasszony. Hegedű- s gor­donka-duett, előadják Sacher őyula és Deutsch Zsigmond urak. Felolvasás, tartja Faragó Jó­zsef úr. A F. M. K. E. félévi mérlegei A F. M. K. E. elnökségétől vett hivatalos értesülés szerint, a központi iroda 1906 január—junius hónapokban összesen 21,050-53 koronát vett be és 20,842-90 koronát adott ki. Egyenleg mint maradvány 213’63 kor. készpénz, 69,800 kor. értékpapír, 25,740’35 kor. értékű alapítványi kötlevél és 2‘94 kor. taka­rékbetét, összesen 116,599-82 korona. Miután az egész 1906. évre 29.000 korona volt előirányozva, az egyesület 21,056'53 korona bevétele kedvező eredménynek tekinthető. Meg kell még említe­nünk, hogy az elnökség a megtakarított pénzek­ből az idén is 6000 korona értékű koronajáradé­kot vásárolt, mely a törzstőke jelentékeny gyara­podását jelenti. Egy régi bűntény felfedezése. 1895. év augusztus hó 15-én történt, hogy az inaszói er­dőben ismeretlen tettesek megtámadták a kőszén­­bányatársulat Kendrey nevű pénztárosát. A tette­sek lesből lelőtték az egyik lovat, a pénztáros és Stanko András a kocsiról leugrottak és elmene­kültek. A rablók körülbelül 38000 koronát ban­kókban elvittek, a réz- és ezüstpénzt a kocsin hagyták. Évek múltak és nem sikerült a tettesek nyomára jutni és ime most, mikor a bűntény már elévült, kezd a titok kiderülni. A csendőrség a tettesek nyomára jutott, szerdán kihallgatták ezen ügyben a kocsist is. Mint értesülünk, a tetteseket állítólag két kazári földmivest, egy a dologról tudó társuk árulta el. A kézfogás lélektana. A sok tudomány közt, melyeknek az a céljuk, hogy az emberi lélek titkait magyarázzák, van a kézfogás lélek­tanának a tudománya is. Egy pszihologus hosszas

Next

/
Thumbnails
Contents