Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Bíró Éva: A Kecskeméti Református Egyházközség Levéltára. Az egyházközség vázlatos története fontosabb iratai tükrében
51 2022/4. ▪ 46 – 61. A református oktatás Kecskeméten Beiratkozási anyakönyv és iskolai törvények (1679–1802) A városban a reformáció megjelenése előtt már működött iskola. Legkorábbi egyértelmű adatunk az itteni iskolával kapcsolatban az 1500-as évek legvégéről van, amikor 1599-ben a dunántúli híres és elismerten színvonalas tolnai iskola21 számos diákja Búzás Mihály rektor vezetésével a háborús veszedelmek elől Kecskemétre menekült. 1600-ban a város lelkészévé választották Búzás Mihályt, iskolamesterré pedig György deákot, aki talán azonos a szintén Tolnáról érkezett Petri Györggyel, a későbbi püspökkel22 . A vá ros jegyzőkönyvei megörökítették alkalmazásuk körülményeit.23 Búzás Mihály mellett Veresmarti Mihály nevét ismerjük a kecskeméti rektorok közül (1597 táján lehetett itt rektor),24 majd 1646-tól szinte folyamatos a névsor. A tolnai iskola befogadása hatalmas lendületet adott a kecskeméti intézménynek. Az itt folyó oktatás színvonaláról tanúskodik az a tény is, hogy 1589-től folyamatosan találkozhatunk kecskeméti diákok nevével a debreceni református kollégium felsőbb osztályaiba beiratkozott hallgatók anyakönyvében.25 A debreceni anyaiskola azonkívül, hogy rektorokkal látta el a hozzá tartozó partikulákat, biztosította azok diákjainak a továbbtanulás lehetőségét is.26 De nem csupán az anyaiskolában, hanem külföldi egyete meken is tanulhattak a tehetségesebb tanulók. Ilyen peregrinációs útra ment a későbbi kecskeméti lelkész, Szatmári Pál is, akinek külföldi útjáról küldött hat levele 1742–43-ból hasznos kortörténeti adalékokat tartalmaz, s szintén levéltárunk értékes darabja. Az iskola színvonala a török elleni visszafoglaló háborúk és a rác betörés után visszaesett. Az egyház elöljárósága elhatározta, hogy ezután csak olyat választanak rektornak, aki nem csupán a debreceni kollégiumban, hanem külföldi akadémiákon is tanult. Így választották meg az első állandó rektor-professzort Varjas János személyében 1750-ben. Az ő működésével az iskola színvonala emelkedni kezdett, bár már 1718-ból is van adat arra, hogy filozófiát és teológiát is tanítottak Kecskeméten.27 Varjas János professzorsá gától számítható az önálló kollégium időszaka.28 1753-ban megpróbálták helyreállítani a többszintű oktatást, a Helytartótanács azonban csak a gimnázium működését engedélyezte, „bár ennek felsőbb osztályaiban a philosophiai s theologiai tudományok elemei ezután is taníttattak...”29 A 18. században a protestáns iskolák számos nehézséggel küz -21 A tolnai iskolát Eszéki Szigeti Imre alapította 1549-ben, wittenbergi tanulmányai után hazatérve, a városi katolikus szellemű iskolától elkülönülve, már határozottan protestáns szellemben. Székely, 2022: 216–218. 22 Székely, 2022: 229. 23 Iványosi-Szabó, 2022: 652. 24 Iványosi-Szabó, 2022: 652. 25 Székely, 2022: 225–227. 26 Győri L., 2017: 109–125, 109–111. 27 Kováts, 1932: 1–79, 19–20. 28 Székely, 2022: 232. 29 Pólya, 1857: 10–20, 13–14. A Kecskeméti Református Egyházközség Levéltára