Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Műhelymunkák - Katona Csaba: Toposzok béklyójában: a levéltáros alakja regényekben és filmekben
64 Levéltári Szemle 69. évf . ismerős helyet, ahol a fehér vaslétra jobb felső kapaszkodójáról lepattogzott a festék. A doboz felirata homályos, de tudtam, mit írtak oda: az egész polcon a városunkban lefolytatott boszorkányperek iratai tornyosultak. Nem voltak porosak. A dobozok tetejét és a polcokat rendszeresen takarították.” 44 Innen a vallomás merész ívű ütemváltással nyit, majd lép át – a dobozban tárolt iratok tartalma révén – a misztikus világ irányába: „Benne évtizedek óta nem bolygatott jegyzőkönyvek tanúsították józan alapossággal, hogy a vádlott kutat mérgezett, holtat idézett, jószágot rontott, éjnek idején röpködött, ördöggel paráználkodott – hosszú tűvel szurkálták, csuklójánál fellógatták, lábujjszorítóval gyötörték, vízbe belevetették, tűzben megégették. A dobozban, az iratok közé vékony, élénkzöld mappát dugtak. Hát ezt ki tehette ide, és főleg mikor? Valamit láttam a létra alján. Illetve nem láttam. Csak egy foltot. Tudtam, hogy ez egy felfelé forduló, tésztaszerűen szétterülő, kőkemény arc, benne két óriási, háromszög formájú, gyűlölettel teli szürke szemmel. – Te meg mit akarsz? – kérdeztem közömbösen. – Semmi keresnivalód itt! Egészen közel emeltem az arcomhoz a mappát. A mérhetetlen szeretet minden mást kitörölt a tudatomból. Azt a kezet szerettem, amely számomra még éppen olvasható, kötélnyi vastag betűkkel és tustintával írta fel hajdan a mappa fedelére a szöveg címét: »A’ tolvaj Prütsökrül ’s a’ nagy rezes Hegyrül.« Ez a hálás szeretet volt – hátulról számítva – a harmadik gondolatom. A második, vagyis az utolsó előtti a félelem nélküli boldogság. Mert a terem összes villanylámpája egyszerre gyulladt ki, szokatlan erejű fénnyel. Ekkor vibrálni kezdett a létra. Rázkódott, remegett. De nem féltem. Már nem. A legszörnyűbb rettegésem múlt el, amikor minden láthatóvá vált. Az utolsó gondolatom pedig – abszurd módon – egy idézet: »Nem tudtam megállni… a föld… folyton csak fölfelé lejtett.« Kiáltani, megijedni, fájdalmat érezni nem is lett volna időm.” 45 A raktári létráról leesve meghalni, kellő ellentmondással élve, életszerű levéltáros végzet. Az már persze kevésbé, hogy a végzetes zuhanás okozója valamiféle túlvilági szerzet, lidérc, démon, ördög. E regénybeli szomorú vég egyszerre hordozója tehát a misztikus világ valószínűtlen és kiszámíthatatlan csodáinak, ugyanakkor mégis mármár bántóan szürke módon ragaszkodik a vélt valósághoz is. Hiszen nem valamiféle romantikus vég éri a levéltárost, a túlvilági beavatkozás ellenére. Nem szikláról zuhan a mélybe, villám csap belé vagy ilyesmi, hanem már-már bántóan egyszerű módon egy létráról esik le a raktárban. Tovább kutatva a regénybeli levéltárosok életét, további tragikus sorsra is bukkanhatunk, hiszen az elme megbomlása is rettenetes csapás. Drago Jančar (1946–) szlovén író A névtelen fa 46 című regényének hőse szintén egy levéltáros, aki szinte áldozatává lesz szakmájának: beleőrül abba, amit talál a levéltárban. Radics Viktória 44 Uo. 45 Uo. 46 Drevo brez imena, 2008 Katona Csaba
