Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-06 / 37. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára : POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: Negyedévre 2 kor. 1 Egy petitsor tere 10 fill. ' 1: a losonczi függetlenségi és 48-as párt : ’»j?TM;-?.: i j Egyesszán,í„20f^i.^ HIVATALOS KÖZLÖNYE. I jutányosabb. | I. évfolyam. 37. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. szeptember 6. Városi politika. (II. cikk.) Azt tartja a közfelfogás, hogy kritizálni könnyebb, mint cselekedni. S innen van az, hogy múltkori cikkünkben említett kifogásainkat egyesek úgy magyarázzák, mintha mi csak kritizálni akarnánk. Isten ments! Mi, mint a közvélemény egyik szerény orgánuma, jogosnak, de kötelességnek is érezzük azt, hogy városi közügyeinkbe is beleszóljunk. A város nem a magisztrátusé, sem a képviselő-testületé. A város vagyonához, fenntartásához minden adófizető - polgár hozzájárul, tehát minden adófizető polgár joga is, de kötelessége is a város ügyeivel foglalkozni. A kritika tárgyává, pedig minden nyilvános közügy tehető. És amikor ilyen bírálat megindul, ne keressük a személyt, aki bírál, hanem keressük azt, hogy mit is mond a bírálat? Ha ez a bírálat jó, ha a vallott elvek helyesek, ha az adott tervezet életrevaló, ám fogadják el. De ha hibás az elv, rosszakaratú a bírálat, légből kapott a tervezet, szálljanak szembe vele és mutassák ki az ellenkezőjének helyes voltát sine ira et studio! A múltkori vezércikkünkben hibáztattuk azt a városi politikát, amely az agyonhallgatásban nyilvánul. Közügyeket csak a köz belevonásával lehet tárgyalni (s erre egyik tényező a helyi lap is!), nem pedig zárt ajtó mögött, négy fal közt! Ezért kívánatos, hogy a város vezetősége határozott munkaprogrammal bírjon, amelyet a közönség belevonásával kell megoldani és életre hívni. Ezért óriási hibának tartjuk azt, hogy az állandó alkalmazású városi tisztviselőkön kívül szinte állandó jellegűvé válik a városi tanács és képviselő-testület a személyeiben. Felfrissítésről, új erők bevonásáról szó sincs; mert két-három új tag nem számit a sok közt. Ideje már, hogy e téren rendes váltógazdaság jusson érvényre. Minden választásnál a régi, csupán címet viselő, de munkát nem végző képviselő-testületi tagot ki kell buktatni a képviselő-testületből. Hadd jusson a szorgalmas, a közért élő polgár a képviselő-testületbe, hogy ezek ott életet, elevenséget teremtsenek. Mert igy az egész holt intézmény s a város fejlődésének útját álló. A városi magisztrátusnak, a képviselőtestületnek kötelessége odairányitani a város ügyeit, hogy a pótadó ne emelkedjék, de csökkenjen. Az emelkedő kiadások fedezésére, mert e kiadások szükségképen folyvást emelkednek egy fejlődő városban, olyan intézményeket kell létesíteni, amelyek jövedelméből a város szükségleteinek egy részét fedezni lehessen. De nem oly módon, amint ezt városunk bölcsei cselekszik! Hogy milyen balgatagul cselekesznek a mi város-atyáink, legvilágosabban kitűnik, ha a tőzeggyár átvételére utalunk, amely átvétel nemcsak sok pénzébe, áldozatába került e városnak, de e mellett ott hever 70 -80 vaggon műtrágya, amelyet értékesíteni alig képesek, mert minden szakértelem nélkül megy ott a gazdálkodás. Pedig ha annak idején, sőt még most se késő, kiküldtek volna két-három embert (mondjuk a városi mérnököt, a tőzeggyár igazgatóját vagy inkább műszaki vezetőjét és esetleg egy város-atyát), hogy tanulmányozták volna ezt a különben nagyon üdvös rendszert, akkor úgy lehetett volna berendezni azt a gyárat, hogy működése ellen nemcsak hogy nem lenne panasz, de ország-világ jönne hozzánk tanulni. A szakértelemmel előállított műtrágya pedig még anyagi hasznot is hozna, nem mint most, amikor tőzegért kiadnak 11 ezer koronát, a műtrágya eladásából meg bevesznek alig 3 ezer koronával többet. Ez nem gazdálkodás! Azért még most is kérjük a polgármester urat, adja közre azt a tervezetet a tőzegrendszerről, amely megvan. Hadd ismerje meg a nagyközönség s hadd mondhassuk el beható tanulmány után rá nézetünket esetleg helyesbítő javaslatunkat. A tőzeggyár, a közvágóhíd olyan vagyonát képezhetnék e szegény városnak, amelyek hasznából a városi súlyos pótadót (mert nem 37 % ám ez, de sokkal több!) tetemesen leszorítani