Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-24 / Mutatványszám

löttséggel párosulva teremtette meg ezt a Fejérváry-kormányt. Még Fejérváry bárót valamennyire menteni lehet. Alázatos szolga felfelé, zsarnok lefelé. De hát igy tanította a katonai disciplina. Talán ezzel is született, de ha nem is egész bizonyossággal abban a gondolatban nevelkedett, élt és — hal is meg. Maga is szolga mást is annak lát. A népjogról, a népszabadságról ennek az öreg katona-bácsinak fogalma sincs.

Milyenek a többi cimborák? Ezeket már a jóhiszeműség vékony máza sem védi. Ezek jól tudják, mit cselekszenek. Egy pár már fülig úszott az adósságban. Nyugodtan nem hajthatta le a fejét. Pénzért eladta lelkét, politikai becsületét. Most kifizették adósságát. Lett pénz is, de akadt ügyvivő is.

Egyszer megfigyeltem egy cserebogarat. Maga is kis bogár, de még azon is találtam még kisebb élősdi állatkákat. A szabadelvű párt élősdijei, stréberjei is előbujtak. Alkalmuk volt — megnőttek nagyon és ügyvivők lettek. Ezek az emberek intézik most a magyar nemzet sorsát.

Ez a politikai zimankó behatol még a provinciák zugába is. Felszedi ott is az emberi salakokat. Ez az ügyvivő kormány bár nagy nehezen, de. mégis megtalálja az ő embereit. Főispánságra, erre a politikai pecérségre is akadt elég »szabad legény«. Az egyéni züllöttség alakjai felszínre jöttek. Aki nem tudta megbecsülni az őseitől öröklött igaz vagyont és elharácsolta millióit; aki nem ismerte a munka becsét, értékét, a szenvedést soha; aki nem dolgozott soha s aki becsületes úton nem tudja keserves, de becsületes kenyerét megszerezni: ezekre kiderült az idő. Eladja lelkét az ördögnek és — főispán lesz.

A nép-szuverénitás szemben áll a bécsi önkénynyel. A népjog érvényesülni akar. Az önkény ellentáll. Hogy diadalmat arasson az ütközetben ez a Fejérváry-kormány: beleviszi a küzdelembe a szemfényvesztést, a hazugságot. Régi taktikához fordul. Össze akarja veszíteni a nép rétegeit, hogy ő azután maga mindegyik felett uralkodjék.

Bécsből szól a szirén hang. »Jogot a népnek!« - mondják a Burgban. Csupa naivitás. XV. Lajos francia király uralkodása alatt egyszer fellázadt a nép. Az éhség által hajtva — kenyeret kértek. Oda mentek a palota elé. A király neje meglepetve kérdi

kamarását: »Mit akar a haragvó nép?« — Elégedetlenek ! Nincs kenyerük, felség! »De hisz ez nem baj adjanak nekik kalácsot!«

A magyar nemzet is gyakorolni akarja szuverénitását. Ő Felsége nem fogadja el, hanem ő is kalácsot kínál az éhezőknek. Ma van egy millió választó. Az általános választói jog behozatalával lesz négy millió. Most úgy akarják orvosolni az elégedetlenségek hogy adnak négy millió embernek választói jogot, de azt sem fogják acceptálni. Ezért hazugság, népbolonditás az egész Fejérváry-programm.

Ez sem az utolsó kép. A népszabadság égise alatt a császári abszolutizmus ölelkezve jár az Istent, a hazát tagadó anarchiával. Olaj és víz, de azért most barátilag csókolóznak. Az abszolutizmus nem ismer népjogot. Az igazi szociáldemokratizmus pedig nem ismerhet el önkényuralmat. Most nem zsenirozza őket ez az elv: egy követ fújnak. A Fejérváry-kormány nyíltan proklamálja a királyi felségnek a katonaság fölött való abszohit jogát. Bokányi úrék nem csinálnak ebből lelkiismereti dolgot: a népszabadság nevében elfogadják ezt is. Mennyi hazugság, mennyi szemfényvesztés van ebben a politikában is.

