Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-14 / 25. szám

a szövetkezet tartalékalapjához; a felmaradt 114.28 korona pedig a szakcsoport tartalék-alapjához csatoltassék. Beküldetett. A következő sorok közlésére kérettünk fel: »Becses lapjuk junius 7. számában rólam a következő megjegyzés foglaltatik: „Jan­­kovics Marcell füleki képviselőt tévesen sorozták a távollevők közé ez alkalommal“ . . . már t. i. a trónbeszéd alkalmával. A valósághoz híven közölnöm kell, hogy én a trónbeszéd meghall­gatására ugyancsak nem mentem fel a budai várba, — e magatartásomnak oka az volt, hogy a párt kimondotta, hogy kiki szabadon követheti meggyőződését e kérdésben, én tehát követtem, a miként ezt megcselekedte pártunk igen nagy része. Ez sem feltűnési viszketegségből nem tör­tént, sem állásfoglalás a megjelentek ellen nem volt, hanem egyszerűen a párt egy régi állás­pontjának követése, mely alól ez alkalommal, te­kintettel a sajátos politikai helyzetre, a párt másik része kénytelen volt kivételt tenni. Dr. Jankovics Marcell.« A losonczi ág. hitv. ev. elemi leány­iskolában az 1905/6. tanévet bezáró közvizsgák f. hó 18- és 19-én tartatnak meg a következő sorrendben: 18-án d. e. 9 órától kezdve az I., 11. osztály; d. u. fél 3 órakor a III. osztály és 19-én d. e. 9 órától kezdve a IV., V., VI. osztály vizsgája. A Kath. Legényegylet mulatságát f. hó 10-én tartotta meg szép sikerrel. A rendezőség ügyességét és népszerűségét bizonyítja az a kö­rülmény, hogy a hűvös és sáros idő dacára nagy számú közönség jelent meg. Vigan folyt a tánc a késő esti órákig, sőt — mint halljuk — foly­tatása is volt á mulatságnak részint a Vigadóban, részint a Rakottyay-féle vendéglőben. A Losonczi Kereskedő Ifjak Egylete nyári táncmulatságát julius hó 1-én tartja a lo­sonczi fürdőben. Igen érdekesnek Ígérkezik, mert lesznek hölgy- és férfi-szépség- és olympiai ver­senyek. Belépődíj tetszés szerint. A Losonczi Dalegylet nyári mulatságát f. hó 17-én fogja megtartani a losonczi fürdőben. Remélhetőleg az idő kedvezni fog, mert kedve­zőtlen idő esetén máskorra kellene halasztani. A közebéd azonban igy is meg fog tartatni kint a fürdőben délben 1 órakor. A mulatság dalolásból és táncból fog állani. Belépő-dij tetszés sze­rint, s hogy a résztvevő közönség más mellék­kiadással ne terheltessék, ez idén nem lesz sem Doromb, sem levelező-lap vagy sorsjegy elá­­rusitás. Külön vonat is indul a Buzatérről d. u. 2 óra 30 perckor, és vissza este 8 órakor. A pénztárnál kis jelvényt kapnak a belépők, melyet könnyen látható helyen kell viselni. A rendező­ség ez utón is tisztelettel hívja meg az érdeklődő közönséget. Névmagyarosítás. Kiskorú Matzner Sán­dor, László és Ferenc losonczi illetőségű itteni lakosok családi nevüknek »Mester«-re kért átvál­toztatása belügyminiszteri rendelettel megen­gedtetett. A losonczi kér. kir. iparfelügyelőség a következő felhívást adta ki: A kereskedelem­ügyi m. kir. Miniszter úr Ő nagyméltósága, mint eddig, úgy az idén is, megbízta a budapesti mentőegyesület vezetőségét, hogy az ipari alkal­mazottak részére mentő-tanfolyamot tartson, mely­nek célja, hogy az ipari munkásokat kellően ki­oktassa az első segélynyújtásban. Ily tanfolyam fog tartatni f. év junius hó 16-és 17-én éspedig 16-án délután 7—'/.29-\g, 17-én délelőtt 10—1/? 