Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Műhelymunkák - Katona Csaba: Toposzok béklyójában: a levéltáros alakja regényekben és filmekben
66 Levéltári Szemle 69. évf . E tragikus vég persze hosszadalmasabb folyamat végeredménye, amelynek döntő eleme, hogy a teljesen magába forduló Korim felszámolja szinte minden emberi kapcsolatát, beleértve a levéltáriakat is: „akkor, mintha valami égő házból menekülnének, szinte elrohantak mellőle, és nagyon gyorsan felszámolódott körülötte minden, és ő ott állt, mint egy égő ház, hiszen kezdték azzal, hogy elhúzódtak tőle, és nem szólították meg a levéltárban, folytatták úgy, hogy nem fogadták a köszönését, és nem ettek vele egy asztalnál, míg végül, ha meglátták az utcán, kikerülték...” 51 A regény levéltárakban járt olvasójának azonban a pontos levéltári szakkifejezések használata okoz előbb meglepetést, majd örömet: „a munka a levéltárban, vagy ahogy azt ők bent nevezték, az iratok szintre rendezése és annak minden fajtája tényleg maga volt a szabadság, hiszen mindegy volt, adott esetben mivel foglalkozik, mindegy, hogy az általános szintre rendezésnek, a középszintre rendezésnek vagy a darabszintre rendezésnek, hogy a fond- és állagjegyzékgondozásnak éppen melyike jutott őrá, bármit tett, bármelyik pontjára nyúlt is ennek az alig kétezer iratfolyóméternyi levéltárnak, azzal csak fenntartotta a történelmet, de a valóságnak folyton melléje nyúlt.” 52 S ne feledjük el végül a regény kapcsán azt sem, hogyan fogalmazza meg az író, hogy Korim maga is tudja, milyen normát sért meg, amikor hazaviszi az érdeklődését rendkívüli módon felkeltő iratot: „elkövette azt, amit egy levéltáros sohasem követhet el: magához vette, és attól a pillanattól fogva, ezt tudja jól, meg is szűnt valódi levéltáros lenni.” 53 A példákat még hosszan lehetne sorolni, válogatásom pedig nyilván szubjektív és nem teljes. Álljon itt végül az általam felleltek közül a legtökéletesebb példa. Szinte mondatról mondatra egy olyan részletet elemzek Robert Ludlum (1927–2001) Janson küldetése 54 című poszthumusz regényéből, amely azért kedvencem, mert túl azon, hogy szinte magába sűríti a „levéltáros archetípus” szinte minden elemét, jelentős magyar vonatkozással is bír. A kötet szerzője, alant ki fog derülni, komoly figyelmet fordított Magyarország megismerésére, a történet néhol szinte naturalisztikus módon reális. Így például a Tisza melletti Molnár község mogorva kocsmárosának sajátos ízű coming out-ja, majd nyers cinizmusa egészen jól megfeleltethető a magyar valóságnak: „A debreceni egyetemen szereztem bölcsészdiplomát. És mire mentem vele? [...] Meglepődtek? A kocsmáros fia egyetemre mehet: a kommunizmus dicsősége. Az egyetemet végzett fiú nem talál munkát: a kapitalizmus dicsősége. A fiú az apjának dolgozik: a magyar család dicsősége.” 55 Annál érdekesebb viszont, hogy a realitás iránti igény éppen a levéltár és a levéltáros ábrázolásánál szenved fogyatkozást, talán az indokoltnál nagyobb arányban. 51 Krasznahorkai László: Háború és háború. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/KRASZNAHORKAI/ krasznahorkai00001_kv.html (A megtekintés időpontja: 2019. március 7.) 52 Uo. 53 Uo. 54 ?e Janson Directive, 2002 55 Ludlum, Robert: Janson küldetése. Válogatott könyvek. Bp., évszám nélkül. 112. Katona Csaba
