Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - MŰHELYMUNKÁK - Koltai Gábor: A fővárosi oktatási-nevelési szervek maradandó értékű iratainak feltárása és gyűjtése. 2., Iratátvételi tapasztalatok

34 Levéltári Szemle 72. évf . 34 A gyarapítások statisztikai áttekintésének végén érdemes pár szót ejteni az átvett irat­típusokról. A koncepcióban célként jelöltük meg, hogy a patinás anya- és törzskönyvi állomány mellett az intézmények mindennapi működését tükröző iratokat, illetve év­könyveket és fényképeket is vegyünk át, ha arra lehetőség nyílik. (A cikk említett első részében részletesen felvázoltam, milyen irattípusok átvételét terveztük.) 13 Az átvételi tapasztalatok alapján az 1920 előtti iratok gyarapítása – a korábban jel­zett Vakok Iskoláját leszámítva – főleg anyakönyveket, haladási naplókat jelent, ami nem véletlen, ugyanis az államosítás időszakának nagy levéltárbaadási és selejtezési hulláma során a levéltárba nem került iktatott iratanyag sok esetben megsemmisült. A két világháború közti időszakból már több alkalommal, a szocialista korszakból pedig szerencsére viszonylag sok helyen találkoztunk ügyviteli iratanyaggal. Az elmúlt öt év 202 fondgyarapítása során 61 fond esetében vettünk át ilyen jellegű iratokat 61,56 ifm terjedelemben. Ezek zömében tantestületi jegyzőkönyvek, különféle ellenőrzések iratai, munkatervek, beszámolók, fegyelmi ügyek, statisztikák. Emellett gyakran nem sorolták az iratokat külön irattári tételszámok alá, így ezeken a helyeken, amennyiben a tartalom 13 Ez két, pertinencia alapján kialakított fondot takar: az egészségügyi tanfolyamok iratainak, illetve a budapesti állami oktatásügyi alkalmazottak nyilvántartásainak a gyűjteményét. Koltai Gábor Kerület Gyarapított iskolai fondok száma VIII. 27 IX. 28 X. 8 XI. 3 XII. 12 XIII. 6 XIV. 18 XV. 9 XVI. 2 XVII. 5 XVIII. 4 XIX. 9 XX. 7 XXI. 0 XXII. 1 XXIII. 0 Egyéb 13 2 Összesen: 202

Next

/
Thumbnails
Contents