Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - MŰHELYMUNKÁK - Nagy Ágnes: A magánélet dokumentációs univerzuma : elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén. 2.
16 Levéltári Szemle 72. évf . 16 Levéltári Szemle 72. évf . egy nemzetség különböző tagjai vagy egy ház vagy kastély különböző lakói. A családi levéltár iratai nem alkotnak szerves egészet, igen gyakran a legkülönösebb módon gyűltek össze, és nélkülözik a fondra jellemző szerves kapcsolatot, abban az értelemben, ahogyan azt ebben a kézikönyvben tárgyaljuk. Ezért tehát a szokásos értelemben vett fondokra érvényes szabályok nem alkalmazhatók a családi vagy házi levéltárakra.” 3 Vagyis a kézikönyv ezen iratok esetében éppen a levéltári iratok legfontosabb meghatározóját, a keletkezés és a megőrzés mikéntjét látta kérdésesnek ahhoz, hogy elismerje szerves jellegüket.4 Felfogásunk szerint azonban a tárolási módok – a keletkezés és a megőrzés részeként – árulkodnak a felhalmozó és őrző személy vagy család társadalmi-kulturális és pszichológiai jellegéről, s szokásoknak, társadalmi gyakorlatoknak a lenyomataiként tekinthetünk rájuk. Ennélfogva ezeknek a sajátosságoknak a kontextus megőrzésére irányuló dokumentálása sem mellőzendő azt megelőzően, hogy a levéltári rendezéssel az iratok mintegy steril környezetbe csomagolódnak át. A családi iratok a magánéletbe ágyazódó fizikai vonásaik mellett gyakran tudatosan kialakított renddel is bírnak. Nem is annyira arra gondolunk, amikor egy-egy családtag a saját személyi iratait tematikus dossziékban, rendszerezve tárolja és őrzi, vagy ezt a rendet akár felmenőinek irataira is kiterjesztve családtagok szerinti dossziékat alakít ki, ugyanolyan logika mentén, mint amivel a levéltári rendezés is dolgozik. Sokkal inkább arra a visszatérő jelenségre, amikor a család valamely tagja az iratokat kronologikus rendbe szervezi oly módon, hogy a családi iratokból és fényképekből egyfajta időben előrehaladó családtörténetet állít össze, lapozhatóan, irattartóba helyezve, lényegében albummá szervezve azokat.5 Ez a napjainkban megfigyelhető gyakorlat nem új, a családi iratok kronologikus rendezésének történeti hagyománya van. A 18–19. században végrehajtott családi iratrendezések – amelyeket lajstrom készítése is kísért – a levelezések rendezésében például jellegzetesen ezt az elvet követték.6 Sőt ez a szemlélet a levéltári szakmán belül is jelen volt, méghozzá tágabb összefüggésbe illeszkedve a levéltári rendezés egyik paradigmája, a pertinenciális felfogás megnyilvánulásaként, a magániratokra való korlátozódás nélkül.7 A történettudomány intézményesülésének időszakában a hazai 3 Holland kézikönyv 3. §-a. Muller–Feith–Fruin, 2019: 75. 4 A családi iratok Holland kézikönyv általi kezelését Horváth J. András emeli ki. Muller–Feith–Fruin, 2019: 26. Ez az idegenkedés a hazai levéltártörténetben azonban nem jelentkezett. Muller–Feith– Fruin, 2019: 75. 5 Ezt a típust testesíti meg a BFL XIII.81 Szemere–Kürthy–Magyar–Visy család iratai fondunk. Jellegzetes módon eltér a korábban említett két olyan fondunktól, amelyek családtörténeti albumok formájában léteznek (BFL XIII.46 A Grünn–Schaller–Gerényi (Gerlach)–Hagenthurn család iratai; BFL XIII.84 Schneider – Szentfülöpi-Kőnig–Hidy család iratai), amennyiben a családi iratok kronologikus elven nyugvó sorba rendezése nem jár együtt az iratok válogatásával létrehozható narratív keret kialakításával. A Szemere–Kürthy–Magyar–Visy fond esetében az iratok válogatás nélkül kerültek időrendben egymás mögé. 6 Erre a gyakorlatra utal: Borsa, 1961: 52–53. 7 A pertinencia elvének kiegyezés utáni időszakban történő hazai érvényesülését összegzi Horváth J. András a Holland kézikönyv magyar fordításához írt bevezető tanulmányában: Muller–Feith–Fruin, 2019: 42–45. Nagy Ágnes