Több jogtudó ismerősömet próbára tettem. Megkérdeztem tőlük, mondják meg, melyik törvényben van kimondva a király személyének szent- és sérthetetlensége? Nem tudták megmondani. (Sorok között mondom — én is újabb tanulmányaim között jöttem rá.) A király szent- és sérthetetlenségét a magyar független felelős minisztériumról szóló 1848. évi III. te. 1. §-a mondja ki. Érdekes és fontos közjogi meghatározás ez!

A 48-iki törvényhozás kimondotta a király személyének szent- és sérthetetlenségét, de rögtön utánna törvénybe igtatta azt is, hogy jövőben az országot csak független, felelős minisztérium által lehet kormányozni.

Ezen törvényből folyik a kormányok politikai és jogi felelőssége. A politikai felelősséget Lányi úr csak ethikai kérdésnek tartja. A jogi felelősséget pedig csúful, kijátszák. A törvényeken keresztül gázolnak csak azért, hogy a vád alá helyezést kijátszák s a megérdemelt büntetés alól kibúvjanak.

Ez a kormány akar parlamentáris lenni.

Mennyi hazugság van ebben a kijelentésben is! A vád alá helyezés az országgyűlésnek teljesen szuverén joga. Ebbe még a királynak sincs beleszólása. A király csak elengedheti a büntetést, de azt is csak általános amnesztia esetén. A király személyének szentségét védi a törvény, a honpolgári kötelesség, de viszont a nemzetnek ugyanaz a király is ismerje el ugyanazon törvényből eredő azt a jogát, hogy a minisztereket, ha rászolgálnak — megbüntethesse. Minek bolonditjuk magunkat? Hiszen miniszteri felelősség nélkül az egész alkotmány nem ér egy haji tó fát.

»Ember küzdj és bízva bizzál!« A költő szavaival élek. Az a sok szemét és piszok, a mit most a politikai krízis összehord, ne homályositsa el a mi tiszta látásunkat. A sok hazudozás, szemfényvesztés ne téveszszen meg. Bízzunk a jövőben. Bízzunk saját erőnkben. Ismerje fel a nép saját értékét, becsét. A népek millióinak érdeke hassa át mindnyájunk gondolatát. Ne csüggedjünk. Velünk az igazság — miénk a jövő. Apály után jön a dagály. A nyomort az áldás, a boldogság szokta követni. Szenvedés után jön a megelégedés. Bizalmunkat adja meg emberi öntudatunk. Szabadságra születtünk, az önkényt az emberi gonoszság teremtette meg. Huszadik században élünk. Gondoljunk arra, hogy egy nép, a magyar nemzet hivatását, életcélját maga-magában feltalálja. Mi már nem pusztulunk el, ha ezer év óta nem pusztultunk el. De az uralkodó s maga a dinasztia a nép szeretete, ragaszkodása nélkül nem sokáig élhet. Ez a gondolat legyen a mi legnagyobb bizodalmunk.

Dr. Molnár Albert.

Pro domo.« Ez alatt a cim alatt jelent meg t. laptársunk, a »Losoncz és Vidéke« legutóbbi számának vezércikke s az ahhoz fűzött kommentár, mely olyan lehetetlen politikai felfogást tartalmaz, hogy kénytelenek vagyunk azzal röviden foglalkozni. Minden szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy ezt a látszólagos nézetváltoztatást nem egészen a polgári év vége, hanem a mi szervezkedésünk idézte elő, s ezt a körülményt részben elismerni t. laptársunk kegyes is volt. A nagy nemzeti megnyilatkozás — vagy mint t. laptársunk mondja, korteskedés — politikai viszonyainkat lényegesen megváltoztatta s igy egészen természetesnek találnánk t. laptársunk politikai nézetének megváltoztatását is, mert ez most mindennapos dolog; azt azonban kizártnak

a tiszta beszéd, a természetes magaviselet, a tiszta lakás, a szorgalom, a munka, a jóság és a szeretet.«

És épen ezek a jellemző tulajdonságok parancsolják a női nemnek, hogy a jótékonyság gyakorlására alakult egyesületekben ne csupán az alapszabályszerű kötelességeknek tegyenek eleget, de megkívánják azt is, hogy felhasználjanak minden alkalmat és minden eszközt, hogy a női ideálnak hirdetői és élő példái legyenek. S hogy ezt minden magyar nő könnyen és tudatosan megtehesse, kell, hogy hivatala magaslatán álljon s hogy tudja, mi az ő rendeltetése, mi az ő igazi lénye, de különösen szükséges, hogy a magyar honleány érezze az ő magasztos hivatását, akiről Vörösmarty Mihály »Az úri hölgyhöz« című versében azt mondja többek közt:

» ... . előtted áll egy uj világ,

Anyára vár.egy újabb nemzedék;

Akard s erényed a fő polcra hág, Neved dicsőség lángtüzében ég.

