Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-30 / 36. szám
osztályt illeti meg e vád, de valamennyi társadalmi rendet is. Az egyik osztály, nemcsak azért hogy jobb — szerinte könynyebb megélhetést biztosítson a gyermekének, kapaszkodik a tetszőleg könnyebb munkával járó pályák után, de az előkelő osztály éppen úgy szégyenli azt, hogy fia iparos legyen, ahelyett szinte monopolizálja főleg a közigazgatási állásokat. Ez úgy van országszerte. E bajon még a minősítési törvény sem tud gyökeresen segíteni, mert az iskola, ha még oly szigorú hírében álljon is, szemet huny, ha mondjuk egy kir. táblai biró, egy előkelő ügyvéd, egy miniszteri tanácsos, vagy egy gazdag földbirtokos, gyáros tehetségtelen fia érettségizik, vagy úgy a hogy a jogon vizsgázik. Ha szigorú és igazságos az iskola, a tehetségtelen fiú szegény apja azt tartja, hogy a tanárok kiszorítják a fiát, nem engedik, hogy szegény ember fia is úr lehessen; a gazdag avagy előkelő családok pedig az esetben, ha bukik a fiacskájuk, formálisan üldözik a tanárt s mindent megmozgatnak, hogy lehetetlenné tegyék, vagy legalább is hogy áthelyeztessék; egyik sem azt nézi, egyik sem mérlegeli, hogy csakugyan olyan gyenge tehetségű-e a fia. Hát a társadalom mint tényező miben hibás? Gyakorta halljuk, mint bókolnak, hízelegnek rokonok és nem rokonok, stréberek, álbarátok, érdekhajhászók az előkelő vagy gazdag és befolyásos szülőnek, hogy az ő fiacskájok milyen okos, vagy hogyha a zongorán, hegedűn valamicskét már produkál, hogy milyen tehetség, igazi művész, igazi tudós lesz belőle, holott kézzel fogható hazugságot mondottak s az amúgy is elfogult szülőt csak még inkább áltatják ezzel a hamis conventióval; való meggyőződésűk pedig mi? az, hogy tudva hazudtak a jámboroknak. A szülőkhöz, gyámokhoz és az érettebb ifjúsághoz egyaránt szólunk a beköszönő tanév elején s vajha minél többen szívlelnék meg ami őszinte tanácsunkat! Ti szülők és gyámok, kiket gyermekekkel áldott meg a pondviselés, jól ismerjétek meg a reátok bízott csemetéket; vizsgáljátok meg elfogulatlanul s válasszátok számukra azt az utat, amelyen képességűk szerint legjobban boldogulhassanak majd. Ha a gyermek észbeli tehetségei nem ütik meg a kellő mértéket ahhoz, hogy majdan a tudományos pályák valamelyikén boldogulhasson, ne kényszeritsétek őt arra, hogy az értelmi osztály proletárjává sülyedve céltáblául szolgáljon, de adjátok az iparos pályák valamelyikére. Állapítsátok meg közösen, ha lehet a gyermekkel egyetértőleg, mily pálya volna neki megfelelőbb. Hazánk népe azért szegény, mert a reális pályáktól idegenkedünk. Hamis felfogás az, hogy csak a tudományos pályák adnak tekintélyt; a reális pályák bármelyikén nemcsak nagyobb jólétet, de társadalmilag is nagyobb tekintélyt biztosit magának az értelmes, józan és munkára termett, takarékos honpolgár, mintha az illetőből rossz orvos, rossz ügyvéd, lusta hivatalnok,vagy bármi más lett volna. Nem a foglalkozás neme, de a kötelességtudás és a becsületesség ad tekintélyt az egyénnek. Az elmondottakkal nem azt akarjuk, hogy a szülők ne iskoláztassák gyermekeiket;, sőt, igenis oskoláztassék, de a nekik megfelelő mértékig, hogy értelmes, ügyes, szakképzett és hasznos honpolgárokká váljanak. A reális pályáké a jővő, ezek felkarolásával és szégyen nélküli méltánylásával lehetünk csak gazdag nemzet, a vagyonosodás, a közjóiét akkor lesz emelkedőben, ha nem idegen kéz, idegen erő csinálja a mi ipari szükségleteinket, hanem a külföld államaira utáltán drága pénzen kell majd beszereznünk az ipari termékeket, de ha a mi fiaink foglalják el azt a tért, mely óriási jövedelmet biztosit a kapzsi szomszédnak eladdig, de emugy itthon