Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-06 / 37. szám
Kalanda János néptanító. * A tanító ur — ismételjük — téved, mert a cikkírót a legjobb szándék vezette, megbántani senkit nem akart. Szerk. Az önálló iparos műkedvelő egyesület erdei mulatsága. Melléklet a Losonczi Újság 37. számához. (1906.) __ Én nem tartom magam legyőzöttnek, telje- a 25-iki évfordulót jelzi — ily derűs kedvben megsitettem kötelességemet sokszor erőmön fölül is üljük, annak oka az a lángoló ideálizmus, melya múltban s fogom teljesíteni a jövőben is. Aki lyel a működő tagok viseltettek azon nemesitő pedig hazafiasságomat kétségbe vonja, annak csak cél iránt, amellyel költői művek megismerése és azt felelem, hogy bocsásd meg Uram neki tettét, megismertetése a szép iránt fogékony szivekben hiszen nem tudja mit cselekszik.* okoz. Az egyesület működő tagjaira emeli po-Kálnó, 190Ó szept. 3. karát. Bulyi János az egyesület mindég készséges támogatóira Török Zoltán volt és Wagner Sándor jelenlegi polgármesterre üríti poharát. Török Zoltán az ügybuzgó elnökre Bulyi Jánosra. Wagner Sándor Bulyi Jánosnéra, mint az egyesület első primadonnájára, Oreifenstein István szellemesen az egyesület nőtagjaira, Walihora János dr. Bulyi Jánosra, Filó János a jövő nemzedékre, Bulyi János Draskóczy Edére, Török Zoltán Molnár Albertre, Mann Lajos Valihora Jánosra, Filó Lajos Dortsák Lajosra az egyesület legtehetségesebb és legszorgalmasabb tagjára, Szabó Pál Kujnis Gyulára, Molnár Albert a város gondos kertészeire Török Zoltán és Wagner Sándorra, s végül Bulyi János Izák Jánosra, az egyesület buzgó és kiváló karmesterére ürítette Mórát rnliirvnilHol/- u olino Xn (~\ **/-»« Szépen sikerült ünnepet rendeztek derék műkedvelőink f. hó 2-an a losonczi erdőben. Az egyesület célja és működése ismeretes e város közönsége előtt, annak üdvös hatását és eredményeit ismerjük mindannyian. S éppen azért hálával fogadta el Bulyi Jánosnak, az egyesület érdemdús elnökének meghívását mindenki, s kedves kötelességnek tartották a meghívottak mégis jelenni, hogy együtt ünnepeljenek a 25 éves évfordulót ünneplő műkedvelőkkel Az ünnepség külsőségei megegyeztek az ünneplőknek mindenkor nyilvánuló érzelmeivel, s ez a magyarság. Avagy nem ezt árulta-e el a bográcsos gulyás, a töpörtyüs csusza, s egyébb a szabadban — őseink mintája szerint elkészített harapni valók? Az ünnepélyen szeretett képviselőnkön kívül megjelentek Wagner Sándor vezetésével a városi tisztikar, továbbá Török Zoltán, Valihora János dr., Greifenstein István, Szabó Pál, Rakottyai György, Kujnis Gyula, s még többen városunk legjobbjai közül. Vig poharozás közben fogyasztották Kalina János főszakács főztét, kit kuktáival egyetemben nem egyszer emlegettek az elragadtatás hangján. Majd megindult a pohárköszöntők áradata. Elsőnek Kujnis Gyula szóllalt fel, ki visszapillantást vet az egyesület születésére, a küzdelmekre s azon sikerekre, amelyeket a magyar nyelv terjesztése és a művelődés terén az egyesület aratott. Megemlíti, hogy mintegy 10.000 kor.-t adott jövedelméből az egyesület jótékony és művelődési célokra. Poharát a város közönségére emeli, melynek áldozatkészsége, s a szép, jó és nemes iránti szeretete lehetővé tették, hogy az egyesület erőssé, népszerűvé válhatott. Molnár Albert képviselőnk Kujnis Gyula felszólalása nyomán megemlíti, hogy bár a város közönsége támogatta pártfogásával és szeretetével az egyesületet, mégis sok nehézséget kellett bizonyára kiállania, melyek mind kísérői a kezdetnek, hogy ennek dacára e szép ünnepélyt mely Édes.. Soha sem szabad még közelébe sem jönnöm (Kissé a hadnagy felé csúszott a lócán.) — Hisz a ... Soha sem szabad még egy baráti kézszoritásra sem odanyujtanom a kezemet. (Öntudatlanul tette mind a két kezét a hadnagyéba.) Gitáin! ? — Soha sem lett volna szabad megengednem magának, amit tegnap ... A feje Szaniszló vállára billent, az föléje hajolt, olyan közel, hogy a két ajk között