Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. szám - Forrás és érték - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése: szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján I.

38

Levéltári Szemle 70. évf

.

zőhelyeként (a kötelező átadás és a kötelező selejtezés mellett) jelentek meg. Ebből következően, ahogy a vállalatok az általánosnak tekintett, kizárólag az irányításért felelős szervek révén artikulálható népgazdasági, ágazati érdekek és célok megvalósítása felől tűntek fontos szereplőknek anélkül hogy azoknak saját „legitim” érdekei lehettek volna, úgy maguk a vállalati iratok megőrzése, levéltári átadása is kizárólag az „ipari fejlődés”, a gyári munkásság, a munkásmozgalom stb. története szempontjából bírtak jelentőséggel.

9 Az iratokra vonatkozó ágazati utasítások egyszerre kezelték egyetlen egységként az adott terület adminisztratív és gazdálkodó szervezeteinek iratait, illetve próbálták meg eliminálni az ágazaton belüli, az egyes gazdasági szervek múltjában, kultúrájában, működésében, funkcióiban stb. – a vállalati dokumentumok terén is – megmutatkozó jelentős különbségeket is.10

Mindezek azonban nem az irányításért felelős minisztérium(ok)11

szűklátókörűsége okán, hanem tudatos politika eredményeként alakultak, hiszen az állami (gazdaság)politika hivatalosan is az irányítással megbízott szervek és a gazdasági szervezetek közötti „ellentmondás” felszámolását tűzte ki célul.12

A deklarált célok azonban csak részben valósultak-valósulhattak meg, 9 Hazai hagyomány hiányában a LOK ekkoriban fordíttatta le a keletnémet Franz Wiszniewski munkáját, amely az üzemi levéltárak felállításáról, a begyűjtendő iratokról, az intézményi levéltár funkciójáról szólt részletesen és mellékletként közölte az 1950-es keletnémet rendeletet is. A közös belügyi-iparügyi utasításban, többek között rögzítették, hogy „a jól rendezett üzemi levéltárnak az a feladata, hogy mint az „üzem emlékezete”

(kiemelés a szerzőtől) az üzemvezetésnek, az államnak és ezen túlmenően a ku

tatásnak és tudománynak megőrizzen minden olyan forrásanyagot, amelyre a folyó ügyvitelben már nincs szükség, de ami mégis marandó értéket képvisel.” Wiszniewski, 1952: 21. A munka ismertetése kapcsán az akkor már működő Központi Gazdasági Levéltár munkatársa sietett leszögezni, hogy „ösz

szehasonlítva ezt az elvet a mi levéltáraink gazdasági anyagának, elsősorban a Gazdasági Levéltár anyagának rendeltetésével, a mi anyagunk már nem annyira az egyes érdekelt üzem, hanem inkább a nép

gazdaság egészének, s főleg a történettudományos kutatásnak érdekeit van hivatva szolgálni.” (Kiemelés a szerzőtől.) Kiss, 1952b: 52. A magyar levéltári felfogás kimondatlanul is az akkori szovjet levéltári gondolkodással, mintsem ezzel a keletnémet koncepcióval mutatott rokonságot. A vállalati levéltárak intézményét a keletnémet rendelet átmeneti megoldásnak tekintette a tartományi vagy egy központi gazdasági levéltár felállításáig, rögzítve, hogy különleges helyzetben (pl. helyhiány, megszűnés esetén) majd az állami levéltárak fogják letétként átvenni a vállalati anyagokat. Wiszniewski, 1952: 21.

10 Maradva a Kohó- és Gépipari Minisztériumnál a tárca irányítása alá tartozott a vaskohászat, a gépi berendezések gyártása, közlekedési eszközök gyártása, az erősáramú berendezési ipar (villamossági gépek gyártása), a híradástechnika, a műszeripar és a fémtömegcikkipar területén működő (nagy)

vállalatok köre. Ugyanakkor sem az ötvenes években, sem a későbbiekben a minisztériumi irányítás alá tartozó vállalatok nem fedték le az adott ágazat egészét (lásd pl. az ipari szövetkezeteket), ráadásul egy-egy vállalat irányítószerve is a minisztériumok, a tanácsok és más hivatalok „autark” törekvései, ill. az egymás közötti hatalmi viszonyok függvényében módosult!

11 A KGM rendeleteivel egyidejűleg más minisztériumok is kiadták a felügyeletük alá tartozó vállalatok iratait érintő rendelkezéseket.

12 A vállalati iratok őrzése és selejtezése mindazonáltal nem választható el a korabeli hatalmi viszonyok vállalati dimenzióitól sem, sőt! Az államosítást követően ugyanis az állami- és pártszervek tudatosan törekedtek arra, hogy a vállalatvezetőket érintő káderpolitikában kifejezetten a más vállalatnál szocializálódott, az adott vállalattal, annak múltjával, intézményi kultúrájával és sajátosságaival – ebből Köcze László