Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
8 Levéltári Szemle 72. évf . III. Béla 1181-ben kelt oklevelében a király előtt megtárgyalt ügyek írásba foglalásáról rendelkezett, s bár megőrzésükről nem történik intézkedés, az iratok továbbra is a bennük foglalt jogügylet bizonyíthatóságának idejéig maradtak értékesek. 12 A megőrzés szabályozása a jog eszközeivel korábban megjelent, mint a selejtezés szabályozása. II. András az Aranybulla záradékában annak őrzéséről is gondoskodik. 13 A selejtezés kérdése itt fel sem merülhetett, de a történelmi hányattatások okán a gondos előrelátás ellenére sem maradt fenn egy eredeti példány sem. Ehhez nagyban hozzájárulhatott, hogy az 1222-es Aranybulla már a 13. században elvesztette joghatását, mivel II. András magyar király 1231-ben némi betoldással és elhagyással megújította azt. 14 A módosított szövegrész miatt az eredeti jogbiztosító irat kora számára értékét vesztette. 15 Az okleveleket lezárva, pecséttel hitelesítve őrizték, amikor a pecsétet feltörték, az oklevél elvesztette hitelességét, gyakorlatilag selejtezhető lett, ami a kisebb ügyleteket írásba foglaló oklevelek esetében végzetes következményekkel járt: „Igen nagy baj az is, hogy általában a megyei okleveles anyag javarésze elpusztult. Ezek a megyei oklevelek ugyanis többnyire apró-cseprő ügyekről szóltak, leginkább ideiglenes érvényű zárt oklevél formájában. Jogérvényük fölbontásuk által megszűnt. Ilyen körülmények között ezek a documentumok jogi szempontból nem igen voltak fontosak.”16 Azaz nemes egyszerűséggel kidobták azokat, illetve ha lehetett, akkor anyagukat újra felhasználták. Ez az eljárás selejtezésnek a szó mai értelmében semmiképp nem nevezhető. Az oklevelek, iratok megőrzésének tehát szinte kizárólagosan csak jogi szempontból volt jelentősége. Selejtezésük alapvetően hordozóanyaguk újbóli felhasználását jelentette: a megyei oklevelek pecséttartó szalagjain sok esetben felfedezhetőek írástöredékek, amelyek egy korábban feleslegessé vált és szétszabdalt megyei oklevél darabjainak újrafelhasználását támasztják alá. 17 Az ország levéltára kezdetben az uralkodóval együtt költözött, míg ki nem alakult az állandó uralkodói székhely. A költözködések az iratok költöztetését is jelentették, ami „természetes” selejtezésükhöz járult hozzá. A kialakuló állandó királyi székhely állandó levéltárat is eredményezett. Az 1231. évi XXI. törvénycikk megteremtette lehetőségét a kisebb ügyek hiteles írásba foglalásának a „konventek vagy kolostorok tanúbizonysága”, azaz a hiteleshelyek révén.18 A vármegyék, városok fejlődésével az írásbeliség is egyre nagyobb szerepet nyert, amit a hivatalos ügyek mellett a magánügyek vármegye előtti írásba foglalása erősített. Ugyanakkor a „megye igazgatásából származó iratanyag is tehát bizonyára egyik helyről a másikra vándorolt, aszerint, hogy hol lakott a minden-12 „Azt gondoltam, szükséges, hogy bármely, felségem audienciáján levő ügy elintézését írásos bizonyíték tanúsítsa, nehogy valamilyen per, amely jelenlétemben kezdődött és fejeződött be, semmivé legyen.” Ld. Érszegi, 1982: 26. 13 Vö. Ezer év törvényei. 1222. évi XXXI. törvénycikk, hogy az előlbocsátott czikkelyek arany pecsét alatt irásba foglaltatván, különb-különbféle őriző helyekre adassanak és tétessenek el. 14 Érszegi, 1972: 5. 15 Kumorovitz, 1968: 65. 16 Istványi, 1937: 517–518. 17 Istványi, 1937: 517–518. 18 Ezer év törvényei. 1231. évi XXI. törvénycikk a poroszlókról és az egyházak hiteleshelyi működéséről.) Haraszti Viktor
