Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-14 / 25. szám
Melléklet a Losonczi Újság 25. számához. (1906.) Azon fiókok, amelyek ezen útbaigazítás kiadása előtt alakultak meg, rendkívüli közgyűlést hívnak össze és szervezetüket ezen útbaigazításnak megfelelőleg módosítják. Ha egy megyében már több fiók megalakult, a budapesti központi szervezet intézkedésére megalakul a „megyei rendezőség“, mely a megye székhelyén működik és áll: a) a megyében megalakult fiókok elnökeiből, b) a központi szervezet által megbízott egyénekből. A megyei rendezőség a megye összes fiókjainak fejlesztésére törekszik. Tájékoztatja a központi szervezetet a megyei fiókok működéséről, kutatja az okokat, amelyek miatt esetleg a megye több részében a fiókok nem alakíthatók meg. A megye összes kerületei felett az ügyrend szerint felügyel és ellenőrzést gyakorol. A rendezőség a fiókok összes tanácskozásain részt vehet. Általában táplálja a jóviszonyt a fiókok között, úgyszintén a fiókok és a központi szervezet között. A szervezési nyomtatványok már elkészültek, s a „Tulipánkert-szövetség“ elnöksége felhivja mindazokat, akik a szervezésben közreműködni óhajtanak, szíveskedjenek azt a központi irodával (Budapest, VII., Kerepesi-ut 44.) közölni, az iroda a szervazéshez és a taggyüjtéshez szükséges nyomtatványokat az érdeklődőknek azonnal megküldi. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-egyleiének életképességéről. (Válasz dr. Gärtner Henrik úr cikksorozatára.) (Befejező közlemény.) Ne aggódjon a cikkíró azon, hogy egyletünk nem bírja majd teljesíteni kötelezettségeit tagjaival szemben. Hiszen tagjaink a belépéssel mintegy kötelezettséget vállalnak arra, hogy közreműködésükkel és hozzájárulásukkal segélyt nyújtanak a tagoknak a bekövetkezhető szükség esetében. Egyetlen egy tag sem kíván az egylettől szemfényvesztéssel szerzett mesebeli kincseket, hanem csak azt, amit józan számítással adni lehetséges. Mi mindenütt őszintén hirdettük, mit adhat az egylet tagjainak és a tagokban van annyi belátás, hogy nem követelnek többet, mint amit az alapszabályok előírnak. ' Azon legvégső és nem remélt esetben, ha a megállapítottnál nagyobb lenne a rokkantak arányszáma, úgy, hogy a mai illetékek nem nyújtanának elegendő fedezetet a megállapított segélyek kifizetésére: akkor folyamodik az egylet az alapszabályban gyökerező azon jogához, hogy a tagoktól valamivel magasabb illeték fizetését kéri, hogy a segélyeket le ne kelljen szállítania. Sehol a világon nincs és nem is lehet ez másként, mert az egyletnek a tagokban kell megtalálnia azt az erőforrást, mely a maga kimeríthetetlenségével biztos és megingathatatlan alapja az egylet életképes ségének. Ne féljen a cikkíró, nem lenne ,ez sem országos szerencsétlenség, sem országos botrány, ha ez a nem remélt illetékemelés bekövetkeznék is, éppen úgy, amint nem lett forradalom a közterhek emelkedéséből és abból (hogy egy közelfekvő hasonlatot mondjunk), midőn a törvény alapján szervezett kötelező betegsegélyző pénztárak kénytelenek voltak az illetékeket fölemelni, hogy a türvényben biztosított ellátást tagjaiknak megadhassák. Biztosan meg vagyunk győződve a felől, hogy ha a legvégső esetben erre kerülne a sor : munkabíró tagjaink nem riadnának vissza esetleges csekély áldozattól azért, hogy a munkára képtelen tagoknak a kilátásba helyezett járandóságot megadhassuk. Ez a tagoknak önmaguk és egymás irányában az alapszabályok szerint vállalt kötelességük. Van még néhány szavunk a cikkirónak a más intézményekkel való összehasonlító adataira nézve is. Ne gondolja, hogy talán mi azokat nem ismerjük és eredményeiket figyelemmel nem kisérjük. A cikkíró adatai nagyon sántítanak, midőn párhuzamot von ami egyletünk és a német munkásbiztositó pénztár szolgáltatásai között. Elfeledi vagy nem veszi észre azt, hogy a német birodalmi pénztár azért emészt föl oly sok milliót, mert életbelépésének első pillanatában sok ezer elaggott munkás állandó ellátásával lett megterhelve, s nem volt semmi várási idő lekötve, hogy az intézmény jövendő életképességét kellőképpen megalapozhatta volna. Igaz, hogy ott az állam maga viseli