Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Tóth Péter - Kis József: Miskolc - Kaposvár - Miskolc : interjú Tóth Péterrel

55

2022/1. ▪

47

–

62.

iratanyagra vonatkozóan indított el egy kötetkiadási hullámot. Jobban passzoltak a te időszakodhoz. Ezért is jöttél vissza ’89-ben? Miért nem maradtál Kaposváron, mert igazából ott is jól érezted magadat.

TP: Igen, de Kaposvár elég messze van és hiányzott a családom. Hiányzott a kislá

nyom, a húgaim, az édesanyám, aki, miután édesapám már nem élt, magára maradt. Kaposvár azért is kellett, hogy rádöbbenjen az ember, milyen sok szál köti össze a szülőföldjével. Tehát visszavágytam és miután Kanyar Jóska bácsi nyugdíjba ment, nem éreztem azt, hogy kötelességem lenne maradni az új vezetés alatt. Csorba Csaba hívott is, de magam is szívesen jöttem vissza. Ment is Csabával a munka egy ideig, de aztán megromlott a viszonyunk különféle okok miatt. Nagy szerencsémre akkor indult el az egyetemen a bölcsészképzés és ’92 elején elhagytam a levéltárat. Kunt Ernő után én voltam a második hivatalos alkalmazottja a frissen felállott bölcsészettudományi intézetnek, a későbbi karnak. Persze a levéltártól itt sem szakadtam el teljesen. Kollégáimmal kifejezetten törekedtünk arra, hogy a történész hallgatók bejárjanak a levéltárba szakdolgozatírás vagy kisebb kutatások céljából. Oktattam a levéltárhoz kapcsolódó segédtudományokat – paleográfiát, latint, heraldikát, kronológiát –, később pedig megszerveztük a levéltáros specializációt, ami azért maradt abba tulajdonképpen, mert lecsökkent a hallgatói létszám és érdeklődés sem nagyon mutatkozott. Minden hallgató a hadtörténelmi specializációra szeretett volna jelentkezni, nem tudták, hogy a levéltár mennyivel érdekesebb...

KJ: A levéltáros szakirány kidolgozása mennyire jelentett nehézséget, kikkel működtél akkor együtt?

TP: Hát, nem is tudok olyan kollégát, akinek az életműve ne kapcsolódna a levéltá

rakhoz. Horváth Zita, a mostani rektor, ő Zala megyében levéltárosként kezdte a pályafutását, Ö. Kovács Jóska és Horváth Emőke is dolgozott levéltárban. De a többi kolléga, kezdve Bessenyei Jóskával, Tóth István Györgyön, Köblös Józsefen, Tóth Árpádon, Csiky Tamáson keresztül Faragó Tamásig, valamennyien otthon érezték magukat a levéltárakban, tehát tudtuk, hogy mit csinálunk, tudtuk, hogy mennyire fontos a történészek számára, hogy levéltárba járjanak és ott el is tudjanak igazodni. Ezért dolgoztuk ki az egész koncepciót.

Az is a levéltárhoz kapcsolt, hogy 1995 körül a következő igazgató, Dobrossy István volt munkatársával, Veres László múzeumigazgatóval kidolgozták az új Miskolc-monográfia koncepcióját és az első két kötet segédszerkesztői munkáit rám bízták. Az első kötetben Kubinyi András mellé voltam rendelve, a másikban pedig Szakály Ferenc mellé. Ez borzasztóan tanulságos és fontos munka volt, mondanom sem kell, milyen sokat jelentett nekem, hogy két ilyen formátumú történésszel dolgozhattam együtt.

KJ: Ezzel párhuzamosan mellékállásban visszakerültél a levéltárba.

TP: Igen, Dobrossy Pista úgy gondolta, hogy ez így lenne célszerű, ezért ’95-től mellékállásban folytattam itt a levéltári munkát és ez tartott körülbelül 2009-2010-ig. Az utolsó években már anyagi és egyéb nehézségek miatt ingyen, tehát nem fizetésért dolgoztam. Csak volt itt egy íróasztalom, amely mögé bármikor leülhettem. 2010 után a hivatalos kapcsolat megszűnt, de ha tehetem, mindig szívesen és örömmel bejövök ide.

Interjú Tóth Péterrel