Levéltári Szemle, 70. (2020)
Levéltári Szemle, 70. (2020) 2. szám - Forrás és érték - Brunner Attila: Megkerült tervlapok. Adatok Márkus Géza építőművész, a kecskeméti Cifrapalota alkotójának munkásságához
23 2020/2. ▪ 18 – 32. Hogy az 1899-es módosítás milyen mértékig érintette az alaprajzot, nem ítélhető meg, de az kijelenthető, hogy a homlokzat tervei rendkívül radikális módon változtak meg. A második, szignózatlan tervlap az utcai homlokzatot ábrázolja. A magasföldszintes és háromemeletes bérház kilenc azonos szélességű tengellyel néz az utcára, főbejárata a középtengelyben nyílik. Életművében itt először Márkus teljesen megtisztította a homlokzatot a korábban előszeretettel alkalmazott, plasztikus épületdíszektől, s nincs sem oromzat, sem fióktető, csak egy hangsúlyos, egyenes főpárkány, amely alatt síkként érvényesül az első emelet fölé húzott osztópárkánytól kezdve burjánzó növényminta borította falfelület. A legfelső emeleten geometrikus vakolatdíszek húzódnak az ablakok között. A falfelület dekorációjának ilyen felfogásához több párhuzam található. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, budapesti Thonet-ház (V. kerületi Váci u. 9.) emeleti falait végtelenített majolikamustra borítja, a homlokzatot viszont hullámzó hatású pártázat zárja le. A Péterfy Sándor utcában a hangsúlyos vízszintes lezárás és a nagy levelű növényornamentika inkább a bécsi szecesszió, konkrétan Otto Wagner14 és Joseph Maria Olbrich 15 munkáinak ismeretére utal. 14 Otto Wagner (1841–1918) osztrák építész, a századforduló bécsi akadémikus építőművészetének megújítója. Számos külföldi épülete mellett a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát is ő tervezte. 15 Joseph Maria Olbrich (1867–1908) osztrák építész, grafikus, a bécsi szecesszió híres képviselője, Otto Wagner kollégája. Megkerült tervlapok 1–2. Márkus Géza saját bérházának (Budapest, VII. kerület, Péterfy Sándor utca 19.) engedélyezési tervei, 1898 és 1899 (BFL XV.17. d. 329 – 33113, fol. 1–2.) (A tervrajzokat színesben és nagyobb méretben is közöljük a lapszám végén található mellékletben.)