Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
7 2022/3. ▪ 5 – 34. újabb és olcsóbb nemzedékeinek megszületésével, az adattárolás a mainál könnyebben és szélesebb körben megoldható lesz.” 7 A selejtezéskor folytatott iratértékelés alapelveit Csobán Endre,8 Debrecen város főlevéltárnoka ekképp fogalmazta meg: „A selejtezést közigazgatási szempontból úgy kell végezni, hogy a megtartott iratok alapján az iratképző hatóság lényege, hatásköre, működése az iratkezelés rendszerével együtt tisztán álljon az utókor előtt. A történetírás szempontja pedig azt kívánja, hogy a kort, amelyben az iratok keletkeztek, amennyiben az iratok alapján lehetséges, minél teljesebben és minél jellemzőbb vonásaiban mentsük át az utókor számára. Ez az elv azt kívánja a selejtezőtől, hogy az iratokat ne csak közigazgatási, hanem helyi és általános történeti, kulturális, gazdasági, politikai, társadalmi, közjogi, magánjogi, irodalmi, tudományos és művészeti szempontból is értékelés alá vegye.” 9 Johannes Papritz a különbözőség hangoztatása ellenére mégis kidolgoz néhány selejtezési alapelvet. Frappáns és szellemes megállapítása szerint a legkönnyebb lenne egyáltalán nem selejtezni („am leichtesten wäre es, gar nicht zu kassieren”), mert minden írott dokumentum iránt érdeklődik valaki, aki a selejtezést – joggal vagy anélkül – bírálni fogja. A levéltáraknak mégis selejtezniük kell, még akkor is, ha az iratok mindig egyediek, szemben például a könyvekkel. Mindent megőrizni azonban technikailag lehetetlen, gazdasági felelőtlenség, rossz szolgálat a tudományos kutatásnak és a levéltár tekintélyének. Egy feleslegesen őrzött irat a levéltár hitelét is csökkenti. 10 Folytathatnánk a sort, hiszen kiváló levéltárosok, történészek fogalmazták meg véleményüket a selejtezés kapcsán; ezek egy csokorba gyűjtése önmagában is izgalmas. Jelen tanulmány témája azonban annak a jogi folyamatnak vizsgálata, amely a szokásjogtól az írott jogig vezető utat mutatja be. A kezdetektől a 18. századig Hazánkban az írásbeliség a királyi udvarból terjedt el a 11. század végén és a 12. század elején. Kálmán király dekrétumainak második könyve a keresztény-zsidó kölcsönügyletek szabályozásánál egy adott összeg felett már írásbeliséget írt elő és az írásnak, valamint a felek pecsétjének megléte bizonyította a jogügyletet.11 Mindezen iratokat a jogügyletek biztosítékaként legtovább addig őrizték meg, míg a jogügylet – adásvétel – tárgya el nem enyészett. Az irat ezután értéktelenné vált, mai fogalmaink szerint ügy viteli értékét vesztve kiselejtezték, ténylegesen újrafelhasználták. 7 Kosáry, 1990: 15. 8 Csobán Endre (1882–1959) 1918. december 1-jétől 1946-ig Debrecen város főlevéltárnoka. 9 Az idézett szöveg Csobán Endre hozzászólása Bánrévy György: A selejtezés általános elvei című munkájához a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének kongresszusa levéltári szakosztályában, 1939. június 10-én. Ld. Bánrévy, 1939: 169. 10 Ld. Kállay István recenzióját Johannes Papritz: Archivwissenschaft c. munkájáról. Kállay, 1986: 297. 11 Vö. Ezer év törvényei. Kálmán Király Dekrétomainak Második Könyve 2. Fejezet a keresztyének és zsidók közt való kölcsönadásokról. A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon
