Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
23 2022/3. ▪ 5 – 34. A levéltáros jelentésében ismerteti a selejtezésre vonatkozó eljárásrendet, amelyet a korszak lezárásaként szó szerint idézek: „Készítendő egy selejtezési program, mely programnak magában kell foglalni a selejtezendő iratok jegyzékét. Jegyzékbe foglalandók tehát azon iratok és könyvek, évszámaik kitüntetésével, melyek ki fognak selejteztetni. Az eképpen gondosan elkészített jegyzék tanácsi tárgyalás alá bocsájtandó, A tanács egy selejtező bizottságot alakit, mely bizottság egy elnökből és ezen kívül 4 tagból álljon, mégpedig 2 tag a tisztviselői karból, 2 tag pedig a th. bizottság tagjai sorából. A selejtező bizottság azután véleményt ad a selejtezés mikénti foganatosításáról és a felmerülő költséget illetőleg, mely vélemény a th, közgyűlés elé terjesztendő, ahol ha elfogadtatik vagy módosíttatik, a bizottság véleménye és a hozott közgyűlési határozat felterjesztendő a Belügyminiszter úrhoz jóváhagyás végett. Innen a felterjesztés véleményre rendszerint áttétetik az országos levéltárnokhoz, s ha az ott nyert utasításnak megfelelően van az ügy megoldva, véleményeztetik, ellen esetben pótlásra visszaküldetik.” 86 Az ismertetett eljárásrend egyes elemei jogi szabályozáshoz köthetőek (például a Belügyminisztériumhoz történő felterjesztés), de a folyamat átfogó jogi szabályozása a tárgyalt korszakban még nem történt meg, amint az a korábban ismertetett, mára fájó irathiányokat okozó gyakorlat bizonyít is. Az ügyviteli szabályzatok kora A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. évi XX. törvénycikk 32. §-a több területen felhatalmazta a belügyminisztert egységes ügyintézési-ügykezelési szabályzat kiadására.87 Az ügyviteli szabályzatok a selejtezési eljárást is jogszabály által meghatá rozott mederbe terelték. A vármegyék selejtezését jogszabályi szinten a belügyminiszter vármegyei ügyviteli szabályzatról szóló 1902. évi 125.000. számú, 1903. január 1-jén hatályba lépett rendelete szabályozta.88 A szabályzat 5. fejezete az ügyiratok kiselejte zésének előkészítéséről szólt. A selejtezhetőség időpontját az ügyeket ügycsoportokba sorolva, azoknak őrzési időt meghatározva adták meg: az adóügyeket, a közrendészeti és kihágási ügyeket, valamint az általános igazgatási levelezést 10 év után, a magánjogi vonatkozású és a hadkiegészítési ügyeket 32 év után ítélték selejtezendőnek. Az iratok selejtezhetőségét irattárba helyezéskor az ügyintéző állapította meg, a levéltárnak nem volt beleszólása a folyamatba. A selejtezés időhatárának az 1791-es évet adták meg, de az 1791–1867 közötti időből származó iratok selejtezését is függőben tartották. A megőrzendő iratok körét a következőképpen határozták meg: „anyakönyvek, alapítvány-, adomány- és kiváltságlevelek, családi vonatkozású okiratok, vám- és helypénzszedési okiratok, közgyűlési jegyzőkönyvek, a fontosabb segédkönyvek (iktató-, mutató-, kiadókönyv, irattári sorkönyv) és általában mindazok az iratok, okiratok és tárgyak, melyeknek történelmi, művelődéstörténeti vagy közjogi értékük van, a melyek különösen 86 Páhi, 1961: 125. 87 Vö. 1901. évi XX. törvénycikk a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről. 88 MRT, 1902: 1230–1361. A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon
