Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - MŰHELYMUNKÁK - Nagy Ágnes: A magánélet dokumentációs univerzuma : elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén. 2.
24 Levéltári Szemle 72. évf . 24 Levéltári Szemle 72. évf . Ehhez a magániratok termelését és megőrzését társadalmi gyakorlatként kell szemlélnünk, és a műfajokat a maguk történetiségébe kell helyeznünk. Az egyedi konstellációk értelmezéséhez képet kell alkotnunk arról is, hogy milyen események, történések, viszonyok hagytak egyáltalán írott nyomot maguk után a 19. és a 20. századból. A családi fondokat alkotó iratok műfaji összetételének, keletkezési idejének, tipikus eseményekhez kötődésének és ezáltal egyfajta súlypontjainak feltérképezésében a 19. és a 20. század történeti eseményeinek irathagyatékokban megfigyelhető tükröződéseiből is kiindulhatunk. S nemcsak az a kérdés, hogy milyen írott nyomok maradtak fenn többé vagy kevésbé tipikus módon, hanem az is, hogy milyen írott nyomok keletkezése és fennmaradása volt lehetséges egyáltalán, formálva az emlékezés kereteit.28 Mi az, amit a 19. és a 20. század a magánélet írott kereteiként egyfajta „dokumentációs univerzumként” megteremtett,29 s milyen funkciók, használati módok vezetnek ezen írott nyomok nemzedékeken keresztül történő megőrzéséhez? S mi az a szerkezet, ami egy család saját maga által őrzött írott múltjaként ezekből a társadalmi-kulturális környezet által adott keretekből egyáltalán létrejöhet? Ehhez a megközelítéshez, azaz a magánélet dokumentációs formáinak és rendszereinek megértéséhez támpontokat nyújthat a hétköznapi írásbeliség jelenségegyüttesének – a kulturális antropológia, társadalomtörténet és irodalomtörténet által kialakított – kutatási területe, valamint a levéltártudomány által az intézményes dokumentációs rendszerekről felhalmozott tudás.30 A levéltártudo mány és a társadalomtörténet szemléletének és eredményeinek ötvözése és a magánirati fondok levéltári feltárásában történő integrálása lényegében egyazon elemzési tárgy eltérő fogalomkészlettel és metódussal való körbejárását és leírását biztosíthatja számunkra. A társadalomtudományos önreflexió parancsa A levéltári magániratgyűjtés hatalmas tőkét jelent a kortárs társadalomtudományok területén. Egyrészt az utóbbi húsz év nemzetközi társadalomtörténeti irányzatainak metszéspontjában áll,31 másrészt az iratokkal való napi szintű érintkezésből fakadó tapaszta latok előnyével is bír. A gyűjtőtevékenység és az eredményeként felhalmozódó iratanyag egy olyan összetett és rendkívül kiterjedt jelenségegyüttes részeként értelmezhető, amelynek sarokpontjait a családi múlt-tudat és önmeghatározás, az emlékezet és a hétköznapi 28 Az emlékezést és egyben felejtést meghatározó társadalmi keretek kérdéséhez lásd: Assmann, 1999: 36–37. 29 A „dokumentációs univerzum” kifejezést az amerikai gazdasági levéltárak iratértékelési módszerének, az úgynevezett Minnesota módszernek a bemutatása kapcsán említi Köcze László, Mark A. Greene és Todd J. Daniels-Howell munkája nyomán. (Köcze, 2013: 36.) Bár a terminus eredeti használata szerint a levéltárba bekerülő iratok és a publikált, azaz könyvészeti anyagok (például statisztikák) által együttesen alkotott információhordozó halmazát fedik le, magam a kifejezést módosított értelemben veszem át. 30 A megközelítéshez lásd: Nagy, 2021a. 31 Olyan egymást követő, illetve egymás mellett élő irányzatokra gondolok itt többek között, mint a kulturális fordulat, az egodokumentumokra irányuló érdeklődés, az emlékezet kérdésköre, vagy a személyes történelem fogalma. Nagy Ágnes
