Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. szám - Boross István – Gerhard Péter – Horváth J. András – Laczlavik György – Lux Zoltán – Sipos András: Iratképzők – maradandó értékű iratok – levéltárak. Problématérkép
19 2019/4. ■ Probléma: 1) Az iratképzők részéről mégis kevés a hajlandóság az átadásra. Elmaradások, kintlévőségek felszámolása akut probléma, igen nagymértékben beszélhetünk még 1990 előtti – sőt ezt megelőző évtizedekre is visszanyúló – kintlévőségekről is, holott a Ltv. egyik fő eredeti intenciója volt, hogy a rendszerváltozás előtti korszak iratai 15 éven belül levéltárba kerüljenek. A nehézségek okai közé tartozik, hogy nagy tömegű irat jogszabályi követelményeknek megfelelő átadása igen költség- és munkaigényes, amit az iratképzők jelentős része csak vonakodva vállal, de a szakszerű irattári selejtezést sokszor a hozzáértés hiánya is akadályozza. A levéltárérett iratok átvételének gyakorlatát nagyban befolyásolja levéltári oldalon a fenntartói hozzáállástól függő raktárkapacitás léte vagy hiánya. Mindamellett a szakmában megvan az a kényelmesség is, hogy a raktárak hiánya miatt nem is látják értelmét a levéltárosok, hogy az iratátvételek metodikájával intenzívebben foglalkozzanak. 2) A 27/2015. EMMI r. 9. § (2) c, biztosítja a levéltárnak a selejtezhető irattári tételekből megőrzésre való visszatartás lehetőségét. Ennek gyakorlata esetleges, az iratképzők kevéssé vannak tisztában a levéltár e jogával. Maguk a levéltárosok sem gondolkoznak erről egységesen. 3) A hatályos Ltv. szerint a köziratok levéltárba adása 15+5 éves határidejének meg hosszabbítását a kultúráért felelős miniszter engedélyezheti, de ez legfeljebb 10 évre szólhat, jogszabályi felhatalmazás híján ennél tovább nem hosszabbítható meg. Ennek alapján minden nem selejtezhető köziratnak a keletkezése után legkésőbb 30 évvel levéltárba kellene kerülnie, minden ettől eltérő helyzet törvénysértő. A szabályozás jogi értelemben kerek és logikus. Az előírás ugyanakkor köszönő viszonyban sincs sem a levéltárak oldalán biztosított kapacitásokkal, sem az iratképzőknek az iratátadás előkészítésére és lebonyolítására fordítható erőforrásaival. Az elmaradások olyan mértékűek, hogy a törvényben előírt engedélyek megkérése egyáltalán nem vált gyakorlattá. Jellemző, hogy ezek elmaradását, illetve a köziratok 30 év utáni tömeges őrzését az iratképzőknél az illetékes minisztérium soha nem kifogásolta, holott erről a levéltárak munkabeszámolóiból és statisztikai adatszolgáltatásából, valamint a Levéltári Szakfelügyelet jelentéseiből nyilvánvaló hivatalos tudomása van. Olyan törvényellenes helyzetet, melynek megváltoztatásához szükséges feltételek megteremtésére nincs tényleges jogalkotói és kormányzati szándék, nem szabadna fenntartani. A szakma képviselőinek jelentős része viszont az átadási határidő bármilyen meghosszabbításában az iratok fennmaradására nézve veszélyforrást lát. Szakmai és szakmán túli, szakpolitikai vitára lenne szükség arról, hogyan lehetne a levéltárba adásra vonatkozó jogszabályi előírásokat életszerűvé és alkalmazhatóvá tenni. Iraképzők – maradandó értékű iratok – levéltárak