Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
10 Levéltári Szemle 72. évf . Igy például Somogy vármegyében Szigetvár, Csököly, Nagybajom, Igal, Basal, Tapsony, Marcali, Kaposvár helyszínek váltakoztak,24 ami azt jelentette, hogy az alispán és a jegy ző a különféle helyszínekre az iratokat ládákban vitte magával. A selejtezések feltehetően a ládák befogadóképességéhez is igazodtak, amihez az iratok helytelen tárolásból eredő „természetes” megsemmisülése is hozzájárult. Madarász László somogyi alispán így ír 1710-ben: „két ízben rettenetes tűz miatt ládámat, írásaimat házumtól kihurcoltatván, meghnyilván a hurczolkodásban a láda itzakának idején, másnap foliatim köllött némely részét fölszedni és mint azutálól foghvást is oly confuse vadnak.”25 A jegyző, aki az iratokat őrizte, a dokumentumokat mindig magánál kellett tartsa, akár lovon, akár szekérrel ment a többnapos megyegyűlésekre, hiszen az előírás szerint az előző ülés jegyzőkönyvét az aktuális alkalommal fel kellett olvasnia. A Vas megyei statútum 1657-ben előírta, hogy a jegyzőnek át kell adni az iratokat, beadványokat, hogy „ő kegyelme az prothocolumban beírhassa szállásán”,26 azaz lakóhelyén. A jegyzőktől másik jegyzőnek átadott vagy visszaszerzett iratok inkább fogyatkoztak, mint gyarapodtak. Olykor visszaszerzésük is nehézkesen ment, Békés vármegyében például a jegyző – akit megfosztottak hivatalától – 1723-ban nem kívánta a megye iratait visszaszolgáltatni s csak akkor tért jobb belátásra, amikor a megye börtönbe csukatta, s addig nem engedték szabadon, míg az iratokat vissza nem szolgáltatta. 27 Az iratok különböző helyekre történő szállításánál nyilvánvalóan veszteségek keletkeztek, amit mai fogalmaink szerint nevezhetünk ügyviteli érdekű selejtezésnek, de szabályozottnak semmiképpen sem. A jegyzőknél őrzött iratok mennyisége mind több lett, az ide-oda szállítgatás, a jegyzők különféle – ki gondosabb, ki hanyagabb – munkavégzése mindig az iratok fogyatkozását eredményezte. A török hódoltsági területeken a kialakulóban lévő levéltárakat-irattárakat elpusztították vagy elpusztulni hagyták, így az ország Budán, a tárnoki házban őrzött iratai is megsemmisültek. Később a közjogi fontosságú okleveleket a mindenkori nádornak adták át, ám az iratokat a nádorok maguk mellett, a lakhelyükön tartották és elhalálozásuk után – az államiratok kivételével –ezek az anyagok a saját levéltárukban maradtak, senki nem vette át azokat. 28 Összefoglalva tehát az iratvédelemre, azaz a megőrzésre már a kezdeti, több évszázadon át ívelő időszakban is gondot fordítottak, mindaddig, míg az okirat jogi relevanciával bírt. Ezt különösképp szabályozni nem kellett, mindenkinek saját, jól felfogott érdeke volt az írásos bizonyítékok megőrzése, megőriztetése. Selejtezésről, annak bármilyen jogi szabályozásáról a szó mai értelmében ebben az időszakban nem beszélhetünk, iratpusztulásokról annál inkább, ami a nem szabályozott selejtezéseknél jóval nagyobb károkat, irathiányokat okozott. A török hódoltság által érintett területeken több évszázados hiányok keletkeztek. A királyi Magyarország területén, így például Szepes 24 Kanyar, 1962: 14. 25 Idézi Kanyar, 1962: 15. 26 Kolosvári-Óvári, 1902:1.15. 27 Karácsonyi, 1896: 328. 28 Tagányi, 1898: 5. Haraszti Viktor
