Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 2. szám - Műhelymunkák - Nagy Ágnes: A magánélet dokumentációs univerzuma Elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén
59 2021/2. ▪ 56 – 81. csatornáira épül, hanem aktív módon, társadalomtudományos felkészültséggel figyeli meg és térképezi fel a meghatározó társadalmi jelenségeket, tendenciákat, és ezzel kapcsolatosan méri fel az ezen jelenségek által termelt dokumentumokat, majd dönt azok megőrzéséről.A magániratgyűjtés tekintetében a társadalommal való élő kapcsolat eleve adott. A levéltárak működésében ráadásul a társadalommal való kapcsolatnak megvannak a történeti előzményei. A városi levéltárak 17–18. századi kialakulásukkor a kancelláriai szerep mellett a városi polgárságot is szolgálták, jogbiztosító céllal. Igaz, a modernizációs folyamat során ez a szerep megszűnt. E helyzeti adottság ellenére azonban mintha nem tudatosulna, hogy a levéltári iratgyűjtés ezen szegmense társadalomtudományos megalapozottságot és önreflexiót igényel. A levéltáros nem egy hivatallal, intézménnyel érintkezik jogilag is szabályozott eljárás szerint, hanem személyes, családi és társadalmi közegükbe ágyazódó emberekkel folytat életükre, múltjukra, identitásukra irányuló, mindkét fél részéről érzelmeket is megmozgató kommunikációt.18 A levéltáros magánemberek privát szférájába lép be, és nemcsak befogadást nyer abba, hanem alakító részévé is válik annak egy bizalmi viszony keretében. (1. kép) Ráadásul a magániratokkal való foglalatoskodás a levéltári munkán belüli speciális jellegénél fogva a levéltárak ön- és szerepértelmezésében a társadalmi beágyazottságot középpontba helyező, úgynevezett posztmodern paradigma egyik tartópillérét is képezi.19 A konkurens levéltár-értelmezések közül egyértelműen a kulturális-társadalmi érték-, identitás- és emlékezet-őrzésből kiinduló felfogásba illeszkedik. 20 A magániratgyűjtés területén a levéltár és a társadalom interakciója egészen más feltételekkel és tartalommal megy végbe, mint a hivatali iratok átvételénél. Alapvetésként leszögezhetjük, hogy a magániratok esetében a múlt, az örökség és az identitás fogalmai központi szerepet játszanak, és a közigazgatási iratok levéltárba kerülésétől gyökeresen eltérő konstellációban vannak jelen. Míg a hivatali iratok esetében a múlt-, örökség- és identitáshordozó tartalom lényegében azok levéltárba kerülésével és ily módon a történeti kutatás területére való áthelyeződésével jön létre, addig a magániratoknak mind a múlt átörökítése, mind pedig az identitáshordozás eleve szerves funkciója. Keletkezésük és nemzedékeken keresztüli átadással történő megőrzésük a magánélet szférájában zajló öndokumentáció és önmemorializáció terméke, a személyi és a családi identitásformálásnak és örökségteremtésnek képezi részét. 18 A hivatali iratok gyűjtésétől eltérő helyzetnek az abban résztvevő levéltáros által is megtapasztalt érzelmi telítettségét hangsúlyozza Catherine Hobbs is: Hobbs, 2001. 19 A nemzetközi tekintetben az 1980-as évek óta jelentkező és megfogalmazódó posztmodern levéltári paradigmához lásd: Horváth, 2012: 33.; Horváth, 2014: 31–36. 20 A kétféle, a levéltár történeti-kulturális szerepén alapuló és a korporatív-adminisztratív felfogásra épülő levéltár-koncepció ausztrál közegben jelentkező szélsőséges szembenállásához lásd: Cunningham, 1996. A versengő felfogások rövid áttekintését lásd Horváth J. Andrásnak a Holland kézikönyvhöz írt bevezető tanulmányában: Muller–Feith–Fruin, 2019: 15–64. A magánélet dokumentációs univerzuma
