Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-12 / 16. szám

LOSONCZI UJSÁQ

Előfizetési ára: POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: |j

Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill.

eSÍL«: 8 : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT ^Többszöri hirdetés"

Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. í jutányosabb. |

I. évfolyam. 16. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. április 12.

A nemzet összessége a szuverén „Mi“.*)

Irta: Madách Aladár.

A demokrácia fogalma, sajnos, nagyon is bizonytalan valami sokaknak gondolkozásában ; pedig gyakorlati politikai értelme egészen egyszerű és világos. Maga a szó magyaráz; ó-görög nyelven annyit jelent, hogy népuralom, és ennélfogva pedig a demokrata annyi, mint a népuralom hive. A nép alatt is természetesen nem egyes osztályokat, esetleg a testi munkát végzőket, kell érteni, de egy állam társadalmának összességét, tehát az egész nemzetet.

Éppen a nép fogalmának félreértéséből származik magának a demokrata fogalmának is homálya sokaknál, azáltal, hogy egy osztályhoz köti azt ahelyett, hogy a legalsótól a legfelsőig mindenkit hozzá kapcsolnának.

Demokratáknak tartják sokan magukat olyanok, kik alkalomadtán a társadalom szerényebb állású vagy foglalkozású tagjaival parolázgatnak, de nem az emberi méltóság egyenlőségének gondolata kiséri őket akkor, hanem saját fölényüket tartják szem előtt éppen azalatt és gondolkozásuk inkább a különbségen jár; éppen ebből kifolyólag akarják ezt maguknak érdemül betudni. Bár nehéz általánosságban körülírni, de annál könnyebb egyes esetekben megérezni azt a modort, amely elárulja, hogy parolázásuk nem az egyenlő emberi méltóság elismerése,

*) Kitűnő munkatársunk e cikke az abszolutizmus alatt Íródott, de a benne foglalt gondolatok mélysége, s az azokból levonható tanulságok egyaránt arra késztetnek, hogy e gyönyörű fejtegetéseket közreadjuk. Szerk.

de tulajdonképen lényegében megalázó, leereszkedő vállveregetés. Csodálatos módon sokszor az ilyenképen kitüntetett, maga is annyira nem demokrata, hogy ily nyilvánvaló lekicsinylést nagyra becsül és éppen ez a szolgalelküség az, ami a demokrácia diadalát mindeddig hátráltatta.

Ilyen hibás gondolkozásmód nemcsak a születés, de a nagy vagyon, sőt szégyenszemre be kell vallani, a gondolat kiválóinál, magasabb tanulmányokat végzetteknél is nagyon gyakori.

Vannak tanult emberek, kik mérték nélkül elbizakodottak azokkal szemben, kik csak egy iskolát, de bizony a legnehezebb tanfolyamot, az élet iskoláját járták. Magukat magasabb rendű lényeknek tekintik; szinte kizártnak tartják azt, hogy ők azoktól valamit tanulhassanak; pedig az emberi lélek maga az élettapasztalat tárházával oly nagy érték, hogy mellette bármily ragyogó tudás csak részlet marad.

Egy változatos alakulatu hegyhez hasonló az emberi élettapasztalat, amelyen a tudás csak egy reá épített díszes palota,

Vagy a S-i.Cpc.fi LCl'v’c/.Ctí ui;%ivClt az aijud.il,

vagy a rajta keresztül kígyózó műút vonala. A lényeg maga a hegy. Sőt csakis akkor érdekes, ha vannak helyei, ahol magával az őstermészettel találkozunk, ahol még nincsen minden fa, bokor és fűszál a közkeletű sablonok ollójával tönkre idomítva, ahol a gondolat minden csöppje nem szalad kimért medrecskékben, hogy a káposztáskerteket öntözze, vagy nem poshad köbméterre kiszámított mesterséges medencékben.

A születés és nagy vagyon képviselőinek gondolkozása még az értelmiségénél is

ellenszenvesebb, ha kizárólagos állásponton áll és parolázás közben magát elárulja. Ha kitör belőlük az osztálygőg, vagy a feljebbvalónak hiúsága, azonnal leesik az álarc. Sok művelt hivatalnok, de másrészről sok szerény állású alárendelt és szolga beszélhetne kisebb érdekes eseteket, melyek éppen nem lennének épületesek sokakra, kik oly fennen demokratáknak hirdetik magukat, sőt önmaguk is hiszik, hogy valóban azok.

Nemcsak a magánérintkezésben, de a közszereplésben is gyakran kiüt az arisztokrata szög a demokrata zsákból.

Ajszóposz (Aesopus) a nagy görög mesemondó harmadfélezer év előtt szokta volt elmondani kedves meséjét a szerelmes macskáról.

A kis cica — valami ősrégi aegyptomi fajtából lehetett — egészen beleélte magát abba a gondolatba, hogy tulajdonképen ő végette van az egész ház, de az embereket is megkedvelte, kik vele jól bántak s gondolta, legkönnyebben összeköttetésbe jut velők s hatalma a házban még gyarapodik, ha egy fiatal leány képét veszi föl s annak az. iíjúiídk neje lesz., kit az emberek közt legjobban megszeretett.