12, délután 3—4-ig. A tanfolyam helye a salgótarjáni községháza tanácsterme. A tanfolyamot gyártulaj­donosok, alkalmazottaik, üzemvezetők, művezetők, előmunkások és az értelmesebb munkások részére feltétlenül szükséges. A tanfolyam ingyenes; tárgya az első segély általános tudnivalói s an­nak begyakorlása. Amennyiben a gyár- vagy ipari telep a tanfolyam helyétől távol van, úgy a cél humánus voltára való tekintettel felkéri az ipar­felügyelőség a tulajdonosokat, hogy a tanfolyamra kijelölt munkásokat, saját költségükön és a teljes napibér megadása mellett a tanfolyam helyére küldeni szíveskedjenek. Hazai iparcikkeket keresünk mindenütt — és találunk is, ha keresünk s lassacskán meg­dől az a balfelfogás, mely a hazai ipar támoga­tása iránti mozgalmat azért nem tekinthette célra­vezetőnek, mivel egyes iparágakban a hazai ipar szükségleteinket kielégíteni nem képes. Ilyen bal­felfogás volt az, hogy a férfiak ruházkodási szük­ségleteit nagyrészt idegenből kell beszereznünk. Pedig éppen a férfi ruházati cikkeket illetőleg szorulunk legkevésbbé a külföldre. Van posztónk, van kalapunk, van lábbelink, a mi itthon készül. Valóságos monopóliuma volt hazánkban a gráci lodennek, holott ilyen, vagy más jobb lodent nagy tömegben gyárt a gácsi, zsolnai és besz­tercebányai posztógyár is. A kisleikűek persze azt mondják, hogy összes hazai posztógyáraink oly kevés gyártmányt produkálnak, hogy az el­enyésző csekélység a szükséglet fedezésére. Hát majd produkálnak többet, ha kelleni fog gyárt­mányuk : a magyar posztó, a mint eddig nem kellett. Sokan meg attól félnek, hogy fehérnemű, jelesül gallér és kézelő szükségletüket nem sze­rezhetik be magyar forrásból. Nem kell félni! a győri fehérnemű-gyárban 200 ember egyebet sem csinál, mint gallért és kézelőt s ha az kevés, amit ezek készítenek, majd odaállítanak 500 mun­kást. Mindezekből pedig csak az következik, hogy senki se sajnálja a fáradságot a magyar ipar­cikkek keresésére ; mert a kényelemszeretetet egy kissé fékezve, nagyon-nagyon előrevihetjük a hazai iparpártolás ügyét. A Magyar Asztaltársaság nyári mulat­sága. Lapunk f. évi május 31-én megjelent 23. számában megemlékeztünk már a Magyar Asz­taltársaság julius 8-ára kitűzött táncmulatságáról. E tárgyban újabban a következő értesülést nyer­tük. A Társaság választmánya a mulatság előké­szítésére s kivitelére három bizottságot küldött ki. A vigalmi bizottság, melynek élén Szkalos Kornél választmányi tag áll, első összejövetelét e hó 8-án, pénteken este a Polgári kör helyisé­gében tartotta. Mielőtt e bizottság a rendezőség elvállalására irányuló akár szóbeli, akár Írásba foglalt kérelmével városunk lelkes ifjúságához fordulna, abban a jóleső hitben él, miszerint akkor, midőn önzetlen, tisztán emberbaráti célt akar szolgálni, az eszményekért lelkesedő fiatal­ság sorai közt készséges támogatókra fog találni. Hisz oly kicsi, oly jelentéktelen az áldozat, me­lyet a nagy, a magasztos cél igényel, s egy kevés megerőltetéssel oly sok szegény arcáról fogjuk letörölni a fájdalom könnyeit. S ha anyagi elő­nyökkel nem kecsegteti is a Magyar Asztaltársa­ság vigalmi bizottsága a vállalkozó urakat, a sze­gények és elhagyottak hálája, egeket ostromló fohásza szebb viszonzás lesz fáradságukért bár­mily jutalomnál. A tárgysorsjáték rendezését ez évben is Breuer Gusztáv választmányi tag vál­lalta el. A jótékonycélra szánt jövedelemnek ezt a leghatalmasabb forrását csak az Asztaltársaság hölgytagjainak s városunk hazafias