nagyon csekély távolság maradt. — Soha Kálmán! — folytatta — mert hiszen megbocsáthatlan bűn volt, már az az egy csók is. Elhallgattak mind a ketten, de valami cuppanás-féle, zavarta a nagy csendet... — Édes kedves jó Kálmán, ígérje meg, hogy minden évben, legalább párszor, hogy sokszor ellátogat hozzám, ha férjnél leszek ... És megint elhallgattak. A nagy némaság dacára azonban sem Gita, sem Kálmán nem vetettek ügyet a hátuk mögött hallatszó neszre, amint a vadszőllő levelei erősen megzizegtek; sőt azt sem hallották meg, hogy az alsó rácskaput nagy erővel vágta be valaki. Másnap történt. Szaniszló Kálmán éppen kétségbeesve pakolta a málháját, amikor egy úr kopogtatott be hozzá. Hivatalos rövidséggel adta elő az érkezett, hogy nála egy nagy összeg van letétben, amelyet jjuiiaicu. jviaju icivuiiuiiaA ivaima jauuo ultiner Lajos vezetése alatt a konyhamesterek és mesternők, kiket szellemes beszéddel köszöntött fel Walihora János. A szép verőfényes meleg nap sokakat kicsalt a zöldbe, s csakhamar a tánctérre tétetett át az ünnepély súlypontja, hol a fiatalság táncra perdülve bizony magával ragadta az öregeket is. A késő este vetett véget a minden tekintetben szépen sikerült ünnepélynek. HÍREK. Személyi hír. Dr. Molnár Albert képviselőnk, — mint értesülünk — az ősz folyamán többször körünkbe jön, hogy innét a választókerülethez tartozó községeket meglátogatva, a közönség óhajairól és igényeiről személyesen szerezzen tudomást. Endrey Sándor budapesti festőművész pár nap óta városunkban tartózkodik, Sacher Vilmos polgártársunk és neje arcképének megfestése végett. A kiváló mester művészete iránt érdeklődőknek ajánljuk a fent említett két arckép megtekintését. Automobil rekord. Wenckheim Dénes gróf, múlt hó 28-án a budapesti Wenckheimpalotából a reggeli órákban automobilján elindult és 2 óra 40 perc alatt megérkezett Gácsra, Wenckheim Ferenc gróf látogatására. Ott megreggelizvén, tovább száguldott Betlérre, Andrássy Géza grófhoz — ebédelni. A budapest-gácsi út megtétele időszempontjából megszégyeníti gyorsvonatainkat, de hogy bátorságosabb-e az autózás, biz az már más kérdés. mai napon kell átadnia Szaniszló hadnagy úrnak Egy bizonyos, aki még a megboldogult édes atyjának volt ezzel adósa, a fiával szemben akarja leróni tartozását. A tág szemekkel bámuló hadnagy csak az illető eltávozása után kérdezte a nagybátyjától, hogy ki volt az az ur? — A székvárosbeli közjegyző és több helybeli uraságnak - ezek között a szomszéd nagybirtokosnak Balás Ágostonnak is - jogtanácsosa. — Hát megbízható, hát szavahihető ember? Így aztán elhitte a hadnagy, hogy pénz az a pénz, amit á markában szorongat, hogy csakugyan őt illeti, mikor egy közjegyző, egy jogtanácsos állítja F... — Kaució ! . . . Gita!.. Ennél többet nem tudót kimondani, de egyidejűleg felhagyott a csomagolással. Majd holnap utazik... Másnap történt az is, hogy Balás Ágoston útra készen bekopogtatott Kovácsékhoz és Mina néni ámulatára, bámulatára, kijelentette, hogy búcsúzni jött... betölti régi vágyát... Afrikába indul ... tigrisvadászatra ... — Legyen boldog Margit kisasszony. E rövid szavakkal vett búcsút Gitától; mely egy szemrehányó tekintettel, a melyben azonban benne volt a Guszti bácsinak az önzetlen jó szive. Végre pedig másnap történt az is, amikor kikisérték a búcsúzó vendéget, hogy Neró egy rettenetes csomó mézes kalács-kiflin lakmározott a ház előtt. Vájjon hol jutott hozzá ?. .. Hát ez a Neró titka. De hogy milyen szives viszontszolgálat fejében kapta : ezt még maga Neró sem tudta meg soha ... A képviselőház összeillése. A képviselő" ház októberben összeül. Letárgyalja a költségvetést, a kereskedelmi szerződéseket s aztán az általános választói jogra vonatkozó javaslat kerül sorra s elfogadás után a kormány ezek alapjan kiírja a választásokat. A kiegyezés igaz harca még csak ezután fog megindulni s előreláthatólag hevesebb lesz az eddiginél. Aranylakodalom. Szép ünnepélyt ült