Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-28 / 27. szám

növekvő drágaság s a kereseti viszonyok megnehezbülése miatt bizony alig tett valaki is félre. Fővárosi lapok írják a legilletékesebb helyről nyert tudósítás alapján, hogy az adóügyi hatóságok a mostani javaslatokat saját initiativájukból csinálták, s erre nekik a minisztérium semmiféle utasítást nem adott, s azok a kormány intenciójával nem is egyeznek. Ha ez igy van, úgy méltán fel­merül a kérdés, mire való e szörnyűséges igyekezet, ez óriási buzgóság? Azt kell fel­tételezni, hogy szűk látókörükben nem tudják, mire vezet az adóprés ily eszeveszett csa­­varintása. Nem látják a polgárság anyagi romlását arra az esetre, ha indokolatlan javaslatuk keresztül menne. Érdeke a túlbuzgó adóügyi referensek javaslatai ellen való küzdés nemcsak a pol­gárságnak, hanem az államnak is. Az állam­nak azért, mert nem lehet célja agyonnyomni az adófizetőt, akire a jövőben is szüksége van. De érdeke a kormánynak is, mert arra a szeretet és nimbusz, mely őket most méltán körülveszi elenyészhet, pedig arra szüksége van, hogy meg tudja valósítani azon nagy és magasztos feladatokat, amelyek­re vállalkozott. Beteg Magyarország. Irta: Dr. Okolicsáriyi Kuthy Dezső, kir. tanácsos az Erzsébet szanatórium igazgató-főorvosa. Az emberfaj legnagyobb ellensége napjaink­ban a gümőkór, a tuberkolózis, az egész civilizált világ legpusztítóbb népbetegsége. Európának 365 millió lakosa közül állandóan szenved benne több mint 5 millió, s évente életét veszti általa 800.('00 ember, az Egyesült államokban évente 150.000 ember pusztái el e bajban csak a javakorbeli fel­nőttek közül, ami ha egy produktiv élet-év állam­­gazdaságtani értékét csak 50 dollárra tesszük, s a 35 éves emberről csak annyit tételezünk föl hogy a tuberkolózis közbejötté nélkül még átlagosan további 10 esztendőt élt volna, az egyesült álla­moknak a gümőkórság révén évente 75 millió dol­lár, azaz bőven 300 millió korona veszteségét jelzi. A magyar tüdővészellenes mozgalom nagy­érdemű vezére, Korányi Frigyes, évekkel ezelőtt kiszámította, hogy Budapesten állandóan élő, kö­rülbelül 13500 tüdőbajos egyén betegsége évente több, mint 6 millió korona veszteségünket jelenti csak munkaértékben, de ha az ápolásuk költsé­geit a legminimálisabban számítjuk is, uj 3 millió korona évi költség járul az összeghez s magának a magyar székesfővárosnak a gümőkór által oko­zott nemzetgazdasági kára évente meghaladja a 9 millió koronát. De mit eredményezne a számitás az egész országra, mikor a hazánkban egyidőben található gümős betegek számát 400.000-re kell tennünk, szemben a főváros IBYj ezer betegével. És még, ha a baj által okozott szenvedést, keservet, gyászt, nyomort tekintjük! Elszorul a szív a kálvária láttán, amelyen a beteg és családja keresztül esni kénytelenek, mig kellő segítség hí­ján a megváltás be nem következik. Europa tüdővész halandóságának grafikai képéről leolvasható, hogy Magyarország helyzete a tuberkulózis szempontjából nem éppen a legjobb. Évente elhal gümőkórban 1 millió élőből legalább 3000—3500 ember. Kétségtelenül rosszabb a hely­zetünk Németországénál, ahol évente gümőkórban minden 1 millió élőből 2000—2500 ember hal el s ország mégis minden erőmegfeszitéssel dolgozik a pusztító kór megzabolásán. A tuberkulózis közvetetlen oka és előidézője a Koch által 1882-ben fölfedezett gümőbacillus. Ez egy szerfelett kicsiny és vékony mikroba, hossza egy milliméter ezredrészének 2—4-szerese, vastagsága pedig egy ezredrész milliméternek is csak alig a fele. Legnagyobb számban a gümős egyén köpetében van. Életképességéről a köpetben a következőket tudjuk : Légmentesen elzárt üve­gekben és nedves dobozokban, a világosságtól meg­védve a baccilusok 188 napig életképesek marad­nak ; nedves homokban és közönséges szétszórt fényben (nappali világosság) 153 napig, zsebken­dőben 110 napig, szőnyegen 70 napig, homokon, száraz és világos helyen 70 napig marad marad meg a gümőbacillus életképessége. A napsugarak hatásától a köpet 7 óra múlva elveszti fertőző ere­jét. A sötétség meg a nedvesség ekként ama té­nyezők, amelyek meghosszabitják a tuberkulózist okozó bacillus életét. Nem szabad tehát a beteg embernek a