maradna majd. Ha a kereskedelem jelszavaként tekinthetjük a »tengerre magyarét, úgy nem kicsinylendő, de elmélkedésre és követésre hálás mottónk legyen az is, hogy »iparra magyar«! sz .s. rendesen már a kora délutáni órákban át szokott bandukolni az alig egy-két puskalövésnyire fekvő pusztájáról, hogy dispozitiójára legyen barátjának, mihelyt hazajön. Ez a tulon-tuli előzékenység főleg egy év óta nyilatkozott meg Balásnál.) Gusztáv ur most is azzal indítja meg a társalgást, amit már nem egyszer hangoztatott, miközben a távolban haladó Gitán felejti a tekintetét: — Hogy elröpül az idő ! ?... Kész nagyleány ... Csak ilyenkor látom, hogy mennyit vénülök ... Mina néni megint a szokott, kitörő refrainnal vág vissza: De sokszor is eltűnődöm én a fölött, Balás, hogy maga, aki olyan nagyszerűen rendezett viszonyok között él, mert hisz az egész megyében nincs hozzá fogható szerencsés gazda; magának még a jég is elkerüli a vetését, mert Balás Guszti földje iránt respektusa van minden elemi veszedelemnek ... Bizony, mondom, nem értem, hogy az ilyen Istentől dédelgetett ember hogyan élhet efféle magányos veréb életet ? . . . Mondja meg igazán, miért nem házasodott meg maga? — Hja, mikor az ember egész életének cselekedetével sem tesz egyebet, mint okot szolgáltat azokra az örökké felelet nélkül maradó »miért«-ekre. Egyébiránt, ha meg is tudnám mondani az »azért«-jét: ezzel már nem tehetem megtörténtté a meg nem történtet... — Nem-e?.. Hát házasodjék meg most... — Most? a mikor már innét-onnét 50 éves leszek. javából. Baj is az! Kap maga azért feleséget a A javából? hm! Hát tudja édes Mina nagysám, gonosz jószág ám a férfi; mindig a szeme után indul a szive... Csúf hiba, hanem hát benne leledzünk mindannyian. De hisz van itt elég csinos leány Kétkedőleg ingatta a tejét Balás. — Rég és általánosan elfogadott nézet, hogy a szépség relativ fogalom, de az én koromhoz találó leányok, szépség dolgában már kissé mégis .- Micgoda?... tán csak nem gondolja, hogy valami vén leányt képzelek?.. No persze! Talán megbomlott volna ... — De könyörgök, az én éveimben ... Eh, a férfinek nincsenek évei! a férfi. .. Az is csak vén ember, amikor már 50 éves. Főleg a nőtlen férfi, az agglegény... — Ugyan hallgasson! Kap az a csúnya férfi feleséget 50 éves korában is; kap bizony, akár egy 18,esztendős leányt, ha ő akarja... Balás Ágostonnak arcába csapott a vér, arra a nyomatékosan hangoztatott 18-ra, vagy tán arra, hogy Mina néni éppen akkor fogta fel asszonyi. mindentlátó szemével az ő pillantását, a mikor odafelé tévedt a tekintete, ahol az állt, aki éppenséggel 18 éves ... »Kap bizony, akár egy 18 esztendős leányt, ha ő akarja...« Ezt a pár szót hajtogatta magában Balás Gusztáv még akkor is, a midőn már jól éjszakába nyúlt az est és ő még folyton ott himbálódzott abban a térés szobájában, a nádhintaszékben. A kezében szorongatta azt a szürke kalapot, mint valami örökbecsű ereklyét; azt a kalapot, amelyet az aranyos baba mentett meg az ő számára Azt hitte: még most is rajta látja annak a parányi, gödrös kacsócskájának lágy, rózsaszín ujjait. Cirógatta a kalap pereméjét, mintha csak az ő édes, kedves, puha kis kezét simogatná... És ha ez csak ma este vette volna kezdetét, ha nem mutatkozott volna ez a rendellenes állapot már hetek, hónapok, sőt Isten a tudója, hogy mióta már. Hangok a szomszédból. (Válasz Kalanda János tanító úr válaszárá.) (y) ÁmbáraTek. Szerkesztő úr csillag alatt jegyzett rövid megjegyzésével teljesen kimentette válaszomat, mégis soraim bővebb kimagyarázása végett legyen szabad magamat röviden tisztáznom, nehogy elefántokra vadászva, magam is szúnyogokat szűrni látszassam. Olvasva Kalanda János