Hoffman Mór polgártársunk és neje szül. Mandl Teréz. F. hó 2-án múlt 50 esztendeje annak, hogy elmondották egymásnak az Úr színe előtt a »holtomiglan-holtodiglan<-t, és fogadtak egymásnak hűséget és szeretetet. Szeptember 1-én a gyülekezet előtt dr. Vajda Béla főrabbi szép beszédben méltatta a hitvesi szeretetnek eme példáját, melyet — úgymond — az Úr is ennek akar bizonyára feltüntetni, megengedvén, hogy az aranylakodalom szép ünnepélyét a gyermekek, unokák, rokonok és barátok nagy körében, egészségben és megelégedésben megérhessék. Fogadják az ünneplők a mi őszinte szerencsekivánatainkat is. Tanárválasztás. Holnapután, szombaton fogja a református egyház az általa betöltendő főgimnáziumi tanári állásra a tanárválasztást megejteni. Ha a jelek nem csalnak, akkor Bodor Aladárt ha nem is egyhangúlag, de óriási többséggel fogják megválasztani. És ennél szerencsésebb választást mi nem is képzelhetünk el magunknak. Nemcsak a gimnázium, de a város és maga a református egyház is gratulálhatna magának, ha hírünk csakugyan valóra válik, mert Bodor Aladár, akit itteni élete és működése révén jól ismerünk, nemcsak kitűnő paedagógus, de jó ember is. Ezenkívül művei révén jó hírű poéta-ember, akinek verseiben megszólal az a régi magyar szellem, amelynek korunk már-már híjával van. Mindenesetre egész városunkra óriási nyereség lenne az ő megválasztása. Vége a lelki gyakorlatoknak. A rozsnyói egyházmegyei papság múlt hó végén három napon át lelki gyakorlatokat végzett a rozsnyói szemináriumban. Á lelki gyakorlatokat múlt pénteken befejezték s a plébánosok már mindnyáján hazautaztak. Losonczról és környékéről tudtunkkal a következő lelkészék vettek részt: Laczek Gyula és Nyeste József Losonczról, Fecske József Rappról, Liptay Ede és Koritkó János Salgótarjánból, Sarlós János Divényből, Dulla Nándor Divényorosziból, és Kemény Dezső Vükéről. Dinnyehéj az utcán. Bő dinnyetermés volt az idén, de hála Isten, vele kapcsolatban járvány még nem lépett föl. Ám van más baj! A gyalogjárók, az úttestek mindenütt tele vannak dinnyehéjakkal, s bizony ezer szerencse, hogy láb-, kéz- és nyaktörés még elő nem fordult. Kár a városi magisztrátusnak az ilyesmit, megtűrni, mikor amúgy is elegendő a piszok és bűz. Felhívjuk a rendőrség figyelmét, hogy az utcai dinnyeevőket, ha a dinnyehéjakat eldobálják, szigorúan büntessék meg. Talán a súlyos büntetés a megbüntetettekben fog egy kis nemes érzéket a közönség testiépsége iránt felkelteni. Szeptemberi fecskék. Mennek a márciusi fecskék s jönnek a szeptemberiek: kis diákok, nagy diákok, elemisták, gimnázisták, ki nadrágos, ki szoknyás. Nyüzsgés, sürgés-forgás. Az*ősz beköszöntő hónapjában ők a remény tavaszának fecskéi. A szülők reménységét ők hordozzák gyönge szárnyaikon. Hordják, s most a beiratások rózsás napjaiban mind ez a remény, de sajnos nem egy reménység virága hervad el, nem egy fecske marad az innenső parton tiz hónapi röpülés után. Dehogy röpül/és, — pihenés után, mert bizony sok jót Ígérő s erős szárnyú fecskék szárnya csak látszólag szárny, vagy ha röpülésre alkalmas is, nem használja arra. Vagy nincs erő, vagy pihentetik az erőt. Szülők, jól nézzétek meg a ti szép reményeitekkel szárnyra eresztett fecskéiteket, hogy tudnak-e majd röpülni, s jól ellenőrizzétek, hogy ha van erejük, használják is. Ha jól megválasztjátok kis fecskéitek útját, ha gondosan őrködtök felettük, akkor a tavaszt hozza nektek, reményeitek tavaszát, a tiz hónap múlva fészkébe térő fecske. A legyezőgyár részvénytársaság alakításának előmunkálatai immár befejezést nyertek és a napokban fognak a részvények jegyzési ívei kibocsáttatni. A gimnázium és a losonszi ev. ref. egyház. Érdekes akciót szándékozik az ev. ref. egyház indítani a gimnázium ügyében. Ugyanis 1869-ben az ev. ref. egyház felmondható szerződéssel az állam birtokába bocsájtotta át a tulajdonát képező gimnáziumi telket és összes a tanulmányi célokra adományozott alapítványokat