Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - Műhelymunkák - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése II. Szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján
53 2021/1. ▪ 52 – 65. Ezt követően a tvr. nyomán kiadott 30/1969. (IX. 2.) számú végrehajtási rendeletben részletezték tovább az iratkezelés és őrzés követelményeit, mégpedig oly módon, hogy a vállalatok számára is előírták – a közigazgatási szervekhez hasonlóan – az iratok kötelező nyilvántartását és az iratokhoz tartozó segédletek készítését, egyben kimondva, hogy „az iratok rendszerezése irattári terv alapján történik” (4. §.), amelyet a szerv ügykörének és szervezetének figyelembevételével kell kialakítani. Mindemellett rögzítették, hogy a szerveknek a részirattárak mellett központi irattárat is fel kell állítani – függetlenül a vállalatok tényleges működésétől és funkcióitól (7. §). A vállalatok által keletkeztetett iratok ilyen szabályozása jól illeszkedett a „szocialista” korszak általános szabályozási rendszerébe: miközben már a közel egy évtizeddel korábban született kormányrendelet nyomán előírt kötelező iratnyilvántartás sem eredményezett érdemi átalakulást a vállalati iratok egészének kezelése terén, így ahelyett, hogy az ebből eredő konzekvenciákat bárki is levonta volna, megismételték azt, kiegészítve a keletkező irattípusok, az iratkezelés vállalati működéssel való kapcsolatának feltárása nélkül az irattári tervek megalkotásával és „az irattári rendszerben elfoglalt helyüket meghatározó irattári jelzettel ellátott iratok” őrzésére szolgáló központi irattárak létrehozásának kötelezettségével (7. §).1 A vállalati irat kezelés ilyen módon való szabályozása, amely eredetét tekintve a magyar (és porosz– osztrák) közigazgatási szervek működéséből és iratkezelési-irattári hagyományaiból volt eredeztethető, gyakorlatilag kezdettől fogva kudarcra volt ítélve, hiszen az iratnyilvántartás előírt formái nem univerzális, hanem nagyon is helyhez kötött rendszerek voltak.2 Ráadásul a rendelet irattár (és irattári anyag) fogalma közel sem mutatott azonosságot a vállalatok által bevett irattár fogalmával, miután a vállalatok 1 Hasonló logika volt megfigyelhető a hatvanas évek elejének gazdaságpolitikájában a vállalati intézményrendszert és irányítást érintő átalakítást illetően: a centralizált irányítási rendszerben az ötvenes években létrehozott nagy számú vállalatok köre közel sem volt olyan mértékben kontrollálható, ahogy azt korábban remélték, így a kaotikus helyzet felszámolását a középirányító szervek megszüntetésével és a vállalati szervezetek radikális összevonásával létrehozott nagyvállalatokkal és azok közvetlen irányításával vélték ellensúlyozni a később sokat emlegetett „mechanizmusreform” helyett. A KGM és az alá tartozó ágazatok és vállalatok hatvanas évekbeli átszervezéséről ld. Voszka, 1984. 2 A magyar levéltári gondolkodásban a regisztratúra-rendszer kizárólagossága olyannyira meghatározó volt, hogy a más országokban honos iratkezelési, iratőrzési rendszerek létét, ha érzékelte is vagy reflektálatlanul hagyta vagy nagyon sajátosan interpretálta. Olyan kulcsfontosságú tézisek, mint például „Iktatás, irattári lajstromozás híján az iratok útját a hivatalokon belül nem tudják ellenőrizni, ehelyett annyi másolatot készítenek az iratokról, hogy minden ügyintézőnek jusson belőlük”, vagy „az amerikai »filing system« nem ismer irattárakat, csupán különböző adminisztratív részlegeknél létrejött iratokat, amelyeket sem iktatás, sem irattári jegyzék nem tart nyilván, csupán genetikus összefüggéseik fűznek egybe” Sashegyi Oszkár Schellenberg Modern Archives c. munkájának ismertetésében továbbgondolás és konklúzió nélkül maradtak. Sashegyi, 1959: 110– 111. Lásd még Ember Győző amerikai tanulmányútjáról szóló írását a szövetségi kormányszervek központi irattárainak hiányáról, Ember, 1969: 12– 13., illetve Szedő Antal összefoglalóját az amerikai jellemzőkről és Schel lenberg nézeteiről, valamint a francia és a porosz levéltári felfogás különbségeiről. Szedő, 1964: 6.,14. Vállalati iratok gyűjtése II.