tanító úr becses válaszát, mindenek előtt is örülök annak, hogy Kalanda János tanító úr is örvend annak, hogy 40 évi tanítói működése alatt Káinon, az általa művelt szántóföld gazdag kalászt és az általa gondozott kert pirosló gyümölcsöt — ha nem is édeset — hozott. Örülök továbbá annak is, mert hisz a tanító úr is örül annak, hogy a garábi hiveka hittan magyar tanítását kérelmező folyamodványukat nem csak az esperességi közgyűlés elé terjesztették fel, hanem közre adták ezen lap 35-ik számában s nem tették ezt tendenciózusan a tanító úr ellen, hanem a legőszintébb hazafiui érzetből. Én ezen örömét értem és ki is tudom magamnak magyarázni, de már azt — bocsánatot kérek ezért a tanító úrtól — nem értem, miért örül annak, hogy nem is a kálnói egyházhivek, hanem csak ama 8—10 garábi ember keresi azt olyan szokatlanul, t. i. a tanító úr egyenes és határozott megkerülésével, amit a tanító úr egyedül (mert lelkész üresedés van) adhat meg nekik, amennyiben maga irja: »hogy az iskolai év beálltával minden egyes szülőt meg fogok kérdezni, mily nyelven kívánja gyermekét a vallástanra taníttatni«*) miből világosan kitűnik, hogy amily joga van az egyesekkel szemben, annyi, sőt talán több joga van az összesekkel szemben, mert a tanítás egyöntetűbb. De nem értem a tanító urat legfőképp akkor, hogy mint jó protestáns ember, miként örülhet annak, hogy hivei, kik bizonyosan tudják azt, hogy zsinati törvényeink értelmében, minden nevezendő egyházi jog az egyházközségi közgyűlésben gyökerezik, mégis az esperességi gyűléshez és a nagyközönséghez folyamodnak, tehát olyan fórumokhoz, amelyek legföljebb csak biztatást, de egyebet semmit sem adhatnak s a mellett rontják kifelé és befelé az egyháznak a tekintélyét: egyszóval nem értem azt, hogyan örülhet annak valaki, ha valamely nagy és nemes ideák keresztül viteléhez maga is elég erős és tehetséges, megvalósításukhoz mégis külső idegen,, talán ellenséges támogatást keres s a helyet, hogy maga vinné el a győzelmi babért, mással osztozkodni kíván ?! Nem lett volna-e talán sokkal szebb úgy, ha a kálnói egyház saját közgyűlésében végeredményesen határoz e saját bel*) Bár ezt már nehány évtized előtt is meg lehetett volna tenni, vagy legalább megkísérelni! (Korrektor.) Hejh, Balás Ágoston, Balás Ágoston ! miért is nem házasodtál te meg, hisz nagy Don Juan voltál a magad idejében ... Most már lehetne egy akkora fia, aki elveit etné A kis Gita az q fiának a felesége... az ő kis menye .. ? A kis Gita?... Mélyet, hosszút sóhajtott, aztán oda módosította az elmélkedést, hogy, vagy miért is nem halasztotta el a bölcs Isten, legalább vagy 20 esztendőkkel abbeli szándékát, hogy őt a világra teremtse; úgy ő most csak 28 éves lenne. Ő pedig 18... Összeillő párocska... »Kap bizony akár egy 18 éves leányt is, ha ő akarja...« De vájjon tudná-e őt szeretni, egy kicsit? egy icit-picit ?... annyit, mint egy jó ... papát azaz, mint egy jó — nagy — bá — csit azaz séges Azaz, hogy bizony ez se volna neki elégjaj, de föl is forgatta az ő lelki békességét az a Mina néni!.. Balás Gusztáv ez időtől fogvást, éppen annyit settenkedett özv. Karikás Fridolinné mellett, mint Gita körül, sőt a kis Dini, de még a Neró kutya kegyeit is kereste; mert hisz — enynyire-annyira — valamennyien a famíliához tartoznak. Neró azonban gyakran förtelmesen visszaélt a baráti indulatával; hovahamarább épp úgy játszópajtásának tekintette Balást, mint akár a Dini fiút. És Balás türelmes volt, mint a bárány, mint a valóságos cukor-bárány. Mivel pedig kiismerte Nerónak egy speciális gyöngéjét, még azt is megcselekedte, hogy mielőtt Kovácsékhoz ment volna, betért a mézesbáboshoz és megvásárolt egy-egy
