Levéltári Szemle, 70. (2020)
Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. szám - Forrás és érték - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése: szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján I.
42 Levéltári Szemle 70. évf . galmi ügyek vagy tervrajzok), másfelől a ténylegesen keletkező iratok köre csak részlegesen jelent meg a listán, amelyet egy merev besorolási rendszer egészített ki (például nem selejtezhetőnek és levéltárba adandónak jelölték a körrendeletek, a szabályzatok és az ügyviteli utasítások előkészítő iratait),22 bizonyítékát adva annak, ahogyan a KGM továbbra is látni és láttatni akarta a vállalati iratok kezelését és magukat a vállalatokat. Az 1958-as kormányrendelet, majd a minisztériumi végrehajtási utasítás(ok) miközben megerősítették a levéltárak formális szerepét a selejtezés alá vont iratok felett, a téma szempontjából legalább ilyen fontos, hogy a közigazgatási és gazdálkodó feladatokat végző szervek iratainak ügye ismételten egyetlen kategóriába került, sőt tovább lépve a homogenizáció útján, immáron minden intézménytípus számára egyöntetűen előírták az addig csak a közigazgatásban használt iktatás feladatát. Ugyanakkor az iktatás problematikája, bevezetése elsődlegesen nem a gazdálkodó szervek működésében jelentett változást – a ténylegesen iktatást végző és használó vállalatok száma minimális maradt –, sokkal inkább az akkori levéltári gondolkodásban eredményezett módosulást. A vállalati iratok értelmezésében ugyanis a (vállalati) iratokat egyre inkább az iktatott iratok kérdésével, a vállalatok által keletkeztetett iratok teljes spektrumát pedig a vállalati gyakorlatban kialakult, szűk hatáskörű irattárakban fellelt iratokkal kezdték el azonosítani. Ez a szemléleti beszűkülés a vállalati irattárak kapcsán gyakran csak a szabályozásokkal ellentétes gyakorlat létét volt képes detektálni (az irattárak elhanyagolt állapota vagy az „iratkezelési-irattári fegyelem hiánya”, illetve az irattárosok alacsony presztízse), akár a korabeli „bennszülött” vállalati irattárosok megszólaltatásával is. 23 22 Mindezek mellett a rendeletben ismételten rögzítették a selejtezéseknél az egyenkénti tartalmi vizsgálatot, illetve „nem szabad kiselejtezni a [...] a, a minisztérium és az állami gazdálkodó szervek szervezetére, működésére, fejlődésére és ügykezelésére vonatkozó alapvető fontosságú adatokat tartalmazó iratokat, b, politikai, gazdasági, tudományos, történelmi vagy művészeti szempontból értékes iratokat, c, az 1867. évben vagy az azt megelőző időben, valamint az 1919. és 1944. évben keletkezett iratokat, d, az irattárakban őrzött közlevéltári anyagot képező iratokat (sic!).” 23 Ld pl. Levéltári Híradó, 1959: 93–113., Levéltári Szemle, 1961: 97–104., Irattári rovat / Az irattárosképzés tapasztalatai fejezeteket, különösen Sárközi, 1959, valamint Sárközi, 1961. A KGM alá tartozó vállalatoknál maradva, a néhány évvel később megjelent, jó példaként állított Lenin Kohászati Művek (LKM) irattári rendszerét ismertető munkában a szerző nem említette meg, hogy az LKM a korábban is állami tulajdonban lévő diósgyőri Vasgyár/MÁVAG-ból jött létre, így annak iratkezelési és irattári rendszere inkább volt kivételnek, mintsem általánosnak tekinthető a vas- és gépipar területén. Ld. Sárközi, 1968, vö. Kiss, 1953: 64, 68. Már ekkoriban is szembetűnővé vált, hogy a vállalati levéltárak elemzése kapcsán hiányoztak a keletkező és történetinek minősülő irattípusokat, iratfajtákat számba vevő elemzések, pedig a kérdés az ötvenes évek elején még jelen volt a levéltári irodalomban, ld. röviden: Wiszniewski, 1952: 8–9, 22–25. Külön érdekessége a keletnémet utasításnak, hogy olyan iratok is szerepeltek a maradandó iratok között – pl. prospektusok, katalógusok, folyóiratok, üzemi újságok, faliújságok, tájékoztatók, naplók, visszaemlékezések, sajtókivágatok stb. – amelyek sem a magyarországi szabályozások sorában, sem a vállalati levéltárakról való gondolkodásban nem kaptak figyelmet. Ezekben az években készült el Eric Neuss gazdasági irattannal fogla-Köcze László
