Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - Cseh Gergő Bendegúz: Beszámoló a Levéltári Szakfelügyelet 2021. évi munkájáról és ellenőrzési tapasztalatairól

9 2022/1. ▪ 5 – 14. lapok segítségével kezdeményezhetnek adatigénylést. A választ igény szerint elektronikus vagy postai úton kaphatják meg az azonosított ügyfelek. Az MNL és a BFL online ügy­fél szolgálata az Elektronikus Levéltári Portálon (https://www.eleveltar.hu/ugyfeleknek) keresztül érhető el, az ÁBTL rövidesen elinduló szolgáltatása az intézmény saját hon­lapján (www.abtl.hu) keresztül vehető majd igénybe. Ügyfélkapus azonosítás nélkül a kormányablakokon keresztül is intézhetők kérelmek a Nemzeti Levéltár iratanyagá­ból való adatigénylés esetén. A hazai közlevéltári szféra egyéb intézményei döntő többségükben nem nyújtanak ügyfélkapun keresztül elérhető ügyfél- és/vagy kutatószolgálati lehetőségeket és e-kuta­tási szolgáltatást. Pozitív példaként említhető a Pécsi Tudományegyetem Levéltára, ahol a levéltár az egyetemi elektronikus iratkezelés részeként megkapja az ügyfélkapus meg­kereséseket és ezekre elektronikus formában is meg tudja küldeni az adatszolgáltatást. Mivel a nagyobb felsőoktatási intézményekben működnek már elektronikus irat- vagy dokumentumkezelő rendszerek, az ezekkel való együttműködés a levéltári adatszolgál­tatás online igénybevételének a lehetőségét is megteremtheti a jövőben. ■ Online kutatószolgálatot jelenleg a Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levél­tára és az ÁBTL működtet. Ez az érintett intézményekben való online kutatói regiszt­rációt és a kérőlapok leadását jelenti, illetve az iratanyag feldolgozottságától függően azok online kutatásának lehetőségét is. Az MNL esetében ez egyelőre a P, R, S, T, U és V szekciókat érinti, az ÁBTL-ben pedig – az iratanyag nagyobb részét kitevő – dosszié­kat lehet online formában kutatni. Az utóbbi intézményben nemcsak a már digitalizált anyagok online elérésére van lehetőség, hanem – szintén ingyenesen – igényt is lehet leadni új dossziék szkennelésére. (Ez utóbbi szolgáltatás értelemszerűen időigényesebb, mint a már előkészített és szükség szerint anonimizált digitális példányok kiadása.) Mivel a tapasztalatok szerint a levéltárak igen fontos „célközönsége”, a kutatók hatá­rozottan igénylik és nagyra értékelik az online kutatási szolgáltatásokat (ez az elvárás a Covid-járvány óta pedig érthetően még tovább erősödött), a későbbiekben a közle­véltárak egyik alapvető feladata lesz ennek mind szélesebb körű biztosítása. Az online kutatás lehetőségét ugyanakkor nem csak érdemes, de feltétlenül szükséges is lenne egy­séges alapokra helyezni, hogy a kutatók a különböző hazai közlevéltárakban hasonló feltételekkel vehessék azt igénybe. Beszámoló a Levéltári Szakfelügyelet 2021. évi munkájáról 0 10 20 30 40 0 10 20 30 40 50 60 70 80 Van 48% Nincs 52% Ügyfélkapus adatigénylés

Next

/
Thumbnails
Contents