érzelmű, szív­ben jó és lélekben nemes hölgyközönségének közreműködése nyithatja meg. A losonczi hölgyek tiszteletet parancsoló áldozatkészsége, a sors­jegyek eladása körül kifejtett, eléggé nem méltá­nyolható tevékenysége volt az, mely a sorsjáték­nak az eredményt a múltban biztosította. Ez al­kalommal is hölgyeink jótékonyságára, nemes buzgalmára számítva ment bele az Asztaltársaság a sorsjáték rendezésébe. A hölgyek azok, akik egy édes szóval, egy szép tekintettel, s egy hálás mosollyal többet szolgálnak az Asztaltársaság emberbaráti céljának, mint a férfiak napokon ke­resztül kifejtett fáradsága és kitartása. Az asztal­­társaság elnökénél, Belágh Lajos úrnál, már eddig is egész gyűjtemény van a csinosabbnál-csino­­sabb nyereménytárgyakból. Hisszük és reméljük, hogy e gyűjtemény nap-nap után szaporodni fog. A Társaság u. i. a kibocsátandó sorsjegyek szá­mát a beérkező nyereménytárgyakhoz viszonyítva fogja megállapítani. A közebédre vonatkozólag tudatja az elnökség, hogy vármegyénk és váro­sunk előkelőségei már is nagy számban ígérték meg azon való részvételüket. Egy teríték árára nézve 3 koronában sikerült a fürdő bérlőjével megállapodni. Ez összeg ellenében gulyás-leves­ből, kétféle tésztából, borjusültből, kétféle szár­nyasból, ugorkából, salátából, fél liternyi borból és savanyú vízből álló étrend fog a résztvevőkre várakozni. Czigányul Jónás Kálmán van szer­ződtetve. Kis szökevény. Ipvics István 11 éves kis­­lfausi illetőségű kis nebuló Salgótarjánban — mint a S. L. írja — azzal állított be a rendőrbiztoshoz, hogy Jut községbe (Somogy m.) akar menni nagy­apjához aratásba. Pénze nincs és kényszerútleve­let kér oda. A rendőrbiztos kérdésére előadja, hogy az apja Losonczon a Sternlicht gyárban dolgozik s az ő engedelmével távozott hazulról. Kisfalutól Starjánig gyalog ment, apja nem adott neki pénzt, de már tovább gyalogolni nem tud. A fiút őrizet alá vették, mig Losonczról a kellő felvilágosítás érkezett, s aztán szépen hazatolon-, colták. Katonai nagy gyakorlat. A városunkban állomásozó 16-ik hadosztály tüzérezred f. hó 19-én Rimaszombatba, 20-án Tornaijára, onnan pedig Rozsnyóra, majd Kassára megy, hogy az össz­­gyakorlatokon részt vegyen. Kassáról juilus hó 12-én érkezik ismét vissza városunkba. Kályhagyár Rimaszombatban. Tizenkét rimaszombati úriember támogatása mellett létesít Katona István vállalkozó kályhagyárat, amely a kül­földről importált kályhákat kiszorítani igyekszik. A kitűnő szakképzettségű vállalkozó egyéb, az agyag körébe tartozó tárgyakat is készít, mint kancsókat, vázákat, dísztárgyakat, stb. Hát ami derék apát­falusi polgártársunk, Szabó József kályha mester uram, nem rendezhetné be műhelyét gyárszerüleg s és egy kis reklám mellett bizony még sokkal nagyobb számban adhatná el kitűnő jó cserép­kályháit. Legalább meg kellene próbálni! Tisztviselői köri közgyűlés volt múlt vasárnap, amelyen dr. Layer Antal elnöklete mel­lett a kör majdnem minden tagja részt vett. A közgyűlésen kihirdették a miniszterileg jóváha­gyott alapszabályokat, a megüresedett pénztári állást Kunsch János személyével töltötték be. S aztán Scherer Lajos fogalmazásában egy memo­randumot fogadtak el, amelyet a lakbéremelés ügyében a pénzügyminiszter úrhoz fel fognak küldeni. A memorandumhoz csatolt lakásbér ki­mutatás szerint Losonczon minden nős, házbér­ben lakó tisztviselő ráfizet fizetésével járó lakbé­rére átlag 