ba­­cillust tartalmazó köpetet a szobában elszórnia, a tüdő váladékát megfelelő köpő edényekbe gondo­san össze kell gyűjteni s aztán meleggel, felfőzés­sel, forró vízzel elpusztítani a veszedelmes mikroba életképességét. De nem szabad a szobába egész­séges embernek sem bevinni a fertőző anyagot, amit a talpra ragadt és a sleppbe kapaszkodó kö­pettél pedig megtesz az ember, (hogy az utcáról lakásába behordja) ha nedves lábtörlőit nem hasz­nál s ha a hölgyek sleppet vagy csak a födlig érő ruhát is viselnek. A köpetgyüjtést a fennjáró beteg leghelye­sebben a Dettweiler-féle zsebben hordható köpő- 1 üveggel az ágynál pedig a Kuthy-Ruttner-féle igen egyszerű és könnyen tisztítható köpőcsészével vé­gezheti. Amig a köpetgyüjtést a betegek lelkiismere­tesen végezni nem fogják s a fertőző anyag foly­ton szétszóratik, addig kellőképen nem fog a be­tegek száma megcsökkeni s a tuberkulózis a lelki és anyagi nyomor állandó forrása marad. Hogy mennyire fertőző és lakásbetegség a tuberkulózis, mutatják azon vizsgálatok is, amelyek New-Yorkra nézve kimutattak, hogy egyes házak, melyekben fertőzött lakások voltak, a gümős ha­lálesetek egész csoportját szolgáltatták, másokban meg a baj alig fordult elő. A lakást tehát, melyben gümős beteg elhalt feltétlenül dezinficiáltatni kell, amire ma már ná­lunk is, Budapesten, meg van adva a mód, ha a fél a székesfővárosi fertőtlenitő-intézetnek ebbeli óhajtását tudtul adja. ligeti (gácslehotai) vőlegény kíséretéhez tartozó szintén három szál paraszt muzsikus rángatta a vonót s a legszebb magyar dallamokat és kuruc­nótákat csalta ki a száraz fából. A falu fiatalsága úgy járta a csárdást, mintha mindeniknek a Horto­bágyon ringatták volna a bölcsőjét. A maskófalvi népnek azonban nemcsak a magyar nóta és tánc iránt van meg az érzéke, meg tud az barátkozni édes hazánk nyelvével is, politikai hitvallását illetőleg pedig erős 48-as füg­getlenségi. Nemcsak a gyermekek, hanem az egész fiatalabb generáció beszél magyarul. Március 15-ét több mint 20 év óta magyar isteni tiszte­lettel, hazafias beszéddel és szavalattal üli meg a derék község. A hazafias beszédet az öregebbek kedvéért tótra is lefordítja gondos lelkipásztoruk, aki a rábízott híveknek nemcsak vigasztalójuk, tanitó-mesterük, hanem az okszerű gazdálkodás­ban is jóakaró vezetőjük és mintaképük. A lako­sok ugyanis még 20 év előtt is, mivel a sovány föld nem adta meg nekik mindennapi kenyerüket sem, fazekat fuvaroztak az ország minden részébe. Sokszor hetekig kellett faluzniok, mig a fazékon, tálon, serpenyőn és tányéron gabonaneműekért túladtak. Az igy kapott búza, rozs és árpa fele az övék lesz fuvar fejében. Évek óta megfordulok Maskófalván és saját szemeimmel látom, hogy a mívelésre alkalmas talaj folyton szaporodik a határban. A hol még évekkel ezelőtt árkos, bokros, vízmosásos és kavicsos paflagónia éktelenkedett, most az a hely a régi állapotokhoz képest Kánaán­nak mondható. A lelkészgazda a mostoha földbe először csillagfürt (lupinus) név alatt ismert gaz­dasági növényt vet, s csak mikor az a talajt va­lamennyire megjavította, vet bele takarmánynak valót, majd gabonaneműeket. így küzködve mint­egy 70 holdat hódított meg a kultúrának részben az egyházi, részben pedig a saját tulajdonát ké­pező területből. Példáján fölbuzdulva, hívei is évről-évre több és több földet tesznek megmun­­kálhatóvá. Ez örömemre szolgáló tapasztalat mellett — sajnos — nem láttam, hogy hol virulnak a „Tu­lipánkert“ virágai. A talaj a honi virágok tenyész­tésére, mint egész leírásomból kivehető elég alkal­mas, csak tisztítsuk meg előbb a „ceské zápatky“ s más hasonló néven ismert dudváktól. Maskófalva érdemes lelkésze iskolatársam, tanítója pedig állami főgimnáziumunkban növendékem volt. Ők a dudvát, a gyomot, ha a hazafiság szemüvegén át nézik, jobban megláthatják, mint más. Lássák is meg s legyenek ők a „Tulipánkert“ szorgalmas kerté­szei : irtsanak s gyomláljanak. A régi diákköri emlékek fölelevenitésében eltelt kedves nap után fölfrissülve, gyönyörű hold­fény mellett röpítettek haza pap barátom tüzes paripái. Besse Dávid. Hogy a hatóság figyelemmel tarthassa az ily lakásokat, ehhez szükséges volna a súlyos tuber­kulózis esetek bejelentése a