lehetne. Mind a két intézmény monopólium számba megy. Itt TÁRCA. Neró. Irta : Kövér Ilma. A Losonczi Újság eredeti tárcája. (Folytatás és vége.) Özv. Karikás Fridolinné úgy tett, mintha a képzelhető legtermészetesebb dolgot hallaná. — Hát vegye feleségül a húgomat. — Jaj, de^ ideadná-e az apja?... didegtedadogta Balás Ágoston. — Magának?... a testi lelki jó barátjának? — Hiszen éppen ez a baj... — Baj az, hogy maga nagy poltron. És vájjon jönne-e hozzám és vájjon tudna-e engem szeretni ez az édes jószág ?... — Hogy tudná-e szeretni ? Ebben a korban úgy van az ilyen teremtés, mint a zsenge repkény: odakúszik, odasimul minden erősebb támaszhoz, úgy, hogy semmi idő sem fejti le annak a kebléről, aki egyszer a karjaiba zárta. Balás Ágoston azt érezte ebben a percben, hogy ez az erős támasz csak ő lehet... Megnyilatkozott szivének minden titkaival, Mina néni előtt. És az angyali, az isteni Karikás Fridolinné magára vállalta a közbenjárói szerepet. Mire a következő nap délelőttjén Balás Ágoston — a legnagyobb ankszietások között — megkörnyékezte a doktorék parkját, azzal jött eléje Mina néni, hogy minden el van intézve; hogy Balásnak már csak az elengedhetlen formalitáson kell átesnie. — A fivérem esti hét órára itthon lesz. Kosártól nincs mit tartania. Balás Ágostonnak egy kicsit elállt a szive verése, egy kicsit megszédült a feje és egy kicsit úgy érezte, hogy táncol vele az egész világ, leírhatatlan boldogságának miatta__ Ezen a délutánon — természetesen — nem ment át Kovácsékhoz; ezt már a szolennitás se engedte volna. Aztán Dénes csak este lesz otthon és az édes kis babának erős migrainja van, amint Mina néni ma reggel mondotta. — Meghűlt, mert mindig kendő nélkül futkos künn — kommentálta a néni. No majd lesz gondja rá, hogy ezentúl még a szellő se érje, hogy beburkolódzék, az arcocskája hegyéig, hacsak kilép is az ajtón ; sőt ezentúl egyáltalában ki sem fogja bocsátani Ézentul... ?! Reggeltől estig nem tett egyebet, mint azt hajtogatta, hogy: mi lesz ezentúl! ? És mind emez »ezentulokat« összegezve, a végeredmény az volt, hogy Balás azt érezte, miszerint ezentúl, mint eddig: a lelkét is odaadná azért a drága kis teremtésért; annak a boldogságáért ... Esti hét óra felé elindult az elhatározott útra Balás Ágoston. Klakk, frakk, lakk. Az alsó rácskapun nyitott be a doktorék parkjábB, mert látta, hogy a főbejáraton át, jönnek-mennek a vendégek. Ma szabad estéje van a doktor urnák és ilyenkor megindul a jóismerősök bucsujárása. Balás Gusztáv gyorsan lépkedett egy ág-uton, amely a házvégébe, a doktor dolgozó szobájába vezet. Olyan fürgén, olyan szaporán szedegette a lábait, hogy a frakkjának a szárnya csak úgy repült utána. A szive, a feje tele volt a legtarkább, a legvirágosabb gondolatokkal, amelyek azt a hatást keltették benne, hogy tényleg röpül, egyenesen a menyország felé ... Kopp! — Mi ez?.. . A patvarban megakadt valamiben ... Hirtelen megfordult, hogy: bozót, cserje, ág, vagy miféle szív és lélek nélkül való tárgy az, ami most útját képes állni ő neki! ?. Hát a Neró kutya volt. Isten a tudója, hogy honnan hajtatott elé és megkapta a libegő frakk szárnyát, amely nagyban fölköltötte játszó kedvét. — Az ördögben! Neró! bocsásd el a frakkomat!... Nem vette be a szót, sőt még inkább szájügybe kapta Balás öltönyét. — Neró, Nerócskám ! Ejnye átkozott dögé ! A kutya egyre és vidáman tépázta a finom posztó darabot. A frakk tulajdonosa tőle, Neró a kegyetlen, hozzá; és ráncigálták jó nehány percig, mígnem a frakk hozott egy — nyomban végre is hajtott — salamoni ítéletet: Balás Ágoston frakkjának a fél szárnya — Neró szájában maradt. Mint pár hét előtt a nemez kalappal, úgy iramodott neki a vizsla a zsákmályul ejtett prédával. Balás Gusztáv egyet pendült, mint az orsó. Hátra tekerintette a nyakát és úgy gyönyörködött a lehetetlenné vált toilettjében__ így be nem mehet leendő apósa elé, de éppoly képtelenség, ami az egyetlen kivezető ut lenne a rettenetes malheurből: hogy haza rohanjon és Öltönyt cseréljen, mert a vendégek kiszállingóztak a parkba és már-már egészen benépesítették a helyiséget. Kétségbeejtő helyzet! Közel állt hozzá, hogy az eszét elveszítse, amidőn mindennek betetőzésére meghallotta, hogy a kertnek ama félreeső zuga felé, ahol kétségei