a terhieknek egy harmadát és az évenként sok millió márkát igényel; de ezzel szemben nagy súllyal esik a mérleg serpenyőjébe azon körülmény, hogy ezzel a szegénykérdés úgyszólván kielégítő megoldást nyert. Amit a polgárok pótadóban erre a célra befizetnek, az megtérül azon a utón, hogy nem kell a városoknak és a polgároknak a szegények eltartására egyebet áldozniok. Vájjon mikor érjük el minálunk ezt az ideális állapotot, mikor az e célra való jóakaratú és őszinte törekvésnek oly ellenséges indulattal próbálnak gátat vetni, amint ezt dr. Gärtner ur teszi. Azt mondja a cikkíró, hogy ez a kérdés ki van szolgáltatva a hozzá nem értő dillettánsok téveteg kísérletezéseinek. Hogy ez az állítása mennyire megfontolatlan, mennyire nem felel meg a tényeknek : a fönt elősoroltakon kívül élénken kiviláglik a következőkből is. A múlt nyáron itt járt egyletünknél dr. Zacher, a cikkíró által hivatkozott német birodalmi munkásbiztositó hivatal központi elnöke, aki Szterényi József államtitkár ur kimerítő értesítéséből lett figyelmessé egyletünkre. Itt dr. Diószeghy József miniszteri titkár kalauzolása mellett a legalaposabban megtekintette egyletünket és tanulmányozta annak szervezetét és a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkozott az egyletünk által elért eredményekről, ami őt, a szakembert, szinte bámulatba ejtette, hogy miként lehetett minden állami és egyéb támogatás nélkül ily bámulatos és páratlan eredményt fölmutatni. Meg fogja engedni a cikkíró, hogy dr. Zacher úr, aki hivatásból és a legelső helyen foglalkozik a munkásbiztositással, nem minősíthető laikusnak ezen a téren, melyen senki sem (talán még a cikkíró sem) lehet otthonosabb, mint ő, aki e kérdéssel élethivatásból és irodalmilag is sokat foglalkozik. S ha ez az elismert elsőrangú szaktekintély nemcsak az elismerés, hanem a teljes megértés hangján nyilatkozik egyletünk életképessége felől: akkor igazán nem veheti tőlünk senki sem rossz néven, ha ezt a szakvéleményt fölébe helyezzük a cikkíró véleményének, melyet bizonyára csakis rémlátások sugallhattak. Nem állja meg helyét a Magántisztviselők Nyugdijegyletére való utalás sem. Ennél az intézetnél az illetékeket főként az drágítja meg, hogy az elhalt tag özvegyének tetemes állandó járandóságot biztosítanak, ami kétszeresnél is nagyobb terhet ró az intézményre; mig ami egyletünknél nem nagy jelentőségű összeget vesz igénybe az özvegyek végkielégítése. Azonkívül nálunk megvan a lehetőség arra, hogy egyes tag évtizedeken át fizet és elhalálozása esetén egyáltalában nem lesz az egyletnek a hátramaradottakkal szemben semminemű kötelezettsége. El nem mulaszthatjuk fölhozni egyletünk életképessége mellett azon bizonyítékot sem, hogy úgyszólván napirenden van, hogy kisebb, kevés taglétszámuknál és fejlődési terük hiányánál fogva életképtelen nyugdíjintézetek úgy biztosítják jövőjüket, hogy teljes vagyonukkal és tagjaikkal beolvadnak a mi egyletünkbe. így történt meg már eddig a hirlapszedők, a cipészek és a segélypénztári tisztviselők nyugdíjpénztárának beolvadása. Legyen meggyőződve mindenki afelől, hogy a belügyminisztérium semmi esetre sem engedte volna meg nevezett egyletek beolvadását, hogyha meg nem volna győződve egyletünk szolid alapjairól és életképességéről. Egyébként maga a kereskedelmi kormány is számtalanszor a legmelegebb elismerés hangján nyilatkozott az egyletünk által elért bámulatos eredmények felől. Jelezni kívánjuk még azt is, hogy minden törekvésünk oda irányul, hogy a törvényhozás a rokkant- és aggkori bistositást ép úgy kötelezővé tegye, amint kötelezővé van téve a betegsegélyezés. Ezen törekvésünk megvalósulása egeszen átalakítaná mai társadalmi életünket s ez által nagyrészt megszűnnének az elégedetlenség zavargásra indító okai s a társadalmi osztályharcokat a békés megelégedettség termékeny ideje váltaná föl, amely zsenge és fejlődő iparunk kívánatos megerősödésére föllenditő hatást volna képes gyakorolni. Ebben a valóban közhasznú működésünkben kérjük a nagy társadalom hathatós támogatását; mert hiszen a munkaképtelen és elaggott munkásnép ellátása nem egyetlen osztálynak, hanem az egész