Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
12 Levéltári Szemle 72. évf . az összes és bármiféle törvénykezési iratokat (azoknak részükről összeállítandó sorjegyzékével együtt) minden év lefolyása után, az okiratok letartóztatásának büntetése alatt, a megye levéltárába eredetiben átadni tartozzanak.”35 A rendelkezésre azért volt szükség, mert a vármegyei tisztségviselők nem minden esetben adták át a náluk lévő iratokat, hanem maguknál tartották, jobb esetben az így őrzött anyag a családi levéltár részévé vált, rosszabb esetben vagy kiselejtezték őket mint értéktelent, vagy pusztulni hagyták. Mivel a korabeli törvények nem rendelkeztek az iratok selejtezhetőségéről, ezért azok megőrzési idejét használati értékük határozta meg. Míg Mária Terézia idején – a céhes ipar felszámolása során 1772-ben, majd 1774-ben hozott törvények alapján – a középkori céhek iratait, tárgyi emlékeit a település levéltárába, múzeumába kellett átadni, addig a kancellária levéltárába beszolgáltatott több ezer céhlevélből az „alapos” selejtezések után néhány tucat maradt csak meg: megőrzésüket nem látván indokoltnak, megsemmisítették azokat. 36 Mária Terézia uralkodása idejére esik a vármegyei irattárak, levéltárak első nagy rendezésének időszaka, ami még csak az iratok időrendi csoportosítását célozta. Az abszolutista hatalom a levéltárakban is rendet kívánt tenni, így a nemesi birtokjogok okleveles bizonyítékait őrző levéltárak rendbetétele a központosító hatalom és nem a nemesség, a vármegye érdekeit szolgálta. A vármegyék – gyanakvásukat nem is leplezve – nem tanúsítottak nagy lelkesedést a végrehajtás iránt, legtöbbször anyagi fedezet hiányára hivatkozva. Ráadásul az általános levéltárrendezést és a hozzá kapcsolódó selejtezéseket a kormányzat általános útmutatás, részletes utasítás nélkül rendelte el. 37 1763-ban egy kamarai ellenőrzés Sopron város éppen új helyre költöztetett levéltárában oly mértékű rendetlenséget talált, hogy elrendelte annak rendezését. Az 1776-ban abbamaradt munkálatok során a rendezést-selejtezést végző tanácsosok – akik a rendezés során fellelték Imre király 1199-es oklevelét is – feltehetően bírtak némi történeti érzékkel, hisz a selejtezésnél a jogi szempontból már értéktelen középkori missiliseket nem dobták ki, ellentétben Pozsonnyal, ahol ez megtörtént.38 A korban végzett levél tárrendezési-selejtezési munkálatok minősége tehát nem központi utasításokon, hanem a munkát végzők egyéni felkészültségén múlt. Az állami szervek iratainak megőrzése és selejtezése is az iratok használhatóságán, jogbiztosító értékén nyugodott. 1754-ben, a Helytartótanács belső életének általános szabályozásakor az utasítás kötelezővé tette az irattárnok számára, hogy mindazon iratokat selejtezze ki, amelyekre többé semmi szükség nincsen.39 A kamara első nagy selejtezésére 1772-ben került sor, amikor a 25 évnél régebbi harmincadszámadásokat selejtezték ki, kivéve az ország határán lévő harmincadhivatalok számadásait. A megsemmisítésről is rendelkeztek: a kiselejtezett számadásokat papírkereskedőnek adták el, 35 1729. évi XXV. törvénycikk a megyei birák és tisztviselők minden törvénykezési s ugyszintén más hivatalos iratokat is, minden egyes év lefolyása után a megyei levéltárba eredetiben nyujtsanak be. 36 Tuza, 2005: 76–77. 37 Főglein, 1960: 175. 38 Házi, 1923: 235. 39 Ember, 1937: 142. Haraszti Viktor
