Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. szám - Boross István – Gerhard Péter – Horváth J. András – Laczlavik György – Lux Zoltán – Sipos András: Iratképzők – maradandó értékű iratok – levéltárak. Problématérkép
25 2019/4. IV. Iratértékelés – maradandó érték – levéltár IV.1. A maradandó érték meghatározásának problémái A közfeladatot ellátó szervek körében a jelenlegi jogszabályi környezet alapján az irattári terv és annak tételeibe történő besorolás egyértelműen elválasztja a „selejtezhető” és a „maradandó értékű” iratot. Így mind az iratképző, mind a levéltár feladata és felelőssége látszólag egyértelmű, a rendszer jogi értelemben kerek és logikus. ■ Probléma: Levéltári szakmai értelemben mindez azonban fikcióra épül: arra, hogy az irat keletkezésekor (de legkésőbb 15 év elteltével), egyértelműen megállapítható, eldönthető a maradandó érték. (A rendszerben kicsi rést hagy a 27/2015. EMMI rendelet 9. § (2) c. pontja.) A szakmai gyakorlatban mindennapos tapasztalat, hogy megnevezésük alapján maradandó értékűnek vélhető és az irattári tervben ilyennek szánt tételeket valójában tetemes részben végleges megőrzést nem igénylő iratok töltenek ki. De ennek ellenkezője is, amikor selejtezhetőnek minősített tételbe tartozó iratok a múlt vizsgálatához nagyon fontosnak bizonyulhatnak. Így az iratátvételnek szigorúan az irattári tervhez kötése – a kulturális örökségben történő károkozás mellett – a levéltárügy erőforrásainak alacsony hatékonyságú hasznosítását is előidézi. Az egységes irattári tervek, illetve ezek készítésének és jóváhagyásának gyakorlata alapján további súlyos probléma, hogy ezek nincsenek tekintettel a helyi sajátosságokra, ami nagyban korlátozza a területi és helyi levéltárak lehetőségeit abban, hogy a helyi történelmi, kulturális és intézményi sajátosságoknak megfelelő gyűjteményt alakítsanak ki. Az iratértékelés teljes elbürokratizálása ahhoz vezet, hogy a nemzeti kulturális örökség értékes részei megsemmisülnek, és a levéltárak kizárólag az állami és önkormányzati szervek nem selejtezhető iratainak tárolási funkcióit látják el a jövőben. Szükséges lenne a szabályozás átalakítása olyan értelemben, hogy a levéltáraknak az illetékességből történő iratátvétel során, illetve ezt előkészítve is legyen lehetőségük iratértékelés alapján döntéseket hozni, természetesen az értékelés dokumentációja és a döntés indoklása mellett. Javasolható az áttérés hasonló típusú rendszerre, amit pl. a németországi Bundesarchivgesetz állapít meg, mely szerint az iratképzők kötelesek a levéltárnak felajánlani azokat az iratokat, amelyekre feladataik ellátásához már nincs szükség, legkésőbb az iratok keletkezése után 30 évvel. Az iratok maradandó értékét a levéltár állapítja meg az iratképzővel egyeztetve, nem maradandó értékűnek ítélt iratok átvételét visszautasíthatja. Iraképzők – maradandó értékű iratok – levéltárak
