Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. szám - Forrás és érték - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése: szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján I.

39

2020/3. ▪

33

–

46.

hiszen az ötvenes évek irányítási rendszerének jellegéből következően a vég nélküli utasítások és körözvények között könnyedén elsikkadt a vállalatok iratait érintő szabályozások ügye (is).

13

Ahogy arról az említés szintjén már volt szó, kezdetben a LOK, illetve az azon belül létrehozott vállalati csoport feladata volt az iratok felkutatása és begyűjtése a gazdasági élet kaotikus viszonyai között, majd újabb fordulópontot a vállalati csoportból kinőtt Központi Gazdasági Levéltár (KGL) létrehozása jelentette 1953 elején. A LOK addigi iratbegyűjtési tevékenysége mellett a KGL feladata lett, hogy: „az ország egész területéről gyűjti, őrzi, kezeli és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsátja az országos jelentőségű ipari, gazdasági vállalatoknak [...] a levéltári őrizetbe kerülő, a vállalati ügyintézésben már nem szükséges anyagát”.14

Az új levéltár illetékességi köre fokozatosan lefedte – a közüzemi vállalatok kivételével – a budapesti vállalatok nagyobb részét, amelyhez a vidéki vállalatok sorából kifejezetten a bányászathoz és a nehéziparhoz sorolt cégek és jogutódai is odakerültek.

15

Az iratgyűjtés és -mentés, a „tudományos érdek” civilizációs küldetésével felvértezett gazdasági levéltárosoknak a vállalati iratok feltérképezésekor számtalan olyan jelenséggel kellett szembesülniük, amelyek ellentétesek voltak az eddig ismertetett normatív szabályozásokkal: a vállalatok képviselői gyakran a selejtezéseket be sem jelentették vagy egész iratsorozatok elbírálását végezték el az előírt egyedi értékelés helyett, máskor a selejtezés elvégzését a levéltárra próbálták hárítani. A korabeli tapasztalatok nyomán jutott a KGL egyik munkatársa arra a megállapításra, hogy a vállalatok jelentős részénél nincs irattári rendszer és ahol van irattári rend, ott, akár egy iratsorozaton belül is többféle kezelés figyelhető meg. A helyzetet ráadásul tetézte „a sok helyen fennálló sovinizmus, mely abban áll, hogy [...] biztosabb helyen látják az anyagot ott, mint levéltári őrizetben. Így a vállalatok egy részében kifejezetten közlik azt, hogy az anyagot nem kívánják átadni.”16

A kaotikusnak leírt helyzet

17

következően annak írott múltjával sem – igazán azonosuló vállalatvezetőt nevezzenek ki, látszólag ezzel garantálva a fentről jövő direktívák végrehajtásának zökkenőmentességét. A kinevezett, majd többször is kicserélt új vezetők (elsődlegesen az igazgatói posztot betöltők) gyakran maguk sem tudták, hogy pontosan mi tévők is legyenek az iratok jelentős részével, hiszen az iratok őrzése, az arról való döntés a korábbiakban a mindenkori felsővezetés kompetenciájába tartozott – annak tulajdonosi-hatalmi helyzetéből és érdekéből következően.

13 Maradva a Kohó- és Gépipari Minisztérium példájánál, a KGM 1952 januárja és 1954 áprilisa között csak a premizálás szabályozására 38 rendelkezést, módosítást és kiegészítést, illetve két helyesbítést adott ki. Berend T., 1976: 121.

14 864-02107/1952 Közoktatásügyi Min. sz. leirata a Központi Gazdasági Levéltár megszervezéséről, 1952. dec. 26. MNL OL XIX-I-18-a 864-0024/1952

15 Ld. részletesen Incze, 1960. A kezdeti időszak illetékességi dilemmáiról Sárközi Zoltán kéziratban maradt munkája ad rövid tájékoztatást, Sárközi, é. n.: 10–13., ill. a KGL működéséről Sárközi, 1992.

16 Kiss, 1952a: 48–50.

17 „Közigazgatási hatósági és hivatali iktatási rendben lévő iratokhoz szokott levéltáros el sem tudja képzelni, hogy milyen káosz uralkodik a vállalati iratok terén.” Kiss, 1952a: 49.

Vállalati iratok gyűjtése