Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - Műhelymunkák - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése II. Szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján
56 Levéltári Szemle 71. évf . Értékhatár-vizsgálat A többször is megfogalmazott javaslatok közül előrelépés a szervek értékhatár-vizsgálatához kapcsolódva történt a nyolcvanas évek első felében, mindazonáltal pontosan kijelölve a „szocialista időszak” gazdasági levéltárügyének egésze szempontjából (is) a határokat. Az ÚMKL vezetésével szervezett vizsgálatok egyfelől túlságosan grandiózus célra vállalkoztak azzal, hogy egyidejűleg minden korabeli szervtípus felülvizsgálatát célozták meg, mindezt egy olyan monolit, hierarchikus társadalomkép jegyében, ahol minden szerv egyetlen nagy intézményrendszerbe szerveződött, bármiféle ágazati autonómia vagy önálló működés fel- és elismerése nélkül.7 Ez a szem léleti korlát eleve kétségessé tette az egymás mellett, egymással szoros kapcsolatban működő, ugyanakkor iparáganként változó számú, befolyással bíró és szerepkörű szervezetek egyidejű vizsgálatát, kizárólag az irányítószervek-irányított szervek kérdése kapott nagyobb figyelmet az „irattükröződések” kiszűrésére.8 Mindezeken túl az értékhatár-vizsgálat nem tudott túllépni az évtizedes hagyományokon, miután a történeti értékű vállalati iratok meghatározásakor gyakorlatilag a korábbi „ügykörtípusok” szelekcióját végezték csak el, ahelyett, hogy a keletkező irattípusok és iratfajták feltárására és leírására törekedtek volna, amelyek az ágazatok-iparági jellemzők és vállalattípusok figyelembevételével, egy-egy vállalati funkció mentén összerendezve tényleges kiindulópontként szolgálhattak volna a további vizsgálódásoknak.9 A vállalkozás jellege azonban nem tette ezt lehetővé, ráadásul a program a működő levéltári intézményrendszer alkalmasságát, annak szükséges reformját – néhány elszórt megjegyzést leszámítva – nem is vizsgálta. Az ágazat- és tevékeny- 7 Erdmann, 1985 és G. Vass, 1985a 8 A szervtipológia kapcsán nincs lehetőség részletesebben elemezni olyan fontos problémákat, mint az ipari kutatóintézetek helyzete, amelyek jelentős részét vállalatként jegyezték (majd később cégként jegyezték be a cégbíróságokon), ennek ellenére ezeket „intézetek-intézményekként” sorolták be a fondfőcsoportok kialakításánál. Külön tanulmányt érdemelne a szövetkezetek kérdése is, hiszen minden anomália ellenére is a szövetkezeti tulajdon mindig is elkülönült az állami tulajdontól, ennek ellenére a szövetkezetek – az állami-levéltári „kisajátítás” legdurvább formájaként – ugyanúgy levéltári átadásra kötelezettek voltak, mint az állami vállalatok. Az ipari szövetkezetek mindegyikére vonatkozó egységes iratkezelési előírások – iparáganként eltérő számbeli és ágazaton belüli jelentőségüktől függetlenül – nagyon hasonlóak voltak a vállalatokat érintő szabályokkal vö. OKISZ elnökének 5/1963. (O.É.28.) O. Eln. sz. utasítása, ill. OKISZ Értesítő 1971. évi 45. sz. 9 Az Erdmann által korábban felvetett kérdésekhez, radikális javaslatokhoz képest a vizsgálat végeredményekor, valószínűsíthetően az intézményközi „kompromisszumok” eredményeként a vállalati iratkezelés, irattározás levéltári előírásai és gyakorlati alkalmazhatóságuk már nem kérdőjeleződött meg. Mindemellett olyan eleve kétséges kimenetelű javaslatok is megfogalmazódtak a vizsgálat végén, mint például a „B” és „C” kategóriájú vállalatok, illetve a szövetkezetek közül csak minden harmadik szerv anyaga került volna be eredetiben, a többit mikrofilmen (!) őrizték volna a levéltárakban. Erdmann, 1985: 36. Köcze László