122 kor. 47 fillért, nem is számítva a sok köztisztasági, kémény, utcasöprési stb. dija­kat. Hát nem abnormális helyzet ez? Losonczon jelenleg 63 áll. tisztviselő van. A körbe ez ideig 48 rendes és 1 pártoló tag lépett be. Kívánatos lenne, ha mielőbb minden áll. tisztviselő iratkoz­nék be az egyesületbe akár dr. Layer Antal el­nöknél, akár Mazár Sándor titkárnál. Évi rendes tagság 3 korona, pártoló tagság 1 korona. Pár­toló tag lehet bárki, nem-állami és nyugdíjazott tisztviselő is. Az állami főgimnázium évvégi vizs­gálatainak rendje. Junius 12-én d. e. 8 órakor IV. oszt. magyar, történet. V. oszt. természetrajz, mennyiségtan. VI. oszt. magyar, német, latin. VII. oszt. magyar, latin, görög és görögpótló. 13-án d. e. 8 órakor I. A. és B. oszt. latin, magyar, számtan. II. A. és B. oszt. földrajz, természetrajz, rajzoló mértan. 15-én d. e. 8 órakor hittanvizsgá­lat I—VII. oszt., d. u. 2 órakor IV. oszt. latin, né­met, mennyiségtan. V. oszt. latin, görög és görög­pótló. VI. oszt. természetrajz, mennyiségtan. VII. oszt. német, történet. 16-án d. e. 8 órakor I. A. és B. oszt. földrajz, természetrajz, rajzoló mértan. III. oszt. latin, német. IV. oszt. természetrajz, raj­zoló mértan. II. A. és B. oszt. latin, magyar, szám­tan. 18-án d. e. 8 órakor III. oszt. földrajz, szám­tan, rajzoló mértan. V. oszt. magyar, német, tör­ténet. VI. oszt. görög és görögpótló, történet. VII. oszt. természettan, mennyiségtan. 24—25-én tartatnak a magánvizsgálatok I—VIII. o. 29-én d. e. 11 órakor a bizonyítványok kiosztása és záró­ünnep. A szóbeli érettségi vizsgálat áll. főgim­náziumunkban f. hó 18., 19., 20., 21-ik napjaira lett elhalasztva. A tulipán a magyar származást jelenti. Azon mozgalomra, melyet osztrák gyárosok in­dítottak, akik már esztendők óta használják a tuli­pán-védjegyet s annak érvényt akartak szerezni, már válaszolt a kereskedelemügyi minisztérium védtanácsosa, mely úgy döntött, hogy a tulipán a magyar eredetnek, a magyar származásnak a jegye, ami eszerint lehetetlenné teszi, hogy oszt­rák gyártmányokra is ráüssék a tulipán jegyét. Vagyis osztrák árucikkek el vannak tiltva a tuli­pán-védjegy használatától. Osztrák ipari és keres­kedői körökben kellemetlen feltűnést keltett e ha­tározat s amennyiben meg nem változtatják, úgy az osztrák kormány segítségét fogják igénybe venni, hogy célt érjenek. Hát még mi a menykő nem kellene az osztráknak? Elvi határozatok. A kereskedelemügyi minisztérium legutóbb a következő említésre méltó elvi határozatokat hozta: »Ügynökök arra szóló iparigazolvány és az ipartörvény egyéb rendelke­zéseinek megtartása nélkül árúk eladásával ipar­­szerüleg nem foglalkozhatnak.« — »Az iparos­­tanoncokat nem szabad mindaddig beszerződtetni, illetve a szerződés nem lajstromozható mindad­dig, amig nem igazolják, hogy 12 éves korukig ujraoltattak. Egyben utasittattak a hatóságok, hogy jelentsék fel azokat, akik a tanoncaik ujraoltásá­­ról nem gondoskodnak.« — »Az ipartestületek kebelébe tartozó összes mesterek alkalmazottainak munkakönyvé az illetékes ipartestületek által álli­­tandók ki. Ugyanez áll arra is, ha valamely mun­kás, ki ipartestületi tagnál dolgozott, munka­könyvét elvesztené.« — »Ha kétségtelen, hogy a munkás a munkaviszony előtti felbontására tö­rekszik, akkor a bérelőleg visszafizetését a kikö­tött részleteket meghaladó összegben is lehet követelni.

Next

/
Thumbnails
Contents