társadalomnak is létérdeke. Érdeke ez az államnak is, mert hiszen az államnak kötelessége polgárainak jólétét annak megfelelő intézmények létesítése által gondozni. És ha ez az állami gondoskodás ami sajátságos közviszonyaink következtében még talán évtizedeken belül jámbor óhajtás marad: joggal elvárjuk a ránk virradt uj korszak vezérférfiaitól, hogy a munkásoknak ezen igazán jóra irányuló törekvését meleg szeretettel fölkarolják és megérdemelt támogatást juttatnak egyletünknek valóban fontos hivatásának minél sikeresebb betöltése érdekében. A magyar sajtót is arra kérjük, hogy óvatosabb körültekintéssel akadályozza meg a dr. Gärtner úréhoz hasontó méltatlan támadásokat, melyet egyletünk meg nem érdemel, sőt inkább az érdemli meg, hogy minden jóakaratú ember megtegyen minden lehetőt, egyletünk fölvirágoztatásá és megerősítése érdekében, mely az egész társadalom jövendő jólétének és békés boldogulásának legfőbb biztosítéka leend. Budapest, 1906 május hóban. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj egyletének központi elnöksége. HÍREK. Heti krónika. Mindig, mindig mondom, Hogyha sok a gondom: Beh szeretnék gyermek lenni, Himes réten kergetődzni, A világgal nem törődni! De hogy minapában Erdőben sétáltam: Megsajnáltam egy gyermeket, Mivel annyi könyvet cepelt Színes virágcsokor helyett. Szegény isten-adta Készült vizsgálatra; Tanult, magolt, járt a szája Sápadt, vénült volt orcája . .. A tudomány, lám mily drága! És ezóta, kérem, Ilyen a beszédem: De jó, hogy már »felnőtt« vagyok; Nem sorvasztnak vizsgálatok S mint a madár, szabad vagyok! Szabad vagyok, mondom; Semmivel sincs gondom. Bár a hajam nem egy szála Fehér, mint a tél virága; Hogy mitől? Tudja a kánya! Tán ezért szeretnék Űzni réten lepkét, Ismét újra gyermek lenni, Iskolában felelgetni . . . Nem bántana tán most semmi! A koronázás évfordulóját városunk templomaiban hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg. A polgári leányiskola ez alkalomból hangversenyt tartott, amelynek műsorán ének, zene és szavalat szerepeltek. Ennek keretében olvasta fel az intézeti igazgatónő nagyérdekű értekezését a magyar alkotmány fejlődéséről s az azért vívott küzdelmekről. Minden egyes száma a műsornak a gondos és alapos előkészültségről tett tanúságot, s épp ezért bőven kijutott a szereplőknek az elismerésből és tapsokból. Házasság. F. hó 11-én esküdtek egymásnak örök hűséget Rakottyay Irén és dr. Vodzák Béla. A polgári házasságkötést Jeszenák Rafael anyakönyvvezető végezte, tanukként Szabó Pál és dr. Bazovszky Lajos szerepeltek. Az ezt követő egyházi szertartás díszes násznép és nagyszámú közönség jelenlétében folyt le. Az ifjú párnak az oltár előtt elhangzó ünnepélyes nyilatkozatának jelentőségét az eskető lelkész ékes szavakkal fejtegette, majd pedig megáldotta a szivek őszinte vonzalmából fakadt szerelem által szőtt frigyet. A szertartás elvégeztével fogadta az ifjú pár a szülők, a barátok és tisztelők szerencsekivánatait, melyekhez mi is hozzájárulunk azon óhajjal, hogy legyen osztályrészük mindenha a zavartalan boldogság. Tornavizsgálat. Az áll. főgimnázium tornavizsgálata közbejött okok miatt 14-én, csütörtök délután 5 órakor,.fog az állami tornakertben megtartatni, amelyre az érdeklődők ez úton is meghivatnak. Helyőrségünk tisztikara f. hó 9-ére tervezett erdei mulatságát közbejött akadályok miatt bizonytalan időre halasztotta el. Jótékonycélú hangverseny. E hó 16-án, szombaton délután pont fél 4 órakor, a polgári leányiskola nagytermében tanítványaim egy részével hangversenyt tartok, amely alkalomra a nemeslelkű közönséget tisztelettel meghívom. Belépődíj 20 fillér. A jövedelem a négy elemi iskola szegénysorsú tanulói javára fordittatik. Horváth Amália. A Losoncz és vidéke ipari hitelszövetkezete, mint az országos központi hitelszövetkezet tagja, f. hó 10-én d. e. 11 órakor tartotta rendes évi közgyűlését Hodlik Imre elnök elnöklete alatt. Jelenvolt 27 tag 38 üzletrésszel. Elhatároztatott, hogy a mérlegben kimutatott 465.90 korona tiszta nyeremény egész terjedelmében, valamint a bútorcsarnok szakcsoport 120.28 korona nyereményének 5%, azaz 6 kor.
