Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Tóth Péter - Kis József: Miskolc - Kaposvár - Miskolc : interjú Tóth Péterrel
56 Levéltári Szemle 72. évf . KJ: Időközben hangsúlyosabbá váltak a történettudományi kutatásaid, amelyeket nemcsak magyarországi vagy lengyelországi, de olaszországi, illetve vatikáni levéltárakban is megalapoztál . TP: Ha úgy mindent összeszámolok, akkor Varsóban megszakításokkal, de majdnem két évet töltöttem, tehát többet, mint Budapesten. Rómában sajnos kevesebbet, mintegy háromnegyed évet. A vatikáni ún. titkos levéltárban Szovák Kornél és E. Kovács Péter tanácsára kezdtem el kutatni a Kérvények Regisztrumait. Több olyan ügy volt ugyanis szerte a katolikus világ egyes egyházmegyéiben, amelyhez pápai engedély kellett. A kérvényezőnek el kellett zarándokolnia Rómába és ott hivatalosan kellett benyújtania a kérvényét. Magyarországról is sokan kérvényeztek, de a világ minden részéről még többen. Több mint 7000 kötet maradt meg, amelyekbe a pápa által jóváhagyott kérvényeket bejegyezték. A kutatót semmi nem segíti, csak egy margóra írt betű, az egyházmegye nevének a kezdőbetűje, amely jelzi, hogy melyik egyházmegyéből érkezett a kérelmező. Ez igazából csak a pécsi egyházmegye esetében segítség: ennek latin neve Quinque Ecclesiensis, márpedig Q betűvel az egész világon csak a pécsi püspökség neve kezdődik, minden más betű számtalan püspökséget takarhat. Elég nehéz tehát ezekben kutatni. Ráadásul az írnokokat teljesítményre fizették, ha elkészültek a feladattal, megkapták a fizetést, de ha nem, akár még ki is átkozhatták őket, tehát nagyon igyekeztek és ez sajnos, meglátszik a kézíráson is. Ami a legnagyobb nehézséget jelentette, hogy ezeknek az írnokoknak fogalmuk sem volt a magyar nyelvről, így a nevek nagyon gyakran értelmezhetetlenek. Pedig még azt is el tudjuk dönteni, melyiket írta le a jegyző hallás után és melyiket írott kérvény alapján. Amikor írott kérvény alapján dolgozott, szinte rajzolta a teljesen idegen névnek a betűit és ezek a rajzolt részek szinte előugranak az egyébként nagyon egységesen írott szövegből. Amit meg a hallás útján, az a helyesírásból derült ki. Amit úgy ír egy feltehetően olasz nyelvű írnok a Vatikánban, hogy „Signir Varaglia”, az teljesen egyértelmű, hogy Szinyérváralja, hiszen a ’gn’ betűkapcsolat a ’ny’, a ’gl’ betűkapcsolat pedig a ’j’ hangnak felel meg az olaszban. Ez a kutatás egy lélekölő munka volt, de ugyanakkor szép és fontos is. Kilenckor nyitott a levéltár, egy óráig dolgozhattunk, aztán jött a kötelező szieszta, amit az olaszok szigorúan betartanak. Négy óra volt tehát mindössze a kutatásra, az idő nagyon számított, hogy mennyit haladhatok egy kötettel, amelyben átlag csak két-három magyar vonatkozású oklevél volt. Később külön kegyből megengedték néhányunknak, hogy három órára visszamehessünk és háromtól hétig folytathassuk a munkát. A szieszta ideje alatti két óra ugyanakkor mindig szuper volt a Vatikánban. Van ott egy szenzációs pizzéria, ahol római pizzát lehetett venni. Ezzel kiültem a San Pietro térre és ott annyira nagyon mélyen át lehetett érezni, hogy ez a hely több mint kétezer év óta a világ közepe... Nagy élmény volt ez a pár hónap kutatás, és közben persze Róma minden zegét-zugát bejárhattam, megismerhettem. KJ: R észt vettél egy másik igen fontos programban, az Erdélyi Királyi Könyvek meg jelentetésében is. TP: Igen, ennek én voltam az egyik szervezője. Az ötletet az adta, hogy az Országos Levéltár megjelenttette a magyar Királyi Könyveket és magától értetődőnek tűnt, hogy mi pedig dolgozzuk fel az erdélyi Királyi Könyveket. Kis József
