Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - Forrás és érték - Mislovics Erzsébet: A Hajdúkerület zsidóságának forrásanyaga az MNL Országos Levéltárában és Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában
29 2021/1. ▪ 23 – 39. mot, valamint más megyékkel folytatott levelezéseket is. A bejegyzéseket az ülések időpontjában, napirendi pontok alapján rögzítették. Természetesen a közgyűlés nem kizárólagosan a zsidóság ügyeivel foglalkozott, a napirendet előkészítők nem is törekedtek az ügyek külön kezelésére, azonban egy fajta tárgysorozati csoportosítás megfigyelhető (így például a körözvényekben szereplők felsorolása gyakran egymás után történt). A 34 kötet közgyűlési jegyzőkönyvben a zsidóságra vonatkozó bejegyzések száma 3287. Egy sorszám alá gyakran több magánszemély ügyét is iktatták.32 Időrendbeli megoszlásuk árulkodik a zsidóság Hajdúkerületben történt megtelepedésének folyamatáról is. Kezdetben főként az országos érvényű leiratok jelennek meg a jegyzőkönyvekben, később egyre több hajdúkerületi anyag olvasható közöttük, amelyek a kerületi zsidó lakosok növekvő számáról is tudósítanak. A témára vonatkozó bejegyzések időrendi alakulása a következő: II. Közgyűlési jegyzőkönyvek bejegyzéseinek száma a zsidóságra vonatkozóan A forrásanyagban szereplő bejegyzések tárgyukat tekintve igen sokszínűek: migráció, letelepedési kérelem, szökevények körözése, külföldi szökevények felkutatása, földesúrral kötött árendabérleti szerződés, azok miatti pereskedés, egyéb kontraktusok, adósság, gazdasági kapcsolatok helyi lakosok és a zsidó lakosok között, adósságok betáblázása, behajtása, bűncselekmények – amelyeknél a zsidó lakosok áldozatok és elkövetők is lehettek –, vallási ügyek – például ruhaanyaghoz való megfelelő szövet behozatala33 –, áttérés. Az 1760-as évek elejéig a jegyzőkönyvi bejegy zésekben főként általános, országos érvényű körözvények, avagy gazdasági ügyek olvashatók, így például Seelig Israel menekült 1763-ban kelt személyleírása,34 vagy Oesterreicher Alexander budai zsidó lakos szállítói tevékenységének engedélyezése 1759-ben.35 Az 1780-as évektől egyre több bejegyzés foglalkozik a Hajdúkerület zsi dóságára kivetett tolerancia taxa mértékével, megfizetésénel elmaradásával, a be-32 MNL HBML IV. 502. a. 1818. 5.; 1836. 1137. 33 MNL HBML IV. 502. a. 1840. 562. 34 MNL HBML IV. 502. a. 1763. 1. 35 MNL HBML IV. 502. a. 1759.7. A Hajdúkerület zsidóságának forrásanyaga Évkör Bejegyzések száma 1713–1765 29 1766–1789 185 1790–1848 3073 Összesen 3287