Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Tóth Péter - Kis József: Miskolc - Kaposvár - Miskolc : interjú Tóth Péterrel
57 2022/1. ▪ 47 – 62. KJ: Kik vettek részt ebben a munkában? TP: Eredetileg több személyre számítottunk. Az erdélyiek közül Tonk Sándorra és az általa bevonandó hallgatókra, aztán ők végül nem vettek részt, amiben közrejátszott, hogy Tonk Sándor elhunyt, Jakó Zsigmond pedig nem értékelte a kezdeményezés újszerűségét. Ő a hagyományos kiadványokban tudott csak gondolkodni, a regesztakötetekben. Azt a fajta feldolgozást, amit mi terveztünk, nem értékelte és emiatt végül az együttműködés is elmaradt és ők hagyományos formában adtak ki egy vagy két kötetet. Mi egészen más szempontok szerint dolgoztuk fel a királyi könyveket és tettük kutathatóvá. Sajnos Bessenyei József tanszékvezető, illetve dékán egyéb elfoglaltságai miatt kiszállt a munkából, de Gyulai Éva kezébe vette az irányítást és szinte megszállottként dolgozott rajta. Mi – Horváth Zita, Nagy Gábor és én – a nyomába se nagyon értünk. Először a CD-ROM-ok jelentek meg, aztán a CD-ROM-okat összevonva DVD-n is kiadták. Ma már azt hiszem, ez is másként történne, az internetes adatbázisok sokkal könnyebben és közvetlenebb módon hozzáférhetők. KJ: Jelentős kutatásokat folytattál a cigányok, a jászok, a vallonok témakörében. Hogy kerültek ezek a specifikus témák a szemed elé? TP: A történeti kutatásoknak is van egyfajta hierarchiája. A cigányság kutatása – nem számítva Habsburg József főherceg korát – egyáltalán nem volt divatos, viszont szerintem ez a legérdekesebb mindenféle szempontból. Ha van egy levéltári forrás és az magyarokról, románokról, szlovákokról, akárkikről szól, a benne lévő adatok valóban ada tok a számodra. De ha cigányokról van egy forrás, akkor a dolog nem ilyen egyértelmű. Hadd mondjak egy példát: Kaposváron került elő egy olyan kihallgatási jegyzőkönyv az 1750-60-as évekből, amikor egy cigányt meggyanúsítottak egy dologgal és ő azt válaszolta a kihallgatást végző papnak, hogy nem ő követte el a vétket, hanem az ő képében a lidércek cselekedték azt. Ha ezt egy magyar mondja, vagy szlovák, akkor ez egy adat a lidércekben való hitre. De itt egyáltalán nem biztos, hogy a cigány hisz a lidércekben, csak az a biztos, hogy azt mondja, amiről azt gondolja, hogy elhiszik neki. Ha átnézted a cigány-összeírásokat a 18. századból, akkor azt látod, hogy minden cigány olyan vallású, amilyen a környezete és olyan nevet visel, amilyen nyelven a környezete beszél. Tehát ha szlovák környezetben él, szlovák neve van a cigánynak és lutheránus vagy katolikus, magyar környezetben kálvinista és magyar neve van, román környezetben ortodox vallású és román nevet visel. KJ: Az alkalmazkodóképességet nagyban... TP: Nem is alkalmazkodóképesség ez. Azt tartják az antropológusok, legalábbis egy részük, hogy a cigányok úgy használják ki a társadalmi környezetük erőforrásait, ahogy más népek a természeti erőforrásokkal teszik. Tehát a cigány a környezete nélkül nem képzelhető el, a cigányzenész nem a saját zenéjét játssza, hanem azt a zenét, amit a környezete kíván. A varázsló cigányasszony, erről egy tanulmányt is írtam, amikor varázsol, akkor nem a saját hiedelmei alapján teszi azt, hanem a környezetének a hiedelmei alapján, mert azt fogadja el a környezet. És ilyen nincs még egy a világon, helyesebben hasonló nagyon sok van. Bizonyosan ilyenek az én véleményem szerint a koisza nok Namíbiában és Dél-Afrikában – busmanoknak nevezzük őket régebbi nevükön –, Interjú Tóth Péterrel