Afrodite (Venus) sok nyivákolására meghallgatta kérését s egy bájos nő alakját adta neki és csakugyan a kedvelt fiatal ember menyasszonya lett s az emberek közt élt. Már az eljegyzési lakomára gyülekeztek a vendégek és éppen a legünnepélyesebb hangulat uralkodott, midőn váratlanul egy egér ugrott ki az egérlyukból s a vendégek közé szaladt. Elképzelhető a társaság szörnyű meglepetése, midőn látják, hogy a menyaszszony utánna veti magát, meglepő ügyes-T Á R C A.

Tüzek.*

Az én szivemben nem tombolnak Viharzó szenvedélyek,

Magasra törő vágyak, álmok,

És nyugtalan remények

Az én szivemben csöndes tüzek égnek

S e tüzek sápadt lángja mellett, Bús kisérteti fényben,

Egy eltemetett név ragyog Szivemnek rejtekében.

Egy név s mellette egy leány Mosolygó arca-mása;

Egy emlék melynek soha-soha Nem lesz föltámadása.

Faragó József.

A háború lélektanáról.

Évek óta a háború borzalmait fantasztikus nimbuszai ecsetelték, s a mai kor háborúellenes irányzata, mely gyakran még számbavehető kicsinyességet mint igaz valóságot ad elő, gyakran elveti a sulykot ellentétes túlzásaival: csak iszonyatot és rettenetes fáradalmakat mutat, a katonák bestiákká vállnak, s egyszóval egy csatának csak elrettentő, de semmi — hogy úgy mondjuk — megnyugható részlete nincsen. Wereschagien

*E hangulatos kis költeményt a Hét -bői vettük át.

festményei vagy Zola háborúiról irt regényei rakásra hozzák össze a szenyt, de épp oly kevéssé van vele igazuk, mint a korábbi csatafestészetnek és költészetnek az ő hősies jeleneteivel. Lélektani betekintés kell, hogy az a borzalmas rossz, mely minden egyes háború kíséretében van, a tömegnek épp oly kevéssé jön tudomására, mint pl. a naponta előforduló balesetek, és a létért való kemény küzdelmek béke idején. Az elmélkedő az eseményeken kívül állva, saját érzelmeiből, rossz hangulatától vezetve következtet, ítél az igazságtalanság felett, s az emberi egyesüléseket a lehető legrosszabb alakulatoknak nyilvánítja, épp úgy, mint a békeliga apostola, a csatát emberek mészárszékének s a háborút minden lehető között, mint abszolút rosszat tekinti.

Eközben pedig az emberek túlnyomó sokasága az élet ezen rossz berendezését vagy stoicus megnyugvással, vagy bátor könnyelműséggel viseli; s a katona háborúban távol áll attól, hogy a hadiállapot miatt, mint abszolút rossz miatt, panaszkodjék, bár szenvedéseinek tudatában van. Éppen úgy mint a közönséges élettan, ahol a Halál áldozatait oly nagy számban szedi bizonyos arányszám szerint, úgy a legvéresebb harcban is legföljebb 10%, s leginkább 5 %-a a harcolóknak esik el, s ezenfelül a legrosszabb esetben 20 %, s leginkább 10% sebesül meg súlyosabban és könnyen.

A halottak nem mondhatnak semmit; de az életben maradó 90 "/o csaknem mindig azt bizonyítja, akár szóval elmondott, akár írásban n.egörökitett élményeivel, hogy a harcoló hamar beleszokik a hadiállapot által teremtett nélkülözésekhez, és az izgalmak gátolják a csata borzalmainak felismerését. Ebből következik, hogy az a túlságos pesszimizmus a háború iránt ily mértékben semmikép, hanem csak abban az irányban jogosult, mint a mindennapi lét küzdelmeivel szemben.

Közkatona, tiszt, hadvezér, ezek különböző fokozatot képviselnek érzelmeik tekintetében a háború borzalmai iránt. A közkatona csak a legkivételesebb esetekben érez a harcban való elesés iránt magasan szárnyaló ideális izgatottságot, és pedig csak akkor, ha úgyszólván saját maga vagy családja jóléteét kell küzdenie, tehát forradalmak vagy szabadságharcokban. Ily esetek felemelő példáját nyújtják Cromvell puritánjai, a francia forradalom gránátosai, a porosz néphadsereg az osztrák uralom lerázása alkalmából, s mindenek felett a magyar honvédek szabadságharcunk alkalmából. Természetesen közrejátszhatik a közkatona lelkesedésének emelésénél a vallásos meggyőződés is, mint Gustav Adolf svéd királynak a reformatio idejében való harcainál, ú gy napjainkban a japánok küzdelmeinél. A japánoknál a haiálmegvetés titka abban a szilárd meggyőződésben rejlik, hogy van feltámadás, mely a hazájáért önzetlenül elesett harcosnak egy szebb életet ad, nem a túl, hanem ezen a világon. Egy más indító oka a japán önfeláldozásnak — mely ugyan már gyöngébb hatású — a gyűlölet az elnyomó iránt, legyen az belföldi vagy idegen.

Már a régi zsidóknál és az araboknál köz