Mit szűz hevében égő szív teremt, Költőt, művészt, hőst és nagy férfiat És mindent, ami szép, jó, tiszta, szent, Tőled, nemedtől várjuk, hogy megadd Kezedben a gyermeknek álmai, Tündérvilága lelkes ifjúnak,

A férfi boldogsága; játszani Ily drága kincsek nem adattanak. <■

E nehány gyönyörű és igazán költői sorban előttünk áll a magyar nő ideális képe, az a magasztos eszmény, amelynek elérésére minden

magyar nőnek törekednie nemcsak szép és dicső feladat, de valóságos erkölcsi parancs. Vagyis mit kiván Vörösmarty a magyar nőtől? Kivánia, hogy jó anya legyen, aki a gyermekét maga nevelje mert »kezében vannak a gyermeknek álmai,« és ez úton a magyar nő teheti legkönnyebben, magyarrá a magyart nyelvében, érzéseiben, szokásaiban, tetteiben és minden ténykedéseiben. Kívánja másodszor klasszikus költőnk azt, hogy a magyar nő jó feleség legyen, aki »a férfi boldogsága,« akinek enyhítő szava, meleg könnye erőt, biztatást ád az élet küzdelmeiben s akinek részvéte mellett »gyönyör tűrni hosszú éven át,« aki a családi lakot »otthonná« avatja, hogy a boldog otthonok összessége boldog hazává szentelje ezt ami sok csapáson átment szegény magyar hazánkat. Harmadszor kívánja költőnk a magyar nőtől azt, hogy jó honleány legyen, akinek egyebet sem keli tennie, mint felemelni bájainak zászlaját s utána kelnek a hon jobbjai, hogy előteremtessék azon dicső idő, »ahol a magyar szó és név imádva lesz.«

Ezeket a szép jellemvonásokat ismerve énekel Tompa Mihály, a női szívnek és kedélynek e gyöngéd szavú énekese, összehasonlítva a férfiút a nővel, igy;

»Mi járunk villámként dörögve, fényesen,

Ti jártok szellőként láthatlan, csendesen; Ahol mi elmenénk, mutatják a romok, Üdülés szól, ahol ti megfordúltatok!«

(Levél egy anyához.)

És hogy a magyar nő ezen szent hivatását

méltóan betöltse, arra szintén Tompa Mihály adja az utasítást »Nőmnek« című versében, midőn hitvesére örökségül minden vagyonaként »a szent becsület«-et hagyja, amely a csapások közepette az idő orvos keze, mely beheggeszt mindent, t. i. ha a becsület képében a nő lényével összeolvad a »foglalkozás, elmélkedés, ima.« Ez az a hármas drága szin, amelvet a divattal levetni nem szabad, amelyet minden magyar honleánynak szivében kel! hordania és tetteiben mutatnia. Ez az a hármas szépség, amelyen az idő vihara rombolást nem okozhat.

Tompa ezeket a szép vonásokat »Levél egy anyához« c. versében igy is körvonalazza, midőn az anyát leánya nevelésére kioktatja:

»Tanítsd, (t. i. lányodat) hogy a szerény kör,

[mely reája vár.

Virágos, zengzetes, — nem hangtalan s kopár: Az egyetlen hely, amit a sors keze nektek hagya: Nagy s tisztelt lenni, mint nő, hitves, és anya.«.

Mert boldoggá csak az lehet e rögös földi pályán, »aki hisz, remél, szeret. — Ez az a hármas feladata minden nőnek, de legkivált a magyar nőnek a kötelessége. És amit ez a két klasszikus költőnk hirdet, ugyanezt hirdeti az egész magyar költészet olyannyira, hogy ebbeli szemelvényünk nagyon is messzire vezetne és ismétlésekre is késztetne bennünket, ami rövidre szabott felolvasásunk keretét nagyon is kitágítaná,

(Vége köv.)