hatóságnak. Ebben sok helyütt a betegek zaklatását látják. Norvégia azonban, melynek pedig a mienknél sokkal kisebb a halálozása, de sokkal kevesebb az analfabétája, irni-olvasni nem tudó lakosa is, egész bátran be­hozta már a kötelező bejelentést a gümőkór ese­teiben. Az a világmozgalom, mely a KIX. század vége felé a tuberkulózis terjedésének meggátlására a kettős vörös kereszt jelvénye alatt megindult, a baj óvó-gyógymódját, profilaxisát azzal igyekszik teljesíteni, hogy népkonyhákat állít, a nép élelme­zési viszonyainak javításán fárad, az alkoholizmus ellen küzd, egészséges munkáslakásokat és mű­helyeket követel, a szegény néposztály lakásaiba el is megy, hogy ott körülnézve, a hajlamosoknak látszó egyéneket a közjótékonyság gondozásába vegye, gyámolitsa. Az iskoláktól megkívánja, hogy egészséges épitkezésüek, berendezésüek legyenek, a gyermek ott el ne satnyúljon, iskolaorvos ügyel­jen rá, kellő testi erőfejlesztésben és legyen része a gyermeknek az iskola révén. Maguknak a betegeknek gondozása, gyógyí­tása manapság mind kiterjedtebben arravalo inté­zetekben, szanatóriumokban történik. Ezek gyógy­módjának alapelve az u. n. higiénikus kúra, fő­ként abból áll, hogy a beteget az egészégi köve­telmények maximumával épített és berendezett házban, mely a lehető legtisztább környezetben áll, helyezzük el sok szabad levegőben, napfényben részesítjük, bőségesen tápláljuk, edző és erősítő vizkúrát nyájtunk neki, mozgását szabályozuk s úgyszólván minden percét felügyelve, minden ár­talomtól távoltartani igyekezünk, hogy szervezete az elvesztett ellenálló erőt visszanyerhesse s a gyógyulás folyamata megindulhasson. Ez a keze­lés még a XIX. század közepén divatba kezdett jönni, de drágasága miatt csak a vagyonos em­bernek volt hozzáférhető. Az emberszeretet azonban jótékony kézzel segítségére sietett a szegénysorsú szenvedőknek is; szanatórium-egyesületek, tüdővész ellenes ligák ala­kultak, amelynek egyik célja ily gyógyintézetek állítása, melyekben kevés pénzért, sőt részben egész ingyen részesülnek a tuberkulózis által meg­lepett szegények kellő ápolásban. Ilyen a budapesti Érzsébet királyné szanató­rium is, mely az állam, a társadalom és a főváros közös áldozatkészségéből létesült s rövid négy éves fennállása óta már több mint kétezer beteget kezelt s közülök sokat megtartott az életnek. A közönség köréből. E rovatban közlöttekért a felelősség a beküldőt terheli. Divény és a püspök-fogadás. Nógrád vármegye közgyűlésének határozata értelmében Rozsnyó püspöke, a vármegye szülötte, fényes fogadtatásban volt részesítendő mindenütt, ahol megjelenik. A vármegyei hatóság intézkedett a püspök fogadtatás ügyében s hivatalos értesítést küldött a püspöki látogatás sorrendjéről és idejé­ről. Divény szintén ki akarta venni részét a püs­pök ur ünnepeltetéséből s társadalmi úton is hozzá látott, hogy a fogadtatás mind a püspök úr magas méltóságának, mind Divény régi, jó hírének megfelelő legyen. A lehető legnagyobb ünnepélyes­séggel szándékozott fogadni főpásztorát. Az egyházközség jótevő kegyurának, Zichy Nép. János gróf ur ő méltóságának bőkezűségé­ből drága pénzen felszerelt lovas bandérium, dia­dalkapu, fellobogózott diadalát stb. mind készen állott a püspök ur fogasására; hat község képvi­selő testületé, mintegy másfélezerre menő közön­sége várakozott a község határán; az elöljáróság üdvözlő beszéddel, a hölgyek csokorral szándé­koztak ünnepi diszt adni a fogadtatásnak; megér­kezés után este a szegény polgárok .filléreiből vá­sárolt lainpiónos-menet, másnap az egyes testüle­tek tisztelgése volt programmba véve, egy szóval az ünnepi ceremóniák egész tömegében nyilvánult volna a közönség mély tisztelete és ragaszkodása püspöke iránt. Azt akartam most mondani: ember tervez, Isten végez, ámde, sajnos, itt ugylátszik emberek is végeztek. A kifényesített község lakói a hozzátartozó községek lakóival együtt a hivatalos sürgöny ér­tesítése szerint a kitűzött napon, már félórával a sürgönyben jelzett idő előtt, tehát délután 4 óra­kor kivonultak a község határára : az intelligencia fogatokon, a polgárság gyalogszerével és szakadó esőben, éles kriványi széliben megkezdte a vára­kozás hosszú folyamát.

Next

/
Thumbnails
Contents