Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 1. szám - Mérleg - Az ÁVH Somogy megyei osztályának hangulat- és helyzetjelentései (Ö. Kovács József)
90 Levéltári Szemle 69. évf . A jelentések fésült és kevésbé fésült megfogalmazásai életszerűn idézik a kortársi elutasítást. Ahogy olvashatjuk: nem akartak ismét cselédek lenni, ott mindig csak veszekednek, sőt verekednek. A csurgói tapasztalatok is az általános jelenségekre utalnak: ,,a volt csurgói tszcs-elnök, ahonnan kizárták, és látogatásai alkalmával olyan rémhíreket terjesztett a csoporttagok között, hogy bolond lesz, aki megmarad tagnak, mert nézzék meg a csurgói tszcs-t, ahonnan ő ki lett dobva, az ottani munkásoknak még ennivalójuk is alig van, és bár az idén jó termés volt, mégis két személy kap 6 mázsa búzát egész évi munkája fejében.” A kommunista program – már az 1930-as évek szovjet plakátjain is jól láthatóan kijelölt módon – két ellenpolitikai bázis kiiktatását célozta meg: az ellenségként színpadra állított, kulákként megbélyegzett gazdaelitét és az egyházi világot, a papokkal az élen. A falvak világa ebben a tekintetben meghódítandó területként jelent meg a kommunista szövegekben. A paraszt- és vidékellenes politika már 1945-ben jól felismerhető volt, amelynek néhány évvel későbbi lenyomatát követhetjük nyomon a jelentésekben, pl. a ,,kulákokra” vonatkozó ,,szabotázsok”, ,,szervezkedések” említésekor. Ugyanakkor ritka módon részletes információkat közölnek a nevesített személyekről. Az egyházak ,,viselkedése” különösképpen 1948 nyarától, az egyházi iskolák államosítása, majd pedig a Mindszenty-per idején került a megfigyelések fókuszába. Az iskolák kommunista ellenőrzés alá vonásakor is számos módon és számos településen ráismerhetünk a rejtett és részben nyílt ellenállási formákra (a prédikációktól a tiltakozó aláírásig). A kommunista párti belső kommunikációt ismerve tudhatjuk, hogy a döntéshozók is tisztában voltak azzal, hogy a kitűzött hivatalos célokat csak erőszakkal érhetik el. Ez az a tényező, amit a döntéshozók és az alávetettek is kimondva-kimondatlanul jól tudtak. A szövegek orwelli ,,újbeszél” nyelvezete igen árulkodó. Magát a leplezés jelenségét ezekben a jelentésekben sem lehetett eltakarni. A sematikus kategóriák, a sajátos nyelvi ritualizmusok lényegében hozzájárultak a politikai rezsim belső erodálódásához, amelynek uralmát valójában a Vörös Hadsereg jelenléte biztosította. A terror következményeitől a ,,párt” sem menekülhetett, ahogy erre egészen kézzelfogható módon rávilágít a böhönyei helyzetkép: ,,Nem eléggé viszik az osztályharcot. A lakosság még nem vetkőzte le azt, hogy a Párt nem a rendőrség irányítása alatt áll, ugyanis a látszat az volt hosszú ideig, hogy a rendőrség képviseli egyben a Pártot is.” Összességében elmondható, hogy a somogyi forrásgyűjtemény értékes szakmai munka. A forráskritikai dekódolás segítségével több olyan tényezőre ráismerhetünk, amelyek egyébként más típusú levéltári forrásokban rejtve maradnak. A ,,dolgok valójában helyben történnek”, ezért is fontos, hogy a szintézisek gyakori leegyszerűsítéseivel szemben éppen az ilyen és ehhez hasonló kiadványok is erősítsék a történeti forrásaink vétójogát. Ö. Kovács